Arról van szó, hogy 1914-ben e napon tört ki az első világháború. Tekintettel arra, hogy 1914 előtt még nem volt efféle borzalom, a századeleji világégés “A Nagy Háború” néven vonult be az egykori történelemkönyvekbe. Persze a szörnyű esemény mára már eltörpül a második “Nagy Háború” árnyékában – amely harc tulajdonképpen, elég jelentős szerepcserékkel még ma is folytatódik… Kimondva és kimondatlanul: immár a III. világháborúként.
A XX. század beköszöntével a technika sosem látott fejlődésnek indult, ezáltal senki nem fért a bőrébe, sőt mindenki a más bőrét akarta. Nyilvánvaló provokációként 1914-ben egy szerb szabadkőműves terrorista agyonlőtte az osztrák-magyar trón várományosát, s erre hivatkozva a legtöbb európai ország örömére kitört A Nagy Háború.
Az öröm abból adódott, hogy az alapvetően két nagy katonai tömörülés (névlegesen a német-osztrák-magyar központi hatalmak, illetve az ellenük harcoló antant) meg volt győződve majdani győzelméről – miként a szállóige tartja: mire a lomb lehull…
A háborús győzelmet ugyan (nem egy, de négy lombhullás után…) az antant ünnepelte meg, ám valójában látszatra Amerika nyert – száz év alatt mindenesetre így lett ő a világ ura és mindenható csendőre. Aztán – mint említettem – volt egy második világháború is, meg most épp folyik a harmadik, talán új és még újabb szereplőkkel.
Ma épp ott tartunk, hogy – például – ha Kínának úri kedve úgy tartaná, akkor egyetlen aprócska mozdulattal összeroppanthatná Samu bácsi (Uncle Sam) tökeit – ám szó, ami szó vannak még itt nagy játékosok.
Sőt!
A történelem alakulásához főleg Európában nyilván az iszlám világnak is lesz még néhány szava.
A fehér embernek azonban, úgy látszik, nem osztanak lapot.
Ő mintha már kiesett volna a játékból…
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info