Kezdjük csak el törni a fejünket, ugyan ki lehetett az a jó Noszlopy Gáspár. Csak nagy vonalakban, de beszéljünk ma róla! Először is: Noszlopy Gáspárnak ma van a szülinapja – Isten őrizze hát emlékét!
Emlékezésünk főalakja, Noszlopy Gáspár a Somogy vármegyei Vrácsikon született 1820. augusztus 17-én. (Ne is keresd a térképen Vrácsikot: az okmányokban 1909-tól Újvárfalva néven szerepel, ugyanis ekkor összevonták Korotnát, Nadalost és Vrácsikot – megjegyzem: kár ezekért a falunevekért…) Honvéd őrnagy volt, dunántúli kormánybiztos, valamint az 1848–49-es szabadságharcot UTÁNI (!) függetlenségi szervezkedések egyik vezetője és vértanúja. Merthogy ugyancsak voltak, akik a szabadságharc bukásába nem tudtak beletörődni, s mindenáron szabad Magyarországot akartak.
De ne hamarkodjuk el, egyelőre ott tartunk, hogy megszületett. Aztán a csurgói gimnáziumi évek után Pápán végzett jogi tanulmányok után, 1843-ban táblai jegyzőként állami szolgálatba lépett, majd ügyvédi oklevelet szerzett. 1848 szeptemberében egy járás népfelkelőinek parancsnoka lett: csapataival Jellasics támadó seregének hátában tevékenykedett. Nem részletezem katonai tevékenységét, elég az hozzá, hogy Somogyország legendás hírű, haláláig meg nem alkuvó, lelkes vezére mindvégig derekasan harcolt, majd a bukás, illetve az oroszok közeledtével egy visszavonulás során nem az erős komáromi várba, hanem a Bakony vidékére vonult, miután embereiből gerillaharcra alkalmas csapatot szervezett.
A fegyverletétel után csaknem egy évig bujkált, de utóbb a császári hatóságok mégis elfogták. Csakhogy ő nem hagyta annyiban: még az ítélethozatal előtt sikerült megszöknie. Nem tett le arról, hogy tovább folytassa a szabadságért vívott erősen egyenlőtlen küzdelmét, így kapcsolatba került a Makk József és Jubál Károly vezetése alatt álló illegális szervezkedéssel. 1851 nyarán, miközben az osztrák rendőrség már megkezdte a titkos mozgalom felszámolását, ő Kecskemét környékén egy gerillacsapatot szervezett, és a városon átutazó I. Ferencz József elfogását tervezte. Terve kitudódott, ekkor ismét a Bakonyba menekült – és persze újból egy szabadcsapatot szervezett, s ehhez pénzre volt szüksége, s úgy gondolta majd Gindly Antal császárhű földbirtokostól szerez. Gindly persze ellenszegült, és ekkor a csapat egyik tagja lelőtte.
A császár ezt követően fokozott erőkkel indított nyomozást utána – de ekkor már sikeresen: 1852 végén a csoport valamennyi tagját letartóztatták. Noszlopy Gáspárt november 16-án fogták el, s Bécsben (ismételten…) kötél általi halálra ítélték – és a következő év tavaszán Jubál Károllyal és Sárközy Aurél földbirtokossal együtt a pesti Újépület (Neugebäude) udvarán kivégezték. Noszlopy Gáspár utolsó gondolata a magyar függetlenség, a szabadság volt.
Így búcsúzott barátaitól:
Engem felakaszthatnak, de a szabadságot nem! Annak fája a mi vérünkből fog felnőni!
Ekkor került azután sok megdicsőült mellett ő is vértanúnak az akasztófájára. A kissé elfelejtett Noszlopy Gáspár a magyar szabadságharc egyik legtiszteletreméltóbb alakja. Születésnapján mondjuk ki akár csak magunknak is hangosan: legyen áldott az emléke!