A név tagadhatatlanul ismerős.De az tény, hogy ifj. Kós Károly munkásságáról (a nem ifjabbik fiáról) Csonka-Magyarországon korábban csak kevesebbet olvashattunk – mint általában az Erdélyben élt többi kiválóságunkról sem.
Persze a rendszerváltozás után már inkább megismerhettük műveit, magam is állandóan a kezem ügyében tartom a már rongyosra forgatott “A Mezőség néprajza” című könyvének második kötetét – azért éppen azt, mert az első rész valahogy elkeveredett. Nézzük, kikről is van szó!
Ifjabb Kós Károly (1919-1996) erdélyi magyar néprajzkutató, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a XX. század második felének meghatározó jelentőségű, sokoldalú erdélyi magyar néprajzkutatója volt. Munkássága kiterjedt az anyagi kultúra és a társadalomnéprajz szinte valamennyi területére. És amiért szó esik róla: ma van a születésnapja, 1919-ben e napon született az erdélyi Sztánán. Sztána neve leginkább onnan ismerős, hogy az idősebb Kós Károly ott, a Kalotaszegben, Sztánán vásárolt földet 1910-ben, előbb nyaralónak, majd ide építette lakóházát, a Varjúvárat is.
Kós Károly egykori háza a kalotaszegi Alszegen található – nem autóút vezet ide, hanem egy órányi sétaút. Falai között megfordult többek között Dsida Jenő és Móricz Zsigmond is.
Az épületet a második világháborúban feldúlták, ezért Kós már nem költözött vissza, noha 1977-ig élt. Korábban igazán itt érezte jól magát: itt volt otthon. Az a vár volt a művész alkotóműhelye. A sokszakmájú építész birtokvásárlásának évében nősült meg: a türei református lelkész leányát, Balázs Idát vette feleségül. Gyermekeik közül Kós Balázs (1912-1967) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András (1914-2010) szobrászművész, Koós Zsófia (1916 – 1990) színésznő lett.
Ifj. Kós Károly is itt született.
Kós Károly így írt a Varjúvárról:
,,Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én elgondoltam magamnak. Legyenek a földek tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes. Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendesen tartva. Szép legyen és gyönyörű mindenkinek, aki ezt látja.
Melynek minden rögét magam szereztem, minden füvét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra. Ezt szeretném megérni épségben, egészségben. És ha ezt megértem, akkor örömmel megyek el én — mulandó ember —, hogy itt aludhassam örök álmomat öreg tölgyfáim tövén, virágzó gyep alatt. Mert hallani fogom onnan is méheim döngését, maradékaim lépteit és boldog kacagását.
De keserű lesz az életem, ha megérem azt, hogy véreim unni fogják ezt a földet, keserű lesz az én életem akkor. És keserű halálom is, átkozott. Mert idegen kézre jut az én életem egész munkája, és szétszóródnak az utánam jövő ifjak és unokák, unokáim unokái. Átkozott lesz akkor az én pihenésem itt, a tölgyesek alatt, magános idegenségben.
Ettől félek én félelemmel és rettentő haraggal. Hogy idegenek tapossák sírom virágait, idegenek kacagnak és sírnak az én otthonomban, mely az én szeretetem köveiből épült.
Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékaimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt, a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét. Ezt kérem az én jó és igazságos Istenemtől.
“A budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját a két elefánttal, századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, “Az országépítő”-t, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a “Budai Nagy Antal”-t ugyanaz a Kós Károly hozta létre. De ha sorolni kívánnók, hogy építészeten és irodalmon kívül még mi mindenhez értett mesteri fokon, akkor az ámuldozó érdeklődőnek tudomásul kell vennie, hogy festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, könyvkiadóvállalat igazgatója, nagy hatású folyóirat szerkesztője, gyakorlati politikus, olykor országgyűlési képviselő volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője, a “három nemzet”, a magyar-román-szász együttélés ihletett kifejezője… ha kellett, mind a három nemzet nyelvén anyanyelvi otthonossággal. Kevés lenne, ha csak azt mondanók, hogy a nagy múltú és dúsgazdag erdélyi, majd romániai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Hiszen az egész irodalom csupán az egyik arculata volt mindannak a művészi, tudományos és kultúrpolitikai teljesítménynek, amely múlhatatlan emlékű szerepet biztosított a “kalotaszegi ezermester”-nek, ahogy már hosszú élete derekán megtisztelték.”
(A magyar irodalom arcképcsarnoka)
Kós Károly (eredetileg Kosch, 1883-1977) építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus. Munkássága még műfajában is felsorolhatatlan, de hogy mégis némi képünk legyen róla, nevéhez kötődik több állatkerti pavilon (például a Madárház) Budapesten, akárcsak a Wekerle Munkás és Tisztviselőtelep központja („Wekerle-telep”), szintén a fővárosban – illetve a Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgyön. Ma azonban azonos nevű fiáról van szó, hisz ő az ünnepelt.
Ifjabb, illetve – megkülönböztetésül, írói neve szerint – dr. Kós Károly a kolozsvári református kollégiumban, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanult. 1939-ben a kolozsvári Református Teológiai Akadémiára iratkozott be, de 1940-től már a kolozsvári, illetve a budapesti tudományegyetem hallgatója volt. Történelem–földrajz szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelét Kolozsváron szerezte meg, disszertációját a néprajzi témájában írta. A kolozsvári Egyetemen tanított, s ezzel párhuzamosan gondozta az Erdélyi Múzeum-Egyesület néprajzi tárat, illetve az Erdélyi Kárpát-egyesületben a fényképtárat.
Tudományos érdeklődése elsősorban az erdélyi és a moldvai magyarság tárgyi kultúrájára, valamint az erdélyi régió “népek közötti” kapcsolataira, az együtt élő népek történeti-kulturális kölcsönhatásaira irányult. Mindez természetesen e rövid dolgozat keretében elmesélhetetlen, csupán ízelítő lehet.
Dr. Kós Károly néhány munkája
- Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának faekéi. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1947
- A kalotaszegi kosarazó juhászat. Kolozsvár, k. n., 1947
- Mihez kezdjünk a természetben? Bukarest, Ifjúsági, 1968
- Népélet és néphagyomány. Bukarest, Kriterion, 1972
- Kászoni székely népművészet. Bukarest, Kriterion, 1972, (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
- A vargyasi festett bútor. Kolozsvár, Dacia, 1972
- Szilágysági magyar népművészet. Bukarest, Kriterion, 1974, (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
- Tájak, falvak, hagyományok. Bukarest, Kriterion, 1976
- Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet. Bukarest, Kriterion, 1978 (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
- Eszköz, munka, néphagyomány: Dolgozatok a munka néprajza köréből. Bukarest, Kriterion, 1979
- Moldvai csángó népművészet. Bukarest, Kriterion, 1981, (Szentimrei Judittal és Nagy Jenővel)
- Erdély népi építészete. Budapest, Kelenföld, 1990
- Néprajzi képeskönyv Erdélyből. Budapest, Tárogató, 1994
- Népi földművelés Kalotaszegen. Debrecen, Györffy István Néprajzi Egyesület, 1999.
- A Mezőség néprajza. Marosvásárhely, Mentor, 2000.
- Torockói népművészet. Kolozsvár, Kriterion, 2002
Ami itt megkerülhetetlen: dr. Kós Károly foglalkozott néprajzi kartográfiával is, s a trianoni helyzetből adódóan részt vett a Románia néprajzi atlasza gyűjtési és szerkesztési munkálataiban – munkássága természetesen zömmel a magyar nyelvű tájakra terjedt ki, de folyamatosan figyelt az egyes kölcsönhatásokra is.
Élete vége felé egyre inkább vonzották a magyar néprajzkutatás általános tudománytörténeti kérdései is. Bizonyára sokan vagyunk (főleg a csonka országban…), akik csak kapkodjuk a fejünket, hisz alig-alig ismerjük már magát, a Nagy-Magyarország kétharmadát (!) kitevő Erdélyt is, ugyanakkor dr. Kós Károly átfogóan vizsgálta az idegen kézre került, magyarok lakta néprajzi tájakat, Kászont, Szilágyságot, Kis-Küküllő mentét, Moldvát, Torockót, ezen túl e tájak népviseleteit, a díszítőművészet egyes megnyilvánulási formáit (festett bútorok, guzsalyok, ivócsanakok, kályhacsempék, fejfák), valamint népművészetét.
Muzeológusként központi- és tájmúzeumok, valamint a szabadtéri néprajzi múzeumok szervezésének, kutatóhellyé fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Gyűjtései, kutatómunkája alkalmával grafikákat is készített, melyek teljes képet adnak Erdély népéletének anyagi kultúrájáról.
Külön érdeme dr. Kós Károlynak, hogy mindvégig közvetítő szerepet vállalt a magyar és a román néprajztudomány között.1976-tól a Népismereti Dolgozatok című kiadványsorozat alapító szerkesztője volt, a néprajzoktatás és az intézményes kutatások szünetelésének idején kutatásra, közlésre bátorította az erdélyi magyar értelmiséget. Tudományos eredményei elismeréseként 1973-tól a Román Akadémia rendes, 1995-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 1976-ban a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választották.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info
