A kufsteini mártír, a magyar nőnevelés úttörője, gróf Teleki Blanka hatévnyi várfogság után 1857. május 11-én szabadult a börtönből amnesztiával. Teleki Blanka, a magyar nemzeti szellemű nőnevelés úttörője, a női egyenjogúság harcosa volt – ő történelmi nőalakjaink egyik legnagyobbika, bár neve mintha méltatlanul feledésbe merült volna.
Teleki egy mai szemmel fura szülői akarat alapján, a társadalmi különbségek miatt elhárított szerelem fájdalma okán pártában maradt – s bizony ez a történés is nagyban hozzájárult az ifjú leányban kialakult végleges elhivatottsághoz. Teleki rendkívüli teremtmény volt! Eredetileg nagynénje, az óvoda-alapító Brunszvik Teréz oltotta belé a magyar nőnevelés ügyének lelkes hivatásszeretetét. Ragyogó körülmények között nőtt fel: már az 1820-30-as években a fiatal Teleki grófkisasszonyok, jelesül Blanka és Emma számára indításul szolgálhatott a reformkori Erdély pezsgő társadalmi élete. Nagy hatással volt rá/reájuk Kolozsvár színházi és társasági élete.
A Teleki lányok olyan nagynevű családok között foroghattak mint az Apor, a Barcsay, a Bánffy, a Bethlen, a Fáy, az Orbán, a Rhédey, a Wass és Wesselényi famíliák. Más – a magyar újjászületés ügyét hasonképpen támogató – erdélyi főnemesek társaságát is jól ismerhették.
Mondhatnánk, hogy festőművésznek készült, de akkoriban egy nő legfeljebb csak titokban gondolhatott ilyen életútra, mindenesetre tény, hogy az előítéletek ellenére mind bel-, mind külföldön sokat tanulmányozta a művészeteket. A már említett szerelmi bánat miatt a családalapítás vagy saját gyermek nevelése helyett a nemzet leányainak nevelését tűzte ki célul. Már viszonylag fiatalon megérlelődött benne egy magyar leánynevelő intézet alapításának gondolata. Látta a reformkor már éledező nemzeti érzése mellett a magyar történelmi ismeretek, a magyarság nevelési hiányosságait, az egészséges nemzeti hagyománytisztelet, a magyar életforma háttérbe szorulását.
Mély hazaszeretete révén jutott el egyértelmű hivatástudatáig, mely szerint az ő feladata: ifjú leányok nevelése útján javítani a nemzeti érzés satnyulásán. Idejét, energiáját és vagyonát nem kímélve elhatározását tettei követték: 1846-ban megnyílt az ő jóvoltából Pesten (éppen a később hírhedtté vált Neugebaude tövében) a Majthényi házban, az első középfokú leányiskola Magyarországon, ahol az oktatás szaktanári rendszerrel indulhatott meg. Olyan jól képzett nevelőkkel, mint Vasvári Pál, Hanák János és Leövey Klára. Tervét megvalósította, nem tántorították el a gáncsoskodók, s vállalta az újítók mindenkori kálváriajárásait is. A nagy műgonddal, lelkiismeretesen megalapított intézet 1848 végén feloszlásra kényszerült. Az alapító leghívebb munkatársával, Lövey Klárával Debrecenbe, Nagyváradra, majd Szegedre menekült. Pénzzel és élelemmel segítette a sebesült honvédeket.
A bukás után szinte természetes, hogy ő is szabadságharcosokat rejtegetett. Egy ideig Pálfalván valóságos menekült-gócpontot létesített, s külföldi forradalmi körökkel tartott kapcsolatot. Levelezését, bujtogatásait a bécsi rendőrség jól ismerte. A haditörvényszék ezért 1853-ban tízévi börtönre ítélte, amelyből több évet Brünnben, Olmützben és Kufsteinban kitöltött.
A legendásan kemény kufsteini rabság egyértelműen az osztrákok bosszúja volt: mindenképpen meg akarták törni Teleki Blankát, valójában csak könyörögnie, de legalábbis nyilvánosan kérnie kellett volna a kegyelmet. A grófnő nem kérte…
Amikor 1857-ben végül kiszabadult, már súlyos beteg volt. Ausztriába, Svájcba, Drezdába majd onnan Brüsszelbe utazott – gyógyulni… Betegen is mindvégig felkarolta a szabadságharc emigránsainak ügyét. Teleki Blanka 1862. október 23-án, – nagy lelkierővel viselve szenvedéseit – elhunyt. Utolsó szavaival hazáját idézte:
„Magyarország. Édesanyám!”
Mészáros Sunyó Sándor – Huníhr.info
(Archív)
