Ma van Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) halálának 180. évfordulója. Csoma Sándor saját szavaival így szólott önmagáról: Siculo–Hungarian of Transylvania, azaz Erdély Székely-Magyarja. Nagyhírű nyelvtudós volt, a tibetológia megalapítója, a tibeti-angol szótár megalkotója. Tudjuk: élete kalandregénybe illenék. Gondoljunk csak bele: ez a jóember fejébe vette, hogy felkeres minden magyart, azaz “ősmagyart” bizonyítandó egyebek közt a hun rokonságot, s ennek érdekében 1819 novemberében a Vöröstornyi-szoroson keresztül elhagyta országot.
Gyalogosan – esetleg szekérstoppal… – haladt nagyjából a következő útvonalon: Szófia–Plovdiv–Énosz–Rodosz–Alexandria–Ciprus–Latakia–Appelo–Urfa–Mardin–Moszul–Bagdad–Kermansah–Hamadan–Teherán–Meshed–Buharát–Kabul–Pesavar–Lahore–Kasmír–Szrinagar–Zodzsi-hágó és Leh, majd eztán érkezett meg Tibetbe. Ez – egyszerűsítsük le – testvérek között is 7 ezer kilométer. Természetesen az, hogy a világ szívcsakrájától (a magyar Dobogókőt a tibetiek is annak tartják, miként ezt a dalai láma is megerősítette pár éve) valaki eljut a “világ tetejére” (ez Tibet állandó jelzője), nem csak úgymond sportértékű teljesítmény, főleg a XIX. században. A tudományos értéke ennél sokkal több: a nyelvzseni Csoma Sándor fiatal éveiben mást se tett, mint mindenek előtt tanult, tanult és tanult. Tanult, mert arra az elhatározásra jutott, hogy elhagyja hazáját, s Keletre megy, s “ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”
Úgy is tett. A már említett tibeti-angol szótáron kívül rengeteg más nyelvészeti munkát végzett, majd megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban – és útja során persze rábukkant nem egy nyomra, amely az ősmagyarokra utalt. Megismerkedett a szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelvekkel is… 1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével.
Mint mondta:
Úgy ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn-magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe.
1837 decemberében visszatért Kalkuttába, s ekkor már csaknem húsz nyelven írt vagy olvasott: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta, és valószínűleg románul is tudott. 1842-ben még megkísérelte, hogy eljusson a Lhászába. Vízi úton haladt, és maláriát kapott: március 24-én megérkezett Dardzsilingbe, de betegsége egyre csak súlyosbodott, s április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában.
Lássuk be: Csoma Sándor életének gazdagságáról ugyancsak szegényesek az ismereteink. Pedig jó lenne legalább apránként megismerkedni vele, hogy ne csak a Föld másik felén becsüljék eléggé, de becsüljük meg mi is!
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info