I. András Árpád-házi királyunk felesége az Anasztázia nevet viselte (oroszul: Anasztaszijа Jaroszlavna, azaz cirill betűkkel Анастасия Ярославна), Kijevben született, úgy 1023 körül, s ő volt a majdani Salamon királyunk anyukája.

Az első közös gyermeküket, Adelheidet II. Vratiszláv cseh fejedelemhez adták feleségül.
Salamon 1063–1074 között magyar király volt – a harmadik csemetéről, Dávidról jószerivel nem sokat tudunk, valójában csak a nevét…

Ha Anasztáziát nem is, de férjét, I. Andrást be tudjuk azonosítani: édesapja Vászoly (más néven: Vazul) volt, akit az I. István ellen szervezett lázadása miatt megvakítottak és fülébe forró ólmot öntöttek, hogy uralkodásra alkalmatlanná tegyék.

András édesanyja Tátony nembeli volt – még két testvéréről tesznek említést a források, bátyját Leventének, öccsét pedig Bélának hívták.

Apjuk megvakításakor a fiúknak menekülniük kellett, s András így jutott Oroszországba, ahol Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem vendégszeretetét élvezhette – sőt még a fejedelem leányának, Anasztáziának is elnyerte a kezét.

Hogy a frigy megtörténhessék, Andrásnak fel kellett vennie az ortodox kereszténységet, így szerezte meg Oroszország védőszentje, Szent Andrásnak nevét. Azt, hogy mi lehetett az eredeti (pogány?) neve, azt nem tudjuk.

Mi tagadás, Orseolo Péter ellen összefogott összefogott a rokonság, s szó, ami szó, elég kusza helyzet alakult ki. A kibontakozó felkelést a krónikák Vata-féle pogánylázadásnak nevezik: e pogány csapatok igyekeztek a kereszténységet eltüntetni, ennek lett egyik áldozata Gellért püspök is, akit 1046. szeptember 24-én gyilkoltak meg.

Péter újólag is a németekhez fordult segítségül, ám háromnapi küzdelem után elfogták – alighanem meg is ölték, bár van olyan variáció is, hogy “csak” az uralkodásra tették alkalmatlanná azzal, hogy megvakították.

E mai olvasatában meglehetősen kusza történetből azt mindenesetre kikövetkeztethetjük: igazán nem volt eseménytelen életük sem pogány, sem keresztény, sem pedig ortodox eleinknek…

András királyként hozzálátott a pogányság leszámolásához, visszaállíttatta a keresztény rendet, és utasította a népet a Szent István rendelkezései szerinti életre, így közel ötven esztendővel I. István (a későbbi Szent István) trónra kerülése után az ország egysége helyreállt.

Anasztáziáról persze nem sokat tudunk, de az bizonyos, hogy férje, András alapította a tihanyi apátságot, melynek alapítólevelében található a legrégebbi írásos nyelvemlékünk legismertebb mondata: „Feheruuaru rea meneh hodu utu rea”, amit úgy értelmezünk, hogy Fehérvárra menő hadi útra.

Anasztázia 1074-ben elhagyta az országot – Stájerországba ment, s az admonti apácakolostorba lépett, ott élt 1096 körül bekövetkezett haláláig.