Rákóczi magánéletének van egy fura, nem igazán ismert, de nem is egyértelműen bizonyított szála. A kasseli születésű Saint-Germain gróf (? – 1784) misztikus, alkimista, diplomata, kalandor, kémikus, feltaláló, költő, zeneszerző, orvos, látnok a kétely okozója.
Saint-Germain gróf saját állítása szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek és a fejedelem első feleségének(???), egy meg nem nevezett, de a Thököly családból származó leánynak, természetes fia, aki Rákóczi Lipót Lajos György József Antal néven látta meg a napvilágot Sárospatakon 1696. május 28-án.
Születése után a Habsburg-érdekek képviselőinek parancsára elrabolták és halottnak nyilvánították, majd Párizsba vitték, hozzátartozóitól örökre elválasztották. (II. Rákóczi Ferenc többszöri házassága erősen kétséges, a Rákóczi-életrajzok nem tudnak a fejedelem első feleségéről, illetve csak Sarolta Amáliával kötött házasságról beszélnek.)
Saint-Germain gróf személyéről első alkalommal egy 1710-es velencei látogatása kapcsán esik szó, mikoris megjelenésében egy középkorú, nagyjából 45 év körüli, átlagos testalkatú, kreol bőrű és barna hajú, igen ízlésesen öltözködő, jó módú férfiként említik. Így aztán a születési dátuma tökéletesen bizonytalan.
A korabeli források szerint több elképesztő tulajdonsággal is rendelkezett.
Nyelvtudása például egészen különös volt: folyékonyan beszélt németül, angolul, olaszul, portugálul, spanyolul, piemonti kiejtéssel franciául, görögül, latinul, svédül, oroszul, szanszkritül, arabul, kínaiul és egyes források szerint – tekintettel állítólagos származására ez nem is olyan meglepő – magyarul is.Tökéletesen használta szinkronban mindkét kezét: megfigyelték, hogy képes volt egyidőben egyszerre jegyzetelni jobb és bal kezével. Sokat beszélő feltűnően szellemes, szórakoztató embernek ismerték kortársai, aki saját nagyszerű tulajdonságaival kápráztatta el az amúgy is rendkívül igényes arisztokrata társaságot.
A gróf életmódjáról a források egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy feltételezett mesés gazdagsága ellenére nagyon visszafogott, sőt szinte spártai volt. Igényei szerények voltak, ha pénze volt, szétosztotta a szegények között. Gyakran úgy élt, mint egy filozófus, tanulmányozta a természetet, társalgásokat folytatott a királyi udvarokban vagy pedig a laboratóriumában dolgozott.
Feljegyezték róla, hogy még a legnagyobb lakoma közben sem nyúlt ételhez, legfeljebb pár szem gyümölcsöt vett magához. Általában, amíg a vendégsereg falatozott, ő színes történetekkel szórakoztatta az egybegyűlteket.
Étrendjének alapját – ahogy azt tudni lehet -különböző durvaságúra őrölt gabonafélékből sütött kenyerek képezték. Húst többnyire nem evett, alkoholt nem ivott; gyümölcsöket, zöldséget és mézet fogyasztott. Elvonulásai idején pedig rendszerint hosszú böjtöket tartott.
A legnagyobb talány vele kapcsolatban az az ún. örök élet elixírje, melynek a források szerint birtokában volt. Visszafogott életmódja és talán eme elixír rendszeres fogyasztása biztosította természetellenesen hosszú életét. Saját szavai szerint – középkorú kinézete ellenére – több mint száz évet élt meg.
Néhányan az 1789-es francia forradalom egyik titkos szellemi atyjának vélik, bár ez utóbbi feltevés megalapozottsága is kérdéses. Az mindenesetre bizonyos – ezt D’Adhemar grófnő, Marie Antoinette királyné udvarhölgye is leírja emlékirataiban –, hogy egy félelmetes jóslatban előre jelezte a grófnőnek és rajta keresztül a királynénak a forradalom kitörését, a királyi család pusztulását és a Bourbon-ház bukását.
Saint-Germain gróffal kapcsolatban a legtitokzatosabb talán az, hogy a halálának hivatalos dátuma után jóval, sőt még a XIX-XX. század folyamán is többen látni vélték és találkoztak, beszélgettek vele. Saint-Germain tevékenysége „ismeretlensége” ellenére beáramlott az osztrák császári udvarba is. Bessenyei György testőr-írót és Báróczi Sándort ihlette szellemi tevékenységében, aki később újraélesztette Magyarországon a rózsakeresztesek mozgalmát.
Sokan kételkednek, hogy ez a rejtélyes ember valóban létezett-e, pedig a francia nemzeti levéltárban, a francia külügyminisztérium levéltárában, a holland és az egykori porosz birodalmi levéltárában, a bécsi levéltárban és a dán állami levéltárban is feljegyzések vannak róla, illetőleg több kortársa, sőt korának egynéhány szerzője is említi őt munkáiban. Voltaire például úgy jellemzi őt Frigyes porosz uralkodónak 1758-ban írt ironikus hangvételű levelében, mint az az ember “aki mindent tud és soha nem hal meg”.
M. S. – Hunhír.info
