A szentéletű magyar, Mindszenty József bíboros brutális megkínzásáról, börtönbe vetéséről, kommunista diktatúrák százmillió, benne a magyarokat érintő több milliós áldozatáról, a bolsevik, illetve judeobolsevik rendszer rémtetteiről, a bebörtönzöttekről, megkínzottakról, elhurcoltakról emlékezünk meg minden év február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.
1947-ben ezen a napon tartóztatták le a hazánkat uraló bosszúálló söpredék terrorlegényei hathatós közreműködésével, és hurcolták el szörnyű kínzások után a Szovjetunióba a megszálló katonai csapatok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Minden magyarnak a saját sorstragédiája fáj a legjobban, hiszen a bolsevik diktatúra olyan sebet ütött a magyar nemzeten, amely Trianon fájdalmával említhető egy napon. A magyarokat sújtó, csaknem 10 éves terroridőszak népünk semmilyen más tragédiával össze nem hasonlítható véres eseményfolyama, amelynek barbár, kegyetlen, történéseit minden generációnak ismernie kell a soha nem felejtés szellemében. Az oktatásban, a hiteles múlt megismertetésében Trianon mellett ennek a semmi mással össze nem hasonlítható népirtás-folyamatnak kell a leghangsúlyozottabban szerepelnie.
Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát elhurcolták a bolsevikok, majd Szovjetunióba hurcolták, és 1952-ben 25 évi szabadságvesztésre ítélték. A „Gulag” néven ismert kényszermunka-táborok keserveit megjárva, 1955-ben térhetett haza, de csak félév múlva szabadult. Kovács Béla példája és a doni katasztrófa úgy kapcsolódik össze, hogy a második világháború, benne a doni vesztes csata során fogságba került magyar hadifoglyok is százezres nagyságrendben kerültek a Gulag embertelen megsemmisítő-táboraiba, s közülük sokan ott lelték halálukat. A „malenkij-robot” címen elhurcolt magyar civileknek százezreinek pedig csak mintegy tíz százaléka maradt életben, s térhetett vissza otthonába. Ezek között jelentős számú nő, sőt fiatal nő is volt.
Az elmúlt évszázad ötvenes éveiben itthon Magyarországon is tízezrek kerültek koncepciós vádak és perek alapján börtönbe, bitófára vagy kényszermunka-táborokba. Az úgynevezett kitelepítetteket pedig minden indoklás és ítélet nélkül hurcolták el, s tartották, dolgoztatták embertelen körülmények között évekig a hortobágyi, és más e célra létesített megsemmisítő táborokban. Ezeken a helyeken a gyermekek is együtt szenvedtek szüleikkel. A letartóztatások, elhurcolások, kihallgatások módja (általában éjjel vagy hajnalban, az ágyból riasztották fel a soron következőket), a verések, a testi és lelki megaláztatások az emberi méltóságot sárba tiporták, s minden erkölcsi megfontolást nélkülöztek, az áldozatok többségének bűne csak annyi volt: magyar. A kínzások, az éhezés, fázás, a betegségek, továbbá a nehéz munka következtében sokan még fogságuk idején meghaltak, mások testileg-lelkileg megrokkantak, s akik még ma is életben vannak, azok többsége is élete végéig viseli e megpróbáltatások nyomait.
Hunhír.info