Az esztendő egyetlen napja, amikor Budapest hivatalból vendégül látja a vidéket. Valljuk meg: eddig a főváros nemigen verte magát költségbe, de az eszét sem nagyon törte a fölrándult atyafiság szolgálatában. Az egyházi ünnepen kívül semmi tartalma nem volt István napjának és a székesfőváros a vendéglőkre, kávéházakra és nyári mulatókra bízta, hogy ellássák a vendégek baját.
Az idén mintha Budapest végre ráeszmélt volna arra, hogy neki reprezentatív kötelességei is vannak az István-napi zarándokokkal szemben. Kézbe vették a vidéki tömegek utazásának, ellátásának és szórakoztatásának ügyét. Ez rendben van és mostani nyomorúságunk közepette sem kell sajnálni a pénzt, amit erre költenek. Maga az egymáshoz oly idegen főváros és a vidék közeledése olyan kérdés, amely megéri az áldozatokat. De ha jól megrendezik István napját, akkor az a főváros számára jövedelmi forrás lehet. A müncheni Oktoberfest, a nizzai karnevál, a sevillai húsvét, hajdan a nizsni-novgorodi vásár: kitűnő üzletnek bizonyultak a vendéglátó városok számára.
István napja ünnepelje a katolikus szent mellett Magyarország első királyát, legyen az egyházi ünnepen túl egyetemes nemzeti ünnep, legyen a magyar ethnos évi nagy seregszemléje a főváros és a külföld előtt és akkor európai hírű ünneppé lesz.
(A cikk eredetije 1926-ban jelent meg a Színházi Életben.)
Aligha tudtunk volna méltóbb vezércikkírót találni augusztus 20-ára Herczeg Ferencnél. A Magyar Tudományos Akadémia által többször is irodalmi Nobel-díjra jelölt író e dolgozatában ráadásul a már akkor is oly idegen főváros és vidék egymáshoz közeledésével foglalkozott – ráadásul a kereszténység segítségével. Hát most mindezekre igazán szükségünk van! A bőrünkön érezhetjük…
M. S. – Hunhír.info