Mindszenty József hercegprímás több karácsonya is megpróbáltatásokkal volt teli. A politikai rendszerek és az egyházüldözés célkeresztjébe állította a magyarok népszerű apostolát, ám a népharagtól tartva életét kioltani nem merték.
Mindszenty először a nyilasok által, 1944. december 22-én került a sopronkőhidai fegyházba. A háború utolsó karácsonyát ott töltötte. Kőhidán raboskodott, majd december 29-én boldog Apor Vilmos vértanú püspök közbenjárására házi őrizet alatt tartották. A szovjet csapatok megérkezése – látszatra – a szabadságot hozta neki. De csak átmenetileg: 1945. április 20-án visszatérhetett püspöki székhelyére, Veszprémbe.
Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás halála után kinevezték bíborosnak, de aktív közéleti tevékenysége miatt Rákosi előbb megfenyegette, majd… 1948. december 26-án hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette és letartóztatták. A házkutatás befejezése után az elé tett jegyzőkönyvet nem írta alá. Ezért került a hirhedt ÁVH-központba, az Andrássy út 60-ba.
A legsilányabb reverendámat öltöm fel és a legegyszerűbb püspöki gyűrűt és láncot viselem. Ha lefognak és rabolnak, úgy csupán ezektől fosszák meg az Egyházat. (…)
Mindszenty József: Letartóztatásom (Részlet)
Karácsony jön, s miközben várjuk, hogy mikor jönnek értem, tartjuk az előírt napirendet, épp úgy, mint máskor. Bemutatom szentmiséimet. Az éjféli szentmisém talán még szomorúbb, mint volt az 1944. évi a sopronkőhidai fegyházban. Édesanyám is jelen van, s fáj bennem a gondolat: milyen gyötrelmekkel a szívében hagyom itt szegényt? Mi lesz vele? Honnan tudja elviselni a fia meghurcolását, esetleg kivégzését?
December 26-án délután 5 órakor irodaigazgatóm kísért le a kertbe, utolsó sétámra. A ház őrzője, egy jó fejlődésben lévő fiatal farkaskutya, előbb az udvaron, azután a kertben állandóan szorosan követett bennünket. Amikor visszatértünk a házba, oda is utánunk jön, s tovább követett fel az első emeletre, s amikor szobám ajtajához érkeztem, hátsó lábaira áll, hogy vállaimra tehesse két első lábát. Azután fejét is odahajtotta. Ilyet eddig nem tett, hiszen én alig foglalkoztam vele. Ezért meg is jegyeztem: a hűségével érzi talán, hogy ez volt itt, Esztergomban az én utolsó sétám.
Szent István első vértanú ünnepén (az ő tiszteletére épített Santo Stefano Rotondo az én tituláris templomom Rómában) este vesznek őrizetbe. Most is Décsi rendőr alezredes vezetésével érkezik meg házamba a szokatlanul nagyszámú rendőrosztag.
Bejönnek az érseki palota udvarába. Visszaindulásra fordítják a gépkocsikaravánt, utána nagy zajjal betörnek a házba, s erős léptekkel jönnek fel első emeleti lakásomhoz. Este fél kilenc van. Én vacsora óta az imazsámolyon térdelek, imádkozom és elmélkedem.
Hirtelen kitárul az ajtó, s azon Décsi lép be elsőnek. Megáll előttem:
– Azért jöttünk, hogy letartóztassuk önt. (…)
Én nem ellenkeztem. Kivettem a szekrényből télikabátomat, felöltöttem, és kezembe fogtam a breviáriumot. Elhagytuk a szobát. A folyosón is szoros gyűrű vesz körül. Házam népéből senki sincs a közelben. A házat megszálló mintegy 80 rendőrből jutott arra is, hogy tőlem távol tartsák őket. De édesanyám kilépett a vendégszobából, mert hallotta, hogy nagy zajjal visznek át a folyosón. Felsikolt. Visszaindulok, hogy elbúcsúzzam tőle. Nem akarnak engedni. Most azonban kitépem magam a rendőrgyűrűből, visszamegyek édesanyámhoz. Utánam jönnek. Édesanyám a nyakamba borul:
– Hová visznek, édes fiam? Én is veled megyek!
Csitítom, nem lehet. Megcsókolom kezét, arcát. Felzokog.
Aztán eltuszkolnak mellőle, és már sodornak le magukkal a kapualjba. Hatalmas, lefüggönyözött autóba ültetnek. Jobbomon Décsi alezredes, baloldalt egy őrnagy. A kocsivezető mellett és velem szemben is géppisztolyos rendőrök ülnek. Így visznek el éjjel érseki székvárosomból Budapest felé.
Próbálom elmondani rózsafüzéremet, de a durva környezetből nem tudok kikapcsolódni, és úgy érzem, hogy a sötétség hatalma vesz körül. A szomorú helyzethez illő szentírási szövegek és idézetek örvénylenek bennem:
Megjöttek gyűlölőim, akik nálam erősebbek. Rám támadtak az én gyászos napomon (Zsolt. 17,18-19). Ez az éjszakai óra a sötétség hatalmáé (Luk 22,53). De hisz tudtam, hogy eljön az én órám (Ján 13,1).
Az 1949 februárjában a Budapesti Népbíróság Mindszentyt életfogytig tartó fegyházra ítélte. Betegsége és a hatalmas nyugati külpolitikai nyomás miatt 1955. július 14-étől házi őrizetbe került, előbb Püspökszentlászlón, majd a felsőpetényi Almásy-kastélyban. A bíboros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után október 30-án szabadult ki az ÁVH-s őrség által biztosított házi őrizetéből a felsőpetényi kastélyból.1956. október 30-án az Újpesti Nemzeti Bizottság fegyveres csoportot küldött Mindszenty József bíboros kiszabadítására, november 1-én a bíboros kiszabadítása után tartott sajtókonferencián készült egy filmfelvétel, amikor beszédet is mondott, amit a szabad Kossuth Rádió november 3-án este Budapestről, illetve a Szabad Petőfi Rádió Győrből közvetített.
A forradalom másnap elbukott, a bíboros az amerikai követségen kért és kapott menedéket. A magyar hercegprímás végül – az őt gyűlölve üldöző Kádár elől menekülve –14 éven át tartózkodott a budapesti amerikai követség rezidenciáján. 1971. szeptember 28-án az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság megállapodásának megfelelően – szándéka ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség okán – elhagyta Magyarországot. Azt nem mondhatjuk, hogy szabad lett, hisz csak amnesztiában részesült és viszonylagos szabadságáért elhagyhatta, azaz el kellett hagynia szülőföldjét, Magyarországot. Karácsonyi szentbeszédét számüzetésében írta.
Kedves Híveim és Testvéreim!
(Mindszenty József: Karácsonyi szentbeszéd, 1971. december 25.)
Az Ige testté lőn és miköztünk lakozik. Az Apostol szerint megjelent a mi Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete az Ő végtelen irgalmából. Az angyalok kezdik és mi emberek folytatjuk: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.
De támad bennünk a kérdés: Szól-e a karácsony a menekült hontalanoknak is? Igen, hisz senki se áll olyan közel Istenhez, mint a romlatlan gyermek és a szenvedő, gyötrődő felnőtt. A ma Született is zarándok a földön a maga 33 földi évével. Az első Karácsonyon, az ő nagy útján a sajátjába jött és övéi nem fogadták be. Ezért szorul ki Betlehembe, istállóba, a barmok világába. Az Ő udvarlói az emberi közösségtől távol élő pásztorok és a messze Mezopotámiában vagy Asszíriában élő napkeleti bölcsek, akik a Messiás rendkívüli csillagára indultak útnak lassan imbolygó tevéken.
A pásztorok az Írás szerint jóakaratú emberek. A bölcsekről az ajándék, az arany, a tömjén és mirha jelentéséből mi állapíthatjuk meg: hittek a mindenek fölött uralkodó királyban, az imádandó Istenben, aki azonban ugyanakkor a felvett emberei testben a szenvedés férfia is. Ezek is vonzó, számunkra teremtett egyéniségek, nem mint az Ószövetség közönyös írásmagyarázói, akik csak mutatták, de nem járták az utat, vagy mint az alakoskodó, már kardokat élesítő, nagyhatalmú Heródes.
Lám, a kis jézus gyenge kezével már bontja is a zászlót, hogy mi átvegyük tőle és átlengessük ezt egész életünkön, családunkon és az idegen földön.
A megváltás és benne Krisztus születése egyetemes jellegű, Isten akaratából minden embernek kijár. Befogadták a pásztorok, otthagyták nyájukat, ajándékot vittek neki. A napkeleti bölcsek is nagyon vágytak befogadni Őt. Nagy utat tettek meg feléje.
Hontalan Híveim! Legyenek vezetőitek nektek is az el nem homályosuló csillagok.
Higgyetek a Krisztus Királyban, akinek végtelen szereteten szerzett alattvalói vagyunk.
Higgyetek a teremtő, megváltó, megszentelő Istenben. Szenvedő szívetekre öleljétek a ma született Kisdedben magatokhoz a szenvedőt. Küzdjetek azért, hogy az egyetemes megváltáson túl részetek legyen a már kevesebbeknek jutó üdvösségben is a kis Jézus érdemeiből és magunk küzdelméből is.
Karácsony a legcsaládiasabb ünnepünk. Édesapák, édesanyák el ne felejtsétek a családot – a mai világszellemtől messze – megtartani az ősi hitben, jó erkölcsben, az ősök hagyományaiban. A karácsony nyújtotta isteni nagy szeretet kísérjen bennünket életünk minden napján, földi és örök felemeltetésünkig. Amen.
Magyarország utolsó hercegprímása, Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, a Rákosi-korszak egyik leismertebb politikai elítéltje 1975. május 6-án, Bécsben hunyt el.
Hunhír.info