Ki-ki emlékezzék vissza irodalmi tanulmányaira, s gondolkozzék el rajta, hogy miképp is tanultuk a századelő irodalomtörténetét. Vajh melyik újság (folyóirat) volt a kor meghatározója? Valószínű, hogy a többségnek a Nyugat ugrik be, s ezen nincs is miért csodálkozni, hisz a politikának az volt az érdeke, hogy mintegy elássa a Nyugat konkurenseit – s persze az egekig magasztalja a nemzettel szemben a Nyugatot. Kétségtelen, hogy a Nyugat fontos szerepet töltött be irodalmi életünkben, bár utólag tudhatjuk, hogy alapvetően a “szabad szellem” felszabadítása, de még inkább a az elszabadítása volt a célja.
1894-ben ezen a napon – kétségtelenül az ádvent jegyében – először jelent meg az “Új Idők” című képes szépirodalmi hetilap, Herczeg Ferenc szerkesztésében. Mind a folyóirat, mind a főszerkesztő igazán nagyívű pályát futott be a XX. század első felében – ám az 1900-as évek második felében a lapról is és gazdájáról is mintegy “megfeledkeztek”: mindketten kimaradtak a tananyagokból úgy, mintha sosem léteztek volna.
Helyette azzal etették a diáksereget, hogy az irodalmi élet központja mindvégig a Nyugat volt. E súlyos csúsztatásnak természetesen politikai okai voltak, melyeket jellemzően az eufemisztikus “népi-urbánus ellentétbe” sorolhatunk.
Az Új Idők a konzervatív vonalat képviselte, melyet az ellentábor inkább maradinak minősített – a mindezzel ellentétes, a mai szóval liberálisnak mondható, “Nyugat”-os irányzat, amely modernnek állította be magát. Az Új Idők hetilap többnyire a vidéki értelmiségiek (tanítók, jegyzők, orvosok, papok) érdeklődésének megfelelő cikkeket, társasági híreket, divatfotókat és irodalmi alkotásokat közölt, de volt családi- és gyermekrovata is. Sőt, a nagy példányszámú újság bevételeiből olvasóinak, előfizetőinek – egyebek között – egy huszonnégy kötetes lexikon ajándékozására is futotta.
A hetilap szerkesztésével Herczeg Ferencet bízta meg a lap alapítója, a Singer és Wolfner cég, Herczeg Ferenc pedig állandó főmunkatársának nyerte meg Mikszáth Kálmánt és Bródy Sándort, s mellettük a lap állandó belső munkatársa lett Sebők Zsigmond, Tábori Róbert, Beöthy László, Bársony István és Pósa Lajos is.
Herczeg Ferenc a szerkesztői feladatokat egészen 1944-ig látta el, és a lap az idők folyamán a legnagyobb szépirodalmi hetilappá vált.
A rövidebb életű, ellenlábas Nyugat célja a magyar irodalom “nyugati szintre emelése” (vagy züllesztése…) volt, mondván, hogy így lehet szembefordulni a “félfeudális ország epigonizmusba süllyedt irodalmával”.
Tagadhatatlan, hogy a kis példányszámával is nagy hatású Nyugat óriási ellenállásba ütközött konzervatív részről, tudniillik sokan a nemzeti veszedelmet láttak benne – ma már tudjuk, hogy nem is teljesen ok nélkül. Mindazonáltal tudnivaló, hogy az avantgárd mozgalmak szinte mindegyike még a Nyugatnak is sok volt: igyekezett is a lap távol tartani őket – ezt Kassák Lajos A Tett (1915–16) és a Ma (1916–25) című lapjai képviselték.
Az Új Idők főszerkesztőjéről, Herczeg Ferencről (1863-1954) tudni való, hogy eredetileg német származású volt, de végül is magyar író, színműíró, újságíró a titulusa, sőt: az MTA tagja és másodelnöke is volt. A két világháború közötti idő legnépszerűbb íróját, nem mellékesen a Magyar Revíziós Liga elnökét Nobel-díjra is jelölték.
Érdemes megemlíteni Herczeg Ferenc íróvá válásának történetét: ügyvédjelöltként 1887-ban kardpárbajt vívott egy katonatiszttel, aki sebesülés következtében a párbaj színhelyén meghalt. Herczeget emiatt négyhavi államfogságra ítélték – s végül Vácon írta meg Fenn és lenn címmel első regényét, mellyel a Singer és Wolfner könyvkiadó 1000 frankos regénypályázatát díját is megnyerte.
A magyar irodalom szellemi erejét felidéző Új Idők végül 1949-ben szűnt meg. Hatása ma már csekély, hiszen kevesen ismerik, ugyanis a kommunista/liberális propagandának köszönhetően az értéktelenebb lapokra tevődött hangsúlyeltolódás áldozatává vált. Maga Herczeg Ferenc a második világháború után már visszavonultan élt és nem publikált: műveit 1949 után indexre tették.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info