(Budapesti Hírlap, 1936. december 10.) Budapest volt Háziezrede, a valamikor nagyhírű 32-es gyalogezred tisztikara és legénysége vasárnap rendezte hagyományos ezrednapját. Az ünnepségeket szentmise előzte meg az eskütéri plébániai- templomban. A hadirokkantak, béna hősök sem maradtak otthon, és aki nem tudott saját lábán eljönni, az tolókocsiján ülve vett részt az ünnepségeken. A szent beszédet vitéz Ökrös László tábori esperes, az ezred volt tábori lelkésze mondta.
A mise után az ezred tagjai a Harminckettesek terén felállított ezredemlékműhöz vonultak, ahol elhangzottak az ünnepi beszédek, majd az ezred tagjai megkoszorúzták az emlékművet. A kegyeletes ünnepség után, amelyen részt vett az utca közönsége is, a főváros apraja nagyja, négy rokkant harminckettes bajtárs között kiosztották alapítvány jövedelmét.
Képünk az emlékmű előtt lefolyt ünnepségen készült. A jobboldalon vitéz Tinódi Varga Sándor nyugalmazott tábornok, az ezred legnépszerűbb tisztje tartja emlékbeszédét. A háttérben balról jobbra ülnek Galaez István, Wolf Ferenc, Wohner András és Somogyi Gábor, az ezred hadirokkantjai, akik között kiosztották az alapítvány jövedelmét. A rokkantak 100-100 pengőt kaptak.
Hunhír.info