A Vörös Pimpernel írójának Orczy Emma bárónőnek (1865–1947) ma van a szülinapja. Rémlik, hogy gyermekkoromban láttam a könyvet itthon az egyik könyvespolcon, de oda se bagóztam. – Pimpernel?… – legyintettem rá. – De hülye címe van. Biztos valami ostoba gyermekregény.
A Pimpernelt azóta sem olvastam, ráadásul időközben el is kallódott. Azt azonban tudom, már, hogy érdekes lehet, igazi unikum – főleg mai szemmel. A történet a francia forradalom idején játszódik, tehát azon események alatt, melyekről egész életünkben azt tanultuk, hogy haladó szelleműek voltak.
Lám, a franciák még ma is 1789 júliusára emlékeznek nemzeti ünnepükön, s büszkén éneklik himnuszukat, a romlott forradalom dalát, a Marseillaise-t. Pedig már tudjuk, hogy a XVIII. század végén történt, ugyancsak véres, francia események nagyon rossz irányba vitték a világtörténelmet: lényegében akkor szabadult a fehér emberre a liberalizmus pokla a hármas hazugsággal, mely szerint a cél a “szabadság, egyenlőség, testvériség”. Nem más ez, mint szemfényvesztő parasztvakítás.
Ez a “parasztvakítás” a legjellemzőbb szó, hisz ha a természet alighanem legtisztábban látó csoportjának szemébe vakító port hintenek – akkor vége a világnak. És tényleg vége, mind jobban láthatjuk…
Ám maradjunk csak a könyvnél, melynek magyar születésű, de elangolosodott szerzője főhősét a csőcselék ellen küzdők mellé állította már 1905-ben, tehát az első világháború előtt.
A könyv egyik ismertetőjéből:
A francia forradalom legvéresebb szakaszában játszódó romantikus kalandregény főhőse egy minden ízében angol nemes. A vörös Pimpernel álnevet viselő báró eszmei elkötelezettségből és emberségből furfangosabbnál furfangosabb módon francia arisztokratákat ment ki a csőcselék karmai közül sokszor egyenest a guillotine alól. A francia kormány Angliába küldött kopói és spiclijei semmilyen eszköztől, így a zsarolástól, emberrablástól, gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy kézre kerítsék az átkozott angolt. A Vörös Pimpernelt ifjú barátainak és híveinek maroknyi csapata, valamint szerelmes hitvese, az ünnepelt francia színésznőből előkelő angol bárónévá lett szépséges Marguerite segíti, hogy elkerülje a halálos csapdákat és sikerre vigye a jó ügyet… “
Az írónő, Orczy Emma apja Orczy Bódog báró, a Nemzeti Színház főintendánsa, zeneszerző, Liszt, Gounod és Wagner jó ismerőse volt. Tudnivaló, hogy az orczi nemes és báró Orczy család Somogy vármegye egyik legrégebbi eredetű magyar nemesi családja volt. A Somogy megyei Orcira utaló nevű Orczyak már XV. századi iratokon is szerepelnek, de oklevelekkel “csak” 1591-ig vezethető vissza a leszármazás Orczy Gergelytől. A család gazdagságának megalapozója Orczy István (1669-1749) volt, aki nagy kiterjedésű birtokokra tett szert.
Ugyanő 1731-ben római szent birodalmi bárói rangot kapott, majd ezt a címet 1736-ban Magyarországra is kiterjesztettek.
Még két név a famíliából: Orczy József (1746-1804) a pesti Orczy-kert alapítója, Zemplén vármegye főispánja és Orczy Béla (1823-1917) politikus, király személye körüli, majd honvédelmi miniszter, országbíró. Orczy Emma a báró és Wass Emma grófnő egyetlen leánya volt. (A mamáról legfeljebb csak gyaníthatjuk, hogy Wass Albert rokona lehetett…)
A vörös Pimpernel annak idején regény formájában nem tűnt fel szinte senkinek, ám amikor Orczy Emma és férje színpadra dolgozta, egyszeriben nemcsak a darab, hanem a regény is óriási sikerré lett: Londonban négy éven át futott a darab egyfolytában. A könyvet 14 nyelvre fordították le, a műből 1917-ben, 1929-ben és 1934-ben nagy sikerű film készült.
Amikor 1995-ben az Egyesült Államokban CD-ROM-ra rögzítették a világirodalom ama 2000 műalkotását, amelyeket úgymond mindenkinek “ismernie kell”, egyetlen magyar vonatkozású mű került közéjük – ez A vörös Pimpernel. A könyv – eredeti címe szerint Baroness Orczy: The Scarlet Pimpernel – tehát száz év után is világsiker, itthon évtizedekig indexen volt.
Születésnapján gondoljunk tisztelettel Emma asszonyra, aki már a Szovjetunió (és sajnos a mi patkányforradalmunk előtt…) felfigyelt erre a társadalmi világveszedelemre.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info
