Novemberben két Telekire is emlékezhetünk, hisz mindketten ebben a hónapban születtek: egyikük széki gróf Teleki Sámuel (1845), másikuk széki gróf Teleki Pál (1879).
Hasraütéses alapon most Sámuelt favorizálom, de ígérem, hogy előbb-utóbb Pál is sorra kerül. Ám mindenekelőtt ejtsünk szót magáról a Teleki-családról, melynek eredeti neve Garázda volt… Sietve leszögezem, hogy a kutatások nem bukkantak semmiféle valóságos garázdaságra – sőt, ellenkezőleg: a Telekiek jobbára dicsőséget hoztak (új) családnevükre. (A régiekről nincs túl sok tudomásunk…)
A hagyomány szerint tán bolgár eredetű famíliáról van szó: a név – még Garázdaként – először Zsigmond király idején bukkan elő országos jelentőséggel, s 1409-ben a királytól armálist, azaz címeres levelet is nyer. A családfaelemzők summázata ekképp hangzik: “ritka az olyan család történelmünkben, amelyik ennyi kiváló egyéniséget adott a hazai és a nemzetközi tudománynak, irodalomnak és politikai életnek…”
Mint már említettem, ma széki gróf Teleki Sámuelről (1845-1916) lesz szó. Ő a Telekiek református ágának leszármazottja: közvetlen elődei közül többen jelentős tudósként és államférfiként tették megbecsülté a család nevét. Apja gróf Teleki Sámuel erdélyi földbirtokos. A család felmenő ágának legtekintélyesebb alakja Teleki Sámuel (1739-1822) az Afrika-kutató dédapja, aki Erdély kancellárja volt, és 50 ezer kötetes könyvgyűjteményének átadásával alapította meg a marosvásárhelyi Teleki Tékát.
A mi Teleki Sámuelünk magánúton végezte a középiskoláit, aztán a debreceni református kollégiumban érettségizett – 1863-ban jeles eredménnyel. Felsőfokú természettudományi tanulmányokat a göttingeni és a berlini egyetemen folytatott. Göttingenben az állam- és gazdaságtudományi fakultációra járt, de tanult ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot is. Teleki Sámuelt 1881-ben az Országgyűlés felsőházának tagjává választották: ekkor, a politikai pályán ismerkedett meg Rudolf trónörökössel, a Magyar Földrajz Tudományok Társaság elnökével, és annak feleségével, Stefánia hercegnővel, II. Lipót belga király leányával, a társaság fővédnökével. Rudolf élénk figyelemmel kísérte a kor földrajzi felfedezéseit.
A vele tett közös vadászatok a Görgényi-havasokban érlelték meg Teleki Sámuelben a gondolatot egy egzotikus vadászexpedícióról. Az afrikai utazás eredeti célja a vadászaton kívül a Kilimandzsáró megmászása volt. Valószínűleg Rudolf sugallta azt az ötletet, hogy a vadászatot kösse össze Kelet-Afrika akkor még ismeretlen tájainak Baringó-tótól északra elterülő vidékeinek felkutatásával. (Megjegyzendő, hogy egy esetleges afrikai gyarmatszerzés is gyakran szóba került Bécsben, ehhez jól jött volna Rudolfnak egy nagyszabású felfedezés.) Teleki gróf és útitársa, Ludwig von Höhnel osztrák tengerészhadnagy feltérképezte a Nagy-hasadékvölgy egy jelentős szakaszát.
Teleki elsőként érte el a Kilimandzsáró hegy 5310 méter magasan húzódó hóvonalát, az első felfedező volt, aki a Kenya-hegyre lépett. Ez utóbbi hegyen 4300 métert haladt felfelé és ezután északra fordult, hogy felmérjen egy folyórendszert. A folyókat követve jutott el 1888. március 5-én az először Jáde tengerként említett tóhoz, amelyet Teleki a trónörökösről Rudolf-tónak nevezett el. (Ezt 1975-ben átkeresztelték, a turkana törzs tiszteletére, amely a tó partjain él.)
Az expedíció felfedezett egy kisebb tavat is, amelyet Stefánia-tónak nevezett el. (Mai neve Chew Bair, Etiópia déli részében.) Az utazók megfigyeléseket végeztek a feltárt területek klímájáról, állat- és növényvilágáról is. A Kenya-hegyen élő egyik óriás Lobelia faj a grófról a Lobelia telekii nevet kapta. Növények és állatok mellett több, mint 400 néprajzi tárgyat is gyűjtött, a legtöbbet a maszáj és kikuju törzsektől.
Túlélve a bennszülöttek számos támadását és az éhezést, az utazók végül gazdag gyűjtéssel tértek haza és megalapozták a Néprajzi Múzeum Kelet-Afrika gyűjteményét. Számos fotót is hoztak magukkal, ezek ma a Kolozsvári Állami Levéltárban vannak, nagy részüket még azóta sem (!) publikálták. Teleki később úgy döntött, hogy beutazza az etiópiai fennsíkot, s északról közelíti meg az Afrikai Nagy Tavakat. Erre azonban már nem került sor, ráadásul a következő út is elmaradt: 1895-ben a gróf még egy utolsó sikertelen próbálkozást tett, hogy megmássza a Kilimandzsáró 5895 méteres csúcsát.
Teleki Sámuel hosszú betegség után 1916. március 10-én, Budapesten halt meg.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info