Szent István király a magyar történelmi valóság megkerülhetetlen része, bár historiális szerepét sokan megkérdőjelezik. Azon viszont semmiképp nincs és nem is lehet vitatnivaló, hogy ő az első koronázott királyunk, uralkodásával új szakasz kezdődött a történelmünkben.
Kétséget nem bíró tisztelete 1083 után teljesedett ki, amikor a mindenki által különösen tisztelt Szent László királyunk, mintegy az Árpád-ház legitimálásaként, szentté avattatta az államalapítót. (Emlékeztetőül: László nagyapja, Vazul/Vászoly volt, akit István a fia, Imre herceg halála után megvakíttatott, fiait száműzte. Mégis – Aba Sámuel és Péter uralkodása után az ő utódai ültek a magyar trónon az Árpád-ház kihalásáig. Elsőként tehát László…) Az Istvánt és az ő Szent Jobbját övező kultusz eztán végképp beépült a magyar történelmi köztudatba, az örök legendáriumba. Ez igaz még akkor is, ha a korábban elveszett, de a Szent László parancsára felkutatott, jelképi erejű Szent Jobbnak a tatárjárás idején nyoma veszett, s majd csak a XVIII. században bukkannak rá a dalmáciai Raguzában.
Ennek megfelelően kell viszonyulnunk valamennyiünknek első királyi uralkodónkhoz, illetve szentté avatásának napjához, augusztus 20-ához. Mindezt azért tartottam szükségesnek leszögezni, mert ünnep van, amelyet tisztelettel kell tudomásul vennünk – az esetleges kételyekkel vagy épp a Koppány-kérdéskörrel majd ráérünk később, de akkor sem kötelező…
Ma a budai várbeli Szent István szoborról lesz szó. A lovasszobor felállításának gondolatát 1863-ban gróf Pálffy Móric királyi helytartó vetette fel először. Ez csak azért meglepő, mert utánaböngészve a következő derül ki róla: gróf vöröskői Pálffy Móric (1812-1897) császári altábornagy, aulikus (az uralkodói udvarhoz húzó) politikus volt.1848 – 49-ben Winidischgraetz, majd 1849 – 50-ben Haynau szárnysegédjeként vett részt a szabadságharc leverésében és részvevőinek kíméletlen üldözésében. 1856-ban altábornaggyá léptették elő.
Különösen a sajtó megrendszabályozása foglalkoztatta. Korlátoltság, a kiegyezést kereső politikusokkal szemben is tanúsított elutasító magatartás jellemezte. Hogy egy ilyen gondolkodású embert mi vihetett a Szent István-szobor támogatására, azt pontosan nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy a gyűjtési mozgalom megszakadt, s csak harminc év elteltével, egy 1896-os törvényben jött elő újra a szoborállítás gondolata, de ekkor már állami költségen történő felállításról esett szó. A két alkotó: Schulek Frigyes és Stróbl Alajos. Hogy együttműködésüknek mi volt a pontos rendje arra nem találtam precíz leírást, de a közös alkotás faktum.
Schulek építész volt, legjelesebb alkotásai között ott van maga a Halászbástya, amelynek voltaképpen része a Szent István-szobor, ez pedig az általa tervezett mészkő talapzaton áll. A talpazat 540 centi magas, a lovon ülő bronz főalak 400. Mind a talapzat, mind a szobor miljomnyi részletet rejt, tanulmányok sokasága elemzi ezeket. Ha azt mondom, hogy a talapzaton a négy dombormű a következőket ábrázolja: koronázás, törvényhozás, templomépítés, Bécs hódolata – ezzel talán annyit segítek, hogy adandó alkalommal aki csak látja, nyitottabb szemmel nézi. (A templomépítést ábrázoló domborművön Schulek Frigyest és Stróbl Alajost is látjuk, de megtalálhatjuk Jókai Mórt, Benczúr Gyulát, valamint Stróbl Alajos édesanyját is. A “Bécs hódolata” nevű domborművön az István király előtt a földig hajoló alakban a művész Dr. Karl Luger bécsi polgármestert ábrázolta.)
Mindez azonban édeskevés a teljes elemzéshez, mint ahogy Stróbl Alajos bronzszobrához is csupán adalék: Szent István fején a koronával, vállán palásttal, jobb kezében kettős kereszttel, gazdagon feldíszített lovon ül. Méltóságteljesen. Tudjuk, hogy Stróbl igen komoly tanulmányokat folytatott egyebek közt a lószerszámok múltját illetően is. Szent István királyunk lovasszobrát 1906-ban avatták.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info
