1813-ban ezen a júliusi napon nagy vihar tombolt, mesélik még mostanság is az öregek az Alföldön. Aki ekkor született, az viharos természetű lett – vagy netán épp fordítva történt a dolog? Azért tört volna ki a nagy égzengés, mert valaki megszületett? Ki tudja… Ám az biztos, hogy a Szeged melletti tanyavilágban, Röszkén ekkor látta meg a napvilágot Rózsa Sándor, minden idők legbetyárabb betyárja.
De még azt is elhűlve mesélik a tanyavilág mindentudó vénasszonyai, hogy a mi Sándorunk már születésekor olyan erős volt, hogy menten kirúgta magát a pólyából.
Apját korán elveszítette, mert lólopásért felkötötték. Előítéletei voltak a hatalommal szemben – s a hatalom is előítéletes volt vele: a rend felügyelői nem hitték, hogy becsületesen dolgozik. Az utókor nem tudja a teljes igazságot.
Sándor bojtárként kezdte, ám a biztató kezdet után huszonhárom esztendősen börtönbe került – tehénlopás miatt: hiába bizonygatta ártatlanságát, másfél évre, illetve előtte botozásra ítélték. A börtönből megszökött – és innentől nem volt megállás.
Rózsa Sándor folyvást csak menekült, hisz üldözték: megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Futóbetyárrá lett, s hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. Rendre a Veszelka családnál talált menedéket, de végül is bármikor érkezett a szegedi tanyavilág bármelyik tanyájára, mindig kapott ételt-szállást: legendás alakját a tanyák népe tisztelte, üldözői elől rejtette.
Sokszor akart jó útra akart térni. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, miszerint szeretne becsületes életet élni – a kérvényt elutasították. 1848-ban Kossuth Lajos személyesen kereste fel Rózsa Sándort. Ám a szabadságharc leverése után megint bujdosni kényszerült.
1848-ban személyesen Kossuth Lajos kereste meg a szegedi betyárvezért, mert a honvédség nem bírt a Délvidéket megszálló, kegyetlenkedő szerbekkel. Rózsa Sándor vállalta a felkérést, hogy védje meg a hazát, cserébe amnesztiát, menlevelet kapott, amelyet Kossuth maga állított ki. Így 1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz 150 fős szabadcsapatával, amellyel országos hírre tettek szert.
Még a pesti lapok is arról írtak, hogy csodájára járnak az emberek: Rózsa Sándor sorra vonult be a délvidéki városokba. A betyárok egytől egyik daliásak, erősek voltak, duzzadó izmokkal. s a legszebb lovakon ültek. Bő gatyájuk, ingük lobogott a szélben, kalapjuk alól tüzes szemek néztek az ámuló nép fiaira és a betyárok iránt azonnal szerelemre lobbanó leányokra.
A délvidéki honvédek vezetője, a legendás Damjanich János tábornok is elismerően szólt a betyárseregről, amely a strázsai csatában rommá verte a szerb túlerőt. A gyermekkoruk óta kardforgatásra nevelt szerbeknek esélyük sem volt a számukra teljesen ismeretlen fegyverrel, a karikás ostorral támadó magyar betyárokkal szemben, akik az ólomvégű ostorokkal kicsapták a szemüket, vagy a nyakuknál fogva rántották le őket a lóról. A strázsai csata után 637 szerb halott maradt a csatamezőn, miközben nincs arról adat, hogy egy betyár is meghalt volna.
Az a hír járta, hogy ő a forradalmi szervezkedés (ma terrorizmus…) irányítója, így elfogatása érdekében szokatlanul magas, 10 ezer pengő vérdíjat tűztek ki a fejére. Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézre keríteni, mígnem egy komája (de hát miféle koma az ilyen??) egy szegedi tanyás gazda és áruló bestia kiadta a pandúroknak. Rózsát nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett.
A büntetést Kufstein várában kezdte letölteni, aztán Theresienstadtban, később Péterváradon őrizték. 1868-ban amnesztiával szabadult. Szabadulása után megint megpróbált becsületesen élni, de az előítéletek ezt lehetetlenné tették. Így hát megint összeszedte cimboráit: postakocsikat, vonatokat raboltak ki. Nevezetes a Kistelek melletti rablása, melynek során a síneket felszedve siklatták ki a vonatot. A vonaton utazó vadászkatonák hét társát lelőtték, Sándor térdét egy golyó roncsolta, így megint elfogták.
Rablógyilkosságért először halálra ítélték, majd ezt 20 évig tartó börtönre változtatták – ám a várbörtönből megszökött. Ráday Gedeon királyi biztos ismételten elfogatta, s életfogytig tartó rabságra ítélték. Szamosújvárra 1873. május 5-én került. Itt a börtönben szabóság, illetve később gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Egészsége megromlott, és 1878. november 22-én gümőkórban halt meg.
Őrizzük csak Rózsa Sándor emlékét!
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info