Az előbbi szakaszban, azt hiszem sikerrel bizonyítottam azt a tényt, hogy egy hódító és meghódított nép nyelvkeveredése esetén mindig a kisebb számú hódító nyelve veszik el és a köznépé marad meg.

Hogy ez az igazság még világosabban álljon olvasóim előtt, a középkori hódító népek nyelvalakulását is idevázolom. Kezdem Európa nyugati felén, a Pireneusi-félszigettel. Itt az őslakosság a latinnal rokon gall néptörzsekből tevődött össze. Ezeket három germán nép a vandál, a szvév, a nyugati gót és egy turáni nép: az alán igázták le. A vandálok a mai Dél-Spanyolországot szállták meg, nevüket őrzi Andalúzia (Vandalúzia), a szvévek és az alánok egy része a mai Portugáliát szervezték meg, a nyugati gótok a mai Spanyolország középső és északi részét, az alánok másik fele Katalániát (Katalóniát – Gótalániát) alapították. Ezek a hódítók lettek az urai a meghódított népnek, de a nyelvüket elvesztették s a népét, a mai spanyol nyelvet vették fel. A mai Franciaországot szintén három germán nép szállta meg, úgymint a burgund, a frank és a normann. A burgundok 407-ben még a rómaiak jóváhagyásával foglaltak maguknak szállást a Saone és a Rhone folyók mellékén. A frankok a Rajna torkolatvidékén laktak. Chlodvig nevű főnökük 486-ban elűzte Galliából Sigerius római helytartót és egész Galliát meghódította.

A normannok kemény hajós népe jóval később, 923-ban telepedett le a már kialakult Franciaország északi részében, amelyet róluk ma is Normandiának neveznek. Együgyű Károly akkori király erő híján kénytelen volt tűrni ezt a hódítást. Mind a három hódító nép elvesztette ősi germán nyelvét és felvette a meghódított nép nyelvét. Bár e nyelvet a germán frankokról nevezik az országgal együtt franciának, az a nyelv nem germán, hanem a régi gallnak a folytatása, megtűzdelve jelentéktelen mennyiségű germán szóval. Hogy mennyi idő alatt vész el egy hódító népnek a nyelve, arra ezeknek a normannoknak a történelme világít rá. Rolló vagy Rolf nevű főnökük vezérlete alatt Kr. u 923-ban kerültek Észak-Franciaországba. Már e század végén a Rouen környékén lakó normannok franciául beszéltek, azért a trónörököst elküldték Bayeuxba, hogy ősei germán nyelvét ott megtanulja. Mikor pedig ezek közül származott hadsereggel Hódító Vilmos normann herceg, 1066-ban átment Angliába és azt meghódította, lovagjai már tisztán francia nyelvűek voltak. E korból van a bayeuxi dómban egy nagy faliszőnyeg Hódító Vilmos és Harald angol király csatájáról, s azon ez olvasható: „in praelio ceciderunt simul angli et franci” a csatában együtt estek el angolok és frankok. Ez a felírás tehát nem is normannoknak, hanem már franciáknak nevezi a hódítókat. Ezek vitték át a francia nyelvet a Brit-szigetre és az angol nyelvben található francia szavak nagy része tőlük származik. Természetes, hogy Angliában rövid idő alatt angol nyelvűek lettek.

Anglia őslakói, a britek, piktek, írek és skótok voltak, a déli részen belga gallok is laktak. Kr. e. 54-ben Julius Cézár vezérlete alatt a római légiók hódították meg őket. Mikor azonban Kr. u. az V. században ezek elhagyták a Brit-szigetet, az őslakók összevesztek. Ezt az alkalmat kihasználva a Jütland-félsziget körül lakó: jüt, angol és szász germán törzsek Britanniát elfoglalták. Később még dánok is telepedtek le a sziget keleti oldalán, legvégül pedig – mint említettem – Hódító Vilmos normannjai telepedtek ott meg. Az ősi brit lakosság egy része Walesbe, a hegyek közé húzódott, egyes rajok pedig Franciaország északnyugati sarkában, a róluk nevezett Bretagnéban találtak otthonra. A hódító német és francia nyelvű törzsek Angliában is elvesztették nyelvüket, beolvadtak az angolnak nevezett nyelvbe, amely az ősi brit alapnyelvre épült fel, elég erős germán hatással. A walesi és bretagnei britek nyelve azonban a félreeső erdős és hegyes vidéken ma is meg van, bár 1.500 év vihara zúdult el felettük, mert ők nem hódítók, hanem telepes népek voltak.

Németország germán törzseit másnyelvű nép nem hódította meg, erről tehát nincs mondanivalónk. Olaszországban azonban már más a helyzet. Észak-Olaszország őslakói gallok voltak. Ide telepedtek először a herulok, skyrek és turcilingok germán törzsei. Odoacer, a herulok főnöke szüntette meg 476-ban a nyugat-római császárságot. Őt buktatta meg egy másik germán törzsfő, Theodorich, a keleti gótok királya. A gótok uralmát is egy germán nép, a longobard törte meg Kr. u. 555-ben. Ezek neve Lombardia tartományban ugyan fennmaradt, de nyelvük a többiekével együtt elveszett az ősi gall nyelvben, amelyből később az olasz nyelv alakult ki. A Dél-Itáliát meghódító normannok szintén a francia Normandiából indultak útjukra francia nyelvvel, mint fajtestvéreik Angliába. Miután onnan kiűzték az arabokat és a bizánciakat, ők lettek a megszerzett föld urai, de nyelvüket ők is elvesztették s az olasszal cserélték fel. Oroszország állammá szervezése a normannok egy másik ágának, a germán varégoknak a nevéhez fűződik. Őket maguk a szláv lakosok hívták hazájukba, mondván: „A mi országunk nagy, minden bőségben van itt, de a rend és az igazság hiányoznak, foglaljátok el és kormányozzatok minket”. Ez történt Kr. u. 862-ben, Hódító Rurik harmadik utódának, Igornak és feleségének Olgának, még germán a neve, de gyermekük már a szláv Szavasztoszláv nevet kapta. Ennek az utóda Vladimir (972-1015) nemcsak nevében, hanem nyelvében is orosz lett varégjaival együtt, akik követve királyukat, 988-ban felvették a kereszténységet.

Lengyelország megszervezésében is részük volt a skandináviai normannoknak. Miesko vagy Miciszláv lengyel király normann származású volt, s vitézeivel együtt 966-ban felvette a kereszténységet és nyelvét is felcserélte a meghódított nép szláv nyelvével. A bolgárok törökfajú és nyelvű népe Kr. u. 660-ban foglalta el mai hazáját. Szláv nyelvű nép fölé telepedtek le, s bár ők adtak az országnak és a nép nyelvének is nevet, de nem az ő török nyelvük maradt meg, hanem a meghódított nép szláv nyelve. A csehek, horvátok és szerbek nem hódító nép voltak. A csehek a kelta bojok helyére telepedtek az üresen hagyott földre, mert lakóik Olaszországba költöztek. Ezeknél nyelvkeveredés nem történt, tehát az ő nyelvük maradt meg.

A horvátokat és szerbeket Herakliosz, kelet-római császár telepítette le, a lakosaitól nagyon megritkított Balkánra Kr. u. 640-ben. Ezek, éppúgy, mint a csehek, saját nyelvüket megtartották, mert telepes népek voltak, területükön ők képviselték a lakosság többségét, és nyelvkeveredés esetén mindig a többség nyelve marad meg. Íme, dióhéjban Európa összes olyan nemzetének a nyelvalakulási történetét ismertettem a történelmi hűségnek megfelelően, amelyeknél nyelvkeveredés történt, kivéve a magyarokét. Az összes historikusaink azt mondják és hirdetik, hogy a honfoglaló magyarság előtt a Kárpát-medencében már nagyszámú szláv nép élt, kisebb számú avar és frank lakossággal. De ezek képezték a többséget a hódító magyarsággal szemben, mégis a kisebb számú magyarság ezeket a népeket nyelvileg mind felszívta és magába olvasztotta, s ennek a lehetetlennek a megvalósítását ők csodának nevezik. Hogy mi a csoda, az előadottak alapján olvasóim ítéletére bízom.

Alább a magyar nép ősi nyelvének megállapításánál még foglalkozom e kérdéssel, előbb azonban a magyar hódító nép két testvérnépével, a hunnal és az avarral foglalkozom.

(folytatjuk)

Hunhír.info