- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ezer templom ezer ima

A sólyi gyülekezet az 1000. évet olyan cselekedetekkel szeretné ünnepelni, melyek nem csupán segítséget jelentenek a műemléktemplom megmentéséhez, de összekötik a nemzet aktív tagjait.

Keresünk 1000 templomot, ahol a lelkész és a gyülekezet vállalja, hogy a 2009-es év húsvét hétfőjén a következő imával fohászkodik templomunk megmaradásáért:

„Urunk és Istenünk! Mindenség teremtő megtartó Ura. A te akaratodból él nemzetünk e földön, Te tartottad meg őseinket és Tőled várjuk a jelenben is a megtartatást. A Te Fiad a Krisztus áldozata adott reményt e világnak és mi magunk is Neki köszönhetjük hitünket és életünket. A Te atyai kegyelmed adta nekünk István királyt, aki életét és országát a Krisztus megingathatatlan kősziklájára építette fel.

Engedd, hogy méltók lehessünk az Ő nevéhez, hogy meg tudjuk őrizni keze munkáját, és az általa emeltetett templomot! Add, hogy imáink eljussanak az emberi lelkekig, meginduljon a döntéshozók szíve. Ismerjék fel, hogy csak akkor hivatkozhatnak a BENNED hívő király szavára, ha felvállalják annak hitét és munkájának folytatását is!

Add, hogy ne tudjunk felejteni, és tudjunk cselekedni a TE SZENT FIAD NEVÉBEN, erőtelenül is, de hit által hatalmasan!”

Kérjük mindazokat a gyülekezeteket és lelkipásztorokat, akik felvállalják, hogy 2009. húsvét hétfőjén imájukban a gyülekezet közösségében velünk együtt elmondják a fenti imát, jelentkezzenek az alábbi módokon:

E-mail:
Bikádi László Károly – solyomsolyma@gmail.com
Bikádi-Varga Emese Sarolta – varemsa@gmail.com
Horváth Gabriella – la.mer.gabi@gmail.com

Posta: Hajmáskér – Sólyi Református Társegyházközség, 8192. Hajmáskér, Rákóczi u. 43.
Fax: 06-88-787-734

Tisztelettel kérjük, hogy mindenki írásban jelezze csatlakozását, mert szeretnénk pontosan nyilván tartani az 1000 csatlakozót és honlapunkon ( www.istentisztelet.net ) feltüntetni nevüket és mindazon információkat, melyeket magukról rendelkezésünkre bocsátanak!

Atyafiságos köszöntéssel:

Hajmáskér, 2008. november 22.

Bikádi László Károly
lelkész

HunHír.Hu-információ