Ma már leginkább csak szidjuk, esetleg dicsérjük, ám valójában el sem tudjuk képzelni, hogy milyenek lehettek a mindennapjaink nélküle. Pedig az a “minapi kezdet“ csak 1957-ben volt, ekkor – a május 1-jei ünnep tiszteletére – kezdte meg hivatalosan működését a Magyar Televízió.
És ami számunkra igen lényeges: egy régebbi, alig három évtizedes, magyar találmányról van szó: Tihanyi Kálmán (1897-1947) fizikus és villamosmérnök nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása.
A magyar tudós 1924-ben (nem mellesleg: mindössze egy évvel a drótnélküli rádiózás megindulása előtt!) jött rá a megoldásra. A szabadalom benyújtása után rögtön hozzákezdett a megvalósítás szervezéséhez, így 1927-ben tárgyal a Posta-vezérigazgatósággal, majd Pöschl professzor Magyary Zoltán miniszteri tanácsoshoz írt levelének hatására a kultuszminiszter beajánlotta az éppen akkor alakuló Széchenyi Tudományos Társasághoz. Az Est és a Smith Jeremiás ösztöndíjra beküldött pályázatainak és általában a Radioskop megvalósítására irányuló törekvéseinek ekkor már több fontos támogatója van. Ezek közé sorolhatja Rybár István fizikaprofesszort, Domanowszky Sándor professzort és Kornfeld Móriczot, a Ganz-Danubius Rt. vezérigazgatóját. Utóbbi segítségével jut el Bécsbe egy sorsfordulót hozó találkozóra Schweiger professzorral, a Radio Wien AG igazgatójával, akitől ajánlólevelet kap Arco grófhoz, a berlini Telefunken alapító igazgatójához.
Mindeközben megszületnek televíziójának végleges tervei, amelyeket 1928. június 11-én, illetve 1928. július 10-én Magyarországon és Németországban szabadalmaz. Egy évvel később ezekkel az elsőbbségekkel jelenti be két találmányát, többek közt Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban. Valójában már az 1926-ban kelt hazai szabadalmi bejelentése után Németországban Telefunken néven elkezdődött a szervezés, aztán megindult előbb a kísérleti, majd a rendszeres adás – 1935-ben. Mi azonban akkor és még jó ideig csak kósza hírként hallottuk, hogy a világ sok helyén létezik már olyan rádió, amelyik képet is mutat az adáshoz.
Az itthoni kísérletek 1957 előtt kezdődtek meg: ehhez az elvi döntés 1953-ban született meg azzal, hogy a Minisztertanács hozzájárulását adta a Magyar Televízió szervezeti kialakításához. Az első próbaadást a Gyáli úti postakísérleti állomásról sugározták 1953-ban. A második próbaadás 1955 júniusában a Szabadság-hegyen, az egykori Hargita Szálló mellé felszereltetett első adóantennáról hamarosan megkezdődhetett a próbaadás. (Ha szabad elmesélnem, egy budai kirándulásunkon Apu mutatott fel – vagy tán oda is mentünk a közelébe…? – a Szabadság-hegyi épülethez, s el is mesélte, hogy onnan fogják majd sugározni hamarosan a “látható rádiót…)
Aztán egyszer csak megjelent a képernyőn a Mágnás Miska című film részlete (ezt persze én nem láttam…), utána a Magyar Filmhíradó képsorai, végezetül az első bemondónő, Mednyánszky Ági színésznő, aki mind a 15 (!) nézővel közölte, hogy a Magyar Televízió kísérleti adását látja.
“Igazi” adás ugyan még nem volt, de 1956-ban a kőbányai Orion Gyárban már tervezték a tévékészülékeket, sőt: gyártása is megkezdődött. Ma már nincs ilyen szakma, de jó rájuk visszaemlékezni: akkoriban és még jó sokáig – bemondónők is voltak, e téren a két úttörő Takács Mária és Tamási Eszter volt.
Ki nem találnák, hogy mi volt a Magyar Televízió első műsora! Hát persze… Természetesen az ünnepi felvonulásról volt közvetítés. Alig fél évvel jártunk az 56-os forradalom (akkori szóval: ellenforradalom…) után, érthető, hogy a televíziózás megkezdésének igen erős politikai hátszele is volt, hisz a felkelés vérbe fojtása után, de még a tömeges kivégzések előtt, illetve alatt ekkor lépett először a nyilvánosság elé Kádár János a híres/hírhedt ünnepi beszédével.
Ezután heti három adásnap volt, amelyből két napon filmet, egy napon pedig színházi előadást vagy sportműsort sugároztak, júniusban pedig megszületett a Híradó. Utóbb hetente négy (1958), majd öt adásnap (1960) volt, később 1987-ig hat – hétfőn volt adásszünet. A televíziózástól mindenki csodát várt – méghozzá jó értelemben. Ám sajnos – ma már tudjuk… – a csoda inkább rossz értelemben következett be, jóllehet sok-sok érték is született, de gyökeresen megváltoztak az emberi szokások, mindannyiunk kárára.
Visszatérve a kezdetekhez, nehéz, háborús idők jártak akkoriban, s a találmányra természetesen felfigyelt a katonaság, illetve a politika.Tihanyi főbb munkatársait 1944. április 5-én letartóztatták. A kilencven százalékban elkészült gép ekkor már a Ganz gyárban volt – őt magát pedig áprilisban a Hadik laktanyából a Margit körúti katonai fogházba vitték. Öt hónapig tartó vizsgálati fogsága alatt magánzárkában volt – a hűtlenség vádját azonban nem sikerül rábizonyítani. Szabadulása után újra kapcsolatba lépett az ellenállókkal, Szálasi hatalomra jutását követően persze ellenálló bajtársaihoz hasonlóan ő is illegalitásba kényszerült.
A háború befejeztével fizikailag leromlott állapota ellenére visszatért a napi 16-17 órás munkatempóhoz. Az első figyelmeztetést, hogy szervezete nem bírja a megterhelést, 1946 telén bekövetkezett szívrohamát még túlélte. A második, 1947. február 26-án azonnal véget vetett életének.
Mindamellett a televíziós gondolatmanipulálás mindennapossá vált. Jószerivel észre sem vesszük, hogy mikor és mit is tesznek velünk kivétel nélkül minden adón. Ettől függetlenül reménykedjünk benne, hogy egyszer véget ér a rémálom, s a tudományt-technikát végre a javunkra fordíthatjuk. Az ébredést akár már ma is elkezdhetnénk…
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info (Archív)