A Felvidék és Kárpátalja felszabadítójára, a Kossuth téri Rákóczi-szobor avatási ceremóniáját vezénylő tábornokára emlékezünk.
Hány, de hány vitéz katonánk lehet, akinek a neve a kommunizmusban “elfelejtődött”, illetve ne szépítsük: szándékosan elfelejttették velünk, az utókorral? Neve napján ma vitéz Sónyi Hugó (eredetileg Solarcz Hugó,1883-1958) magyar gyalogsági tábornokról, a Honvédség egykori főparancsnokáról – magyar királyi titkos tanácsosról, a Felsőház és a Vitézi Rend tagjáról emlékezünk. Az 1982-ben kiadott Magyar Életrajzi Lexikonban van ugyan róla címszó, de meglehetősen hiányos. Idézzük csak fel, mit ír a vezérezredes katonai pályafutásáról.
Íme:
“A bécsújhelyi katonai akadémia elvégzése után még Bécsben elvégezte a cs. és kir. hadiisolát és vezérkari tiszt lett. Az I. világháború alatt a szerb és az olasz harctéren teljesített szolgálatot. A honvédség újjászervezése után a honvédelmi minisztériumba rendelték be, és ott az elnöki osztályt vezette. 1936-tól 1940-ig a honvédség főparancsnoka, utána nyugalomba vonult. 1939-től a Felsőház tagja volt. 1944-ben Nyugat-Németországba menekült, ott halt meg.”
Persze szó sem esik arról, hogy a Tanácsköztársaság alatt, a 29. dandár parancsnoka volt a csehek elleni győztes hadjáratban. (Ezt a lexikon szerkesztői politikailag nyilván nem tudták hova tenni.) Arról sem írnak, hogy Sónyi Hugót 1927. november 1-jén tábornokká nevezték ki, később egészen 1933-ig az 1. vegyesdandár gyalogsági parancsnoka, majd pedig közigazgatási vezetője és Budapest városparancsnoka volt. A legkevésbé pedig arról nem esik szó, hogy Sónyi Hugó nevéhez fűződik a Honvédség erőteljes fejlesztése (Huba hadrend), valamint Felvidék és Kárpátalja felszabadítása.
Szolgálataiért megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és a Magyar Koronás Nagy Aranyérmet. A Vitézi Rend-tagság ugyancsak kimaradt. A többi stimmel: Sónyi tábornok 1944-ben Nyugat-Németországba távozott, majd ott halt meg 1958. június 7-én.
***
Végezetül álljon itt a 8 Órai Ujság, 1937. május 1-jei tudósítása a Rákóczi-szobor leleplezésének főpróbájaról:
“Ma reggel fél kilenckor tartották meg a Rákóczi-szobor leleplezésének főpróbáját.
A szobor még állványok között áll, a munkások még serényen dolgoznak rajta, a márvány talapzatot csiszolják, fényesítik, de Rákóczi Ferenc lovasszobra már ott áll a helyén.
A fejedelem energiát sugárzó figurája délceg tartással ott ül a felhorkanó, szélnek ki feszített sörényű hadiménen.
A téren mindenütt magyar nemzetiszínű zászlót lobogtat a tavaszi szél és a hivatalukba igyekvő emberek kíváncsian állják körül a teret, hogy tanúi legyenek a Rákóczi-szobor leleplezési főpróbájának. A parlament homlokzata előtti téren két század gyalogság vonult fel, utána huszárszakaszok. A rohamsisakokon csillog a napsugár, pattogó parancsszavak hallatszanak, kezek csattognak a puskatuson.
Kilenc óra előtt pár perccel megérkezik vitéz Sónyi Hugó hadsereg-főparancsnok, a katonazenekar rázendít a magyar Himnusz-ra, a tér körül elhelyezkedett nagyszámú nézősereg feszes vigyázzállásban hallgatja végig a magyar nemzeti imát. Vitéz Sónyi gyalogsági tábornok ezután szemlét tart a kirendelt csapatok fölött, majd néhány magasrangú katonatiszt kíséretében megindul a Rákóczi-szobor elé, amelyen még mindig dolgoznak a munkások.
A szobor előtt két hatalmas pózna tetején már ott díszeleg két gyönyörű zöld koszorú.
Közben kocsik érkeznek. Zöld lombokat, virágokat hoznak és a kertészek megkezdik a szobor előtti térség díszítését, amely vasárnapra csodálatos színpompában fogja várni a leleplezést.
Egy munkás éppen a szobor talapzatán lévő felírást csiszolja. „Pro patria et libertate”, a szobor előtt lévő térségen elhelyezett katonazenekar pedig belekezd a kuruc kesergőbe:
„Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha…“
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info