A rátéttel vagy hímzéssel díszített cifraszűr alighanem az legmagyarabb ruhadarab – a suba mellett a magyar népviselet legsajátosabb viselete. Nemhogy az ország határain nem terjedt túl, de a Kárpát-medence más nemzetiségei sem vették át – legfeljebb közvetlenül a magyar nyelvhatár mentén.

Az eleinte még túl élénk szűrhímzések színeinek fogyása, virághímzéseinek egyszerűsödése a XX. század fordulójára, illetve elejére esett. A cifraszűr hajdan a pásztorok nélkülözhetetlen ruhadarabja volt, de általánosságban is népszerű volt a parasztság körében. Mindezen túl fontos társadalmi szerepet is játszott, hisz viselete, miként kimunkálása is, rangot jelentett. Egy valamirevaló legény addig nem is házasodhatott, amíg cifraszűrt nem szerzett az esküvőre.

Megesküdni tudniillik csak cifraszűrben lehetett – ez volt a magyar parasztember díszruhája egy egész életén át. A legendás néprajzkutató, Györffy István, akinek a nagyapja karcagi szűrszabómester volt, így ír a cifraszűrről:

„A szűr a gyalogjáró embernek éppúgy alkalmas, mint a lovasnak. A gyalogosnak könnyű, melegen tartó, eső-szél ellen biztos oltalom. A lovas embernek ezenfelül még a lovát is védi. Szőrén ülő lovas gyakran nyereg helyett is használja, ha pedig leszáll, vagy szekerével megáll, lovait vele takarja be. Verekedéskor a szűr az ütést kitűnően felfogja, ha pedig futásra kerül sor, a nyakból azonnal kivehető. A pásztornak mindene. Oltalma hideg, eső, szél, hó ellen, árnyéka a nyári nap heve ellen. Ezenkívül derékalja, párnája, ülőszéke, takarója.”

Időnként a fiú szerelme egy-egy látogatás után kiteszi a “véletlenül” nála felejtett szűrt – azaz mai szóhasználattal: “dobja a legényt”. Egy ilyen, kidobott szűrű legény azonban továbbra is érvényes marad nősülésre.

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info