2019.08.23.

Erdélyben turnézik a MNT

Két műsorral turnézik Erdélyben a Magyar Nemzeti Táncegyüttes - mondta Vincze Dániel, az együttes kommunikációs menedzsere péntek reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.
2019.08.23.

Három holttestet találtak egy budai lakásban: a gyanú szerint az apa ölte meg az élettársát és 4 éves gyereküket

A gyanú szerint a 35 éves édesapa ölte meg az élettársát és a 4 éves gyereküket, majd öngyilkos lett. A rendelkezésre álló adatok szerint a II. kerületi Zöldlomb utcában, egy társasház második emeleti lakásban a 35 éves S. Levente megölte 31 éves élettársát, és 4 éves közös gyereküket; a férfi ezután öngyilkos lett.
2019.08.23.

A gázolaj drágább lett

Eltérőn változott pénteken a benzin és a gázolaj ára, a Mol Nyrt. a 95-ös üzemanyag literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal csökkentette, míg a gázolajét 3 forinttal emelte.
2019.08.23.

Fábián Mária: Begyűrűzik!

Idővel minden, mindenhova. Társadalmakat, kisebb-nagyobb csoportokat, baráti társaságokat bomlaszt, szaggat szét az intolerancia, a politikai, vagy az élet egyéb területén megnyilvánuló nézetek különbözősége. Megszűnni látszik a párbeszéd, egymás elfogadása, vagy meggyőzése - ehelyett vitriollal nyakon öntött billentyűzettel, a virtuális köd mögül ma már lehet gyalázni bárkit, nyomdafestéket nem tűrő stílusban is.
2019.08.23.

9 ezer forint rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019.08.23.

1944. augusztus 23.: A román árulás napja

1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és hátba támadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat. Románia már 1943-tól titkos tárgyalásokat folytatott az angolszász hatalmakkal, melyek irányítását 1944. januárjában a brit kormány átengedett a Szovjetuniónak. 1944. augusztus 23-án 16.00 órakor I. Mihály király nevében Ion Stircea tábornok a Testőrség parancsnoka letartóztatta Ion Antonescu marsallt, Románia teljhatalmú katonai diktátorát (conducătorát). 18.00 órakor tájékoztatta a fegyverszüneti kérelméről a meglepett német követet, Manfred von Killingert.
2019.08.23.

Partra szállítják a migránsokat

Partra szállítják Máltán az Ocean Viking civil hajón rekedt bevándorlókat, akiknek a befogadását hat európai uniós ország vállalta - jelentette be pénteken az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja. Dimitrisz Avramopulosz a Twitteren üdvözölte azt a friss megállapodást, amelynek értelmében Franciaország, Írország, Luxemburg, Németország, Portugália, illetve Románia között elosztják a hajó 356 utasát.
2019.08.23.

Lecsófesztivál lesz Balatonkenesén

Országos Lecsófesztivált rendeznek péntektől Balatonkenesén a Széchenyi parkban - közölték a rendezvény szervezői az MTI-vel.
2019.08.22.

Nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok év végén

Jelentős kiegészítést kaphatnak a nyugdíjasok év végén, amely három tételből adódhat össze. Novemberben kétféle forrásból biztosan, egy harmadik forrásból pedig talán számíthatnak többlet-bevételre - hívja fel a figyelmet honlapján Farkas András nyugdíjszakértő.
2019.08.22.

Forgatag Marosvásárhelyen – Neoton a sláger

Negyvenhét helyszínen több mint 340 esemény lesz a 7. Vásárhelyi Forgatag elnevezésű fesztiválon, amely kortárs művészeti programokkal kezdődik pénteken és szeptember 1-ig tart Marosvásárhelyen.
2019.08.22.

Másfél év alatt ötmillióval lettek többen a kínaiak

A kétgyermek-politika 2015-ös meghirdetése utáni másfél évben 5,4 millióval nőtt a születések száma Kínában - olvasható a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányban.
2019.08.22.

Dél-koreai turisták vesztették életüket

A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtottak a sínekre autójukkal a dél-koreai turisták, életüket vesztették.
2019.08.22.

Kilenc évvel megúszta a gyilkos menekült

A tartományi bíróság emberölésért és súlyos testi sértésért több mint kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a 24 éves szíriai férfit (Alaa S.-t), aki egy évvel ezelőtt, 2018. augusztus 26-án megkéselt és megölt egy 35 éves kubai származású német férfit (Daniel H.-t), egy másikat pedig megszúrt és megsebesített.
2019.08.22.

Cigányokat vertek Csemodanovkában büntetett előítéletű szerbek

Tömegverekedés miatt rohamrendőröket és más szakszolgálatokat vezényeltek Podgornoje községbe a nyugat-szibériai Kemerovo megyében - közölték csütörtökön orosz hírügynökségek.
2019.08.22.

Könyv jelent meg Márton Áron lehallgatási jegyzőkönyveiből

Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök lehallgatási jegyzőkönyveit feldolgozó könyvet mutattak be csütörtökön a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
2019.08.22.

Visszaállamosítaná az erdélyi katolikus gimnáziumot az oláh polgármester

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását, amely jelenleg a katolikus egyház tulajdonában van.
2019.08.22.

101 ezren utaznak idén Határtalanul!

Rekordmennyiségű, több mint kétezer pályázat érkezett a Határtalanul! programban, az igényelt támogatás összege meghaladta a 6,3 milliárd forintot - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul! program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
2019.08.22.

Két nap, huszonnégy migráns

Huszonnégy illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében szerdán és csütörtökön - közölte a rendőrség a honlapján.
2019.08.22.

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja lesz pénteken

Mansfeld Péter emlékét idézi fel a totalitárius diktatúrák áldozatainak pénteki európai emléknapja alkalmából készített, a magyar közszolgálati televízióban is levetítendő rövidfilmek egyike - közölte az MTI-vel a varsói székhelyű Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENSR).
2019.08.22.

Kiszelly szerint nehéz helyzetben van Ursula

A bizottsági tagok nagyszámú cserélődése miatt nehéz helyzetben van Ursula von der Leyen, a november elején megalakuló Európai Bizottság elnöke - mondta a XXI. Század Intézet regionális igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019.08.22.

Kőbánya blues: Beadta a törölközőt az összellenzék

Erzsébetváros, Csepel és Józsefváros után Kőbányán is szétesett az ellenzék. A jelenlegi állás szerint önállóan indul az LMP, és a Jobbik is gondolkozik ezen. Teljes az ellenzéki káosz a fővárosban. (Fotó: A januári tüntetésen még minden olyan szépnek tűnt)
2019.08.22.

Lázadoznak a MÁV utasai

Szerda délelőtt egy kisebb utasküldöttség nyújtott át követeléseket a MÁV-székháznál. A petícióban nehezményezik a rendszeres késéseket, tájékoztatási és egyéb problémákat, elsősorban a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon, de más agglomerációs járatokon is. Tüntetést helyeztek kilátásba, ha a MÁV nem változtat.
2019.08.22.

Megdöbbent a Jobbik az Orbán-kormány tervén

A Jobbik megdöbbenve és felháborodással értesült arról, hogy sajtóhírek szerint az Orbán-kormány a teljes magyar egyetemi világot a Palkovics-minisztérium alá akarja rendelni - közölte dr. Brenner Koloman frakcióvezető-helyettes.
2019.08.22.

Óriási támogatást szerzett magának Karácsony

Szenzációs hírt jelentettek be az ellenzéki pártok. Kibővült az ellenzéki együttműködés Budapesten: a nagyjából egy százalék körüli támogatottsággal bíró Magyar Liberális Párt is támogatja Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét - jelentették be ellenzéki pártok csütörtökön Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatón.
2019.08.22.

Sokan élnek a támogatással a család védelmében

A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.
2019.08.21.

Máraira emlékezik a budai könyvünnep

Márai Sándorra emlékezik a 17. Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe (Budavári Könyvünnep), melyet Kassa díszvendégségével rendeznek meg szeptember 6. és 8. között.
2019.08.21.

Fotópályázatot hirdet a kormány

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
2019.08.21.

Magyar rendőrök a macedón határnál

Újabb magyar rendőri kontingens indult szerdán Szerbiába és Észak-Macedóniába, ahol a határok őrzésében segítenek majd - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
2019.08.20.

Több miskolci magyar nyugdíjasra is rátámadt egy cigány purdé

A gyanú szerint az utcán támadta meg idős magyar áldozatait az a "fiatalkorú", akinek ma rendelte el a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
2019.08.20.

Szörnyű baleset, átjáróban gázolt a szegedi Inter City

Elgázolt egy embert a Szegedről Budapestre tartó Inter City járat. A baleset egy Szemeretelepnél lévő átjáróban történt. A katasztrófavédelem emberei csaknem száz utast kísértek át a vonattól a belvárosba tartó BKK-járatokhoz.
2019.08.20.

Fénysorompót rongáltak a Balatonnál

A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 18 éves, és egy 17 éves gyanúsítottal szemben.
2019.08.20.

Vona nem tér vissza, nem tartja magát politikusnak, Orbánt meg nem lehet leváltani

Nem tartja magát politikusnak, inkább expolitikus-civil bloggernek – mondta Vona Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte ez a jelenlegi Magyarországon előrelépés a politikusi léthez képest, bár hozzátette: ebből nehezen lehet megélni, ha az embert Vona Gábornak hívják.