Ma Bajor Giziről esik szó – azon okból, hogy a legendás színésznő 1893-ban éppen e napon született Budapesten. Emlékezzünk születésnapjára – s egyben beszéljünk elhunytáról: vajon 1951. február 12-én hogyan s miképp hagyta itt ezt a világot?
Ha a homályos legendát akarnám erősíteni, akkor most bogarat ültetnék újfent mindenki fülébe, miszerint nem volt az olyan egyszerű: bizony politikai oka is volt annak, hogy a legkeményebb Rákosi-időkben tűnt el közülünk, de ez ez így nem igaz. Vagy igen…
Hagyjuk meg a kételyeket, végül is egy korszakos színésznő esetében ugyancsak helye van a misztikumnak, hisz tényleg nem természetes halállal hagyott itt minket 58 esztendős korában: talán valóban megvannak a politikai-lélektani okai is annak, hogy férje, a megzavarodott (?) Germán Tibor attól való félelmében, hogy feleségét különböző súlyos betegség (süketség és agydaganat) fenyegeti, megölte, majd magával is végzett.
Annyi tény: a pályatársak kivétel nélkül állítják, hogy Bajor Gizi személyében egy különösen fontos művészt veszítettünk el, akire nagy szeretettel és tisztelettel gondolnak mind a rajongók, mind a pályatársak még akkor is, ha csak hírből ismerik. Nagyszerű és mindentudó kollégám, Takács István színiszakértő így fogalmaz Bajor Giziről:
“A XX. századi magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb alakja lassan legendává érett anélkül, hogy pontosan és konkrétan ismerhetnénk a legenda mögött húzódó személy munkásságát, bár több tucatnyi könyv, írás keletkezett róla, de egyetlen összefoglaló sem.”
A mai, egyre kevesebb számú érdeklődőjének csak sablonos lexikonjelzők maradnak róla, kiüresedő tartalommal, és őt is lassan utoléri a színművészet nagy betegsége, az egyre halványuló emlékezés. Mítoszként lebeg a valóság felett személye, afféle elérhetetlen abszolútumként, pedig neki is voltak esendőségei, és személyes varázsa, tüze, kétségek gyötörték premier előtt, szerényen meghúzódott, és zavartan belepirult, ha valaki felismerte az utcán, ugyanakkor derűs, vidám személye, gurgulázó nevetése sokakat elvarázsolt környezetében.
Életének kezdetéről Bajor Gizit idézzük:
“Nagyapám Zsitvaújfaluban ismerte meg nagymamát, nagymama von Weiss és Hortenstein bárónő volt. A vezérkari főnök és a bárónő házasságából született édesapám, Magyaróvárott 1849-ben, menekülés közben, mert nagyszüleim Németországba emigráltak. Papa kint végezte az egyetemet, hallatlan művelt volt. Famíliám élettörténetét meg is írta valaki odakint egy Wetterwolken (Viharfelhők) című regényben, amely 1910-ben jelent meg Berlinben, Károly Curtius kiadásában.”
És íme a közvetlen folytatás:
“Apám jó családból származik, tudniillik nagyapám Beyer Rudolf, Görgeynek volt a vezérkari főnöke. Hegedüs Lóránd színpadra is vitte Kossuth-darabjában, amelyet a Nemzeti Színházban játszottak, de nekem nem volt benne szerepem. (…) Apám negyvenöt éves korában nősült, olasz leányt vett el: az anyámat. Én a mamámhoz hasonlítok, de természetem a papáé. (…) Imádtam egyébként az apámat, aki a legkülönösebb, legérdekesebb, legragyogóbb ember volt.
Későn házasodott meg, sokkal idősebb volt anyámnál, nekünk gyerekeknek nem is apánk, hanem nagyapánk lehetett volna. (…)Édesapa bányamérnök volt, utóbb barátai furcsa vállalatba (vállalkozás) vitték be, a Kálvin téren emeletes kávéházat épített, amelyet lebontatott a Közmunkatanács azon a napon, amikor épp kész lett. Ezután teljesen tönkrementünk…”
De még mindig Bajor Gizit idézve:
“(…) Apám amikor beletörődött abba, hogy színésznő és a Nemzeti Színház tagja lettem, valamelyik újság megkérte, nyilatkozzék hogyan lépett a lánya erre a pályára. Apám nem szerette a színház körül való mókázást, de megírta az interjút. Tündöklő humorának tökéletes képe ez.
Részletesen elmesélte benne saját életrajzát, elmondta, hogy 1849-ben, emigrációban született. Apja Bem vezérkari főnöke volt, ő maga Németországban végezte tanulmányait, bányamérnök lett, satöbbi, satöbbi.
Végre Magyarországra került. Egyszer elment a Nemzeti Színházba, végignézte az előadást, és azt mondta: “Ejnye, ejnye, itt nemsokára új naivára lesz szükség. A cikket úgy fejezte be: “Miután ezt megállapíthattam, megházasodtam és szállíthattam a színháznak egy naivát.””
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info