Február 25-e szörnyű gyász emléknapja: a kommunista diktatúrák áldozatainak mementója. A kommunizmusról tudjuk: ez a rendszer minden idők leggonoszabbika volt – A kommunizmus fekete könyve című összefoglaló mű szerint számlájára vagy 100 millió konkrét halálos áldozat írható. A “nem konkrét” halálos áldozatok száma természetesen felmérhetetlen, hisz még elképzelni sem tudjuk, hogy a gyilkolászások nélkül elszabadult indulatok milyen következményekkel jártak – nem is volt szükség minden esetben bitófára ahhoz, hogy családok tömegei szenvedjék meg generációkon át a kommunizmus bűneit.
Persze megy ám a szerecsenmosdatás ezerrel, miszerint valóságos kommunizmus nem is alakult ki sehol a világban – ami kétségtelen tény. De az is tény, hogy kommunizmust hirdető, minden hagyományos és főleg nemzeti értéket romboló terrortársadalmak igenis léteztek! Kezdhetnénk a sort például tótprónai és blatniczai Prónay Pál (1874–1946 vagy később…) katonatiszt, lajtai bán sorsával. Prónay eredeti bűne az volt, hogy hamar átlátta a kommunisták patkányforradalmának “igazságát”, s az új rezsim ellen Szegeden 1919. júniusban leszerelt tisztekből és altisztekből különítményt szervezett, amely együttműködött Horthy Nemzeti Hadseregével. Mondják: “fontos szerepe volt a fehérterrorban”, ami azt jelenti, hogy valóban keményen fellépett a vörösterror kegyetlen gyilkosaival szemben, de még lajtai bánként az akkori Európai Unióval (az antanttal) is szembeszállt: döntő szerepe volt a trianoni gyalázat elleni harcban, a soproni népszavazás kikényszerítésében.
A II. világháború még véget sem ért, de őt a szovjetek máris elhurcolták, majd kényszermunkára ítélték, amibe értelemszerűen bele is halt. Bő félszázad elteltével az oroszok rehabilitálták…
A magyar kálvária, azaz a magyar koponyahely: a Kárpátalja legfőbb koncentrációs tábora, Szolyván volt – ma itt van a magyar emlékhely. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok nyomában érkező belügyi egységek a magyarok és németek által lakott településekről minden 18 és 50 év közötti férfit összeszedtek, és a Szolyván kialakított gyűjtőlágerbe zártak. Az embertelen bánásmód, az áldatlan körülmények, és járványos betegségek miatt több ezren lelték itt halálukat. 1944 ősze ily módon vált kárpátaljai magyar holokauszttá, Szolyvát pedig a koncentrációs táborba zárt foglyok szenvedése magyar golgotává avatta. A Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége és a megyei rehabilitációs bizottság közös szervezésében s alakult meg a szolyvai emlékpark. A sztálinizmus áldozatainak emlékparkját az egykori lágertemető területén hozták létre.
A kárpátaljai Szolyvai Emlékpark a második világháború végén, 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a “málenykij robot” elszenvedőinek, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak állít emléket ez a különleges, Magyarországon alig-alig ismert emlékpark, melyet 1994 novemberében avattak fel. Az emlékpark a szolyvai gyűjtőtábor egyik temetőjének a területén, az első világháborús szolyvai katonatemető szomszédságában létesült. És ott van a délvidéki Szabadka siratófala, s megannyi JELÖLETLEN emlékhely.
Az úgynevezett felsőbb fokú népbíróságok, a bosszú emberei 1945-1946-ban 202, 1947-ben 33 embert ítéltek halálra. 1945 és 1947 közt 127 személyt végeztek ki, 1948-ban 33-at – jellemzésként: a nácik által hosszabb ideig megszállt Ausztriában “csak” 32 embert végeztek ki a háború után.
Aztán volt nekünk egy 1956-unk is… A rehabilitáláskor felállított, úgynevezett Hatodik Koporsóban (most nem csak közvetlenül a Csurka-drámáról van szó) ugyancsak a kommunizmus áldozatai vannak: 1989. június 16-án a Hősök terén tartott megemlékezésen Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga 235 kivégzett nevét olvasta fel a tömegnek – de már ekkor világos volt, hogy a lista valójában hosszabb.
2000-ben az Országgyűlés ennyire mélyre nem akart ásni, ezért egy könnyebb (van itt könnyebb?) esethez kötötte az emléknapot: a 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében a középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én megemlékezést tartanak a kommunista diktatúrák áldozatairól. A megszálló szovjet katonai hatóságok ugyanis 1947-ben épp február 25-én hurcolták el Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba, ahol nyolc évet töltött fogságban.
Emlékezzünk kegyelettel a gyilkos kommunista ideológia tényleges áldozataira – de azokra is gondoljunk, akiknek az agyát jóvátehetetlenül megzavarták az eszme hazugságaival! Igen, ők is áldozatok – bár róluk nem beszélünk…
A posztkommunisták ott folytatták, ahol abbahagyták. Ugyan ki ne emlékezne az 1956-os forradalom 50. évfordulóján megrendezett Gyurcsány-Gergényi terrorra, amit ugyanúgy büntetlenül úsztak meg, mint az egykoriak…
Székelyudvarhelyen a kommunista diktatúra és a második világháború áldozataira emlékező emlékművet, Bocskay Vince szovátai szobrászművész alkotását 1996. december 18-án avatták fel. Az akkori avatóünnepségen Páll László, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi elnöke és Kedei Mózes unitárius lelkipásztor mondott beszédet.
A szobrot dr. Silay Ferenc, a szövetség udvarhelyi rangidős tagja leplezte le, akit többször letartóztattak a kommunista rezsimben.
Egyszer, ha pénzem lesz, csinálok egy olyan köztéri szobrot, amelynek semmi köze személyhez, történelemhez. Allegorikus kompozíció lesz, valami olyasmi, amit nem korlátoz semmiféle elvárás, megkötés.”
Bocskay Vince
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info