Globalizálódó világunk egyik rákfenéje az évezredes tradíciók felbomlása, helyesebben tudatos elpusztítása. Korunk globalizátorai élősködő vírusok módjára behatolnak a rejtett zugainkba, még a legszentebb intimszféráinkba is. Megfertőzvén kútjainkat, forrásainkat, általános erjedést, romlást idéznek elő. A nemzetek, a kialakult egyéb érdekközösségek szöveteinek elszakítása érdekében szétverik a családokat, átalakítják a szexuális szokásainkat. Hovatovább, egyszer azon kapjuk magunkat, hogy nincs beleszólásunk nemzetünk, országunk sorsába, nem mi irányítjuk családunkat, nem mi neveljük gyermekeinket. Mások mondják meg, mi a jó, mi a rossz, mások álmodják meg álmainkat.

Mindezek ellenében egy, az egyéni szabadságra épülő szép új világ „4D-s” délibábját vetítik elénk. A probléma csupán annyi, hogy a „MI” kissé öregebb az „ÉN-nél”, és az egyéni szabadság értelmét veszti egy kézi vezérelt, szilícium agyú, érzelmi fogyatékos világtársadalomban. Ennek okán porszemként, súlytalanul EGYEDÜL lebeghetünk a végtelenségben.

Veszetten hadonászunk a szabadság fáklyáival, felperzselve öregisteneket és lelkeket, mindent mi ósdi, mégis fázunk. Igen, egy nagy-nagy tüzet kellene raknunk, ahol újra átmelegednének az emberek, …de a tüzet EGYEDÜL körbeülni nem lehet. Ez a bizonytalanság, kiszolgáltatottság, bizalmatlanság érzése határozza meg hétköznapjainkat, ünnepeinket, átjárja lelkünk legapróbb rezdüléseit is. Bizalom és támasz nélkül mindenki ellenséggé válik, együtt csak gyűlölni tudunk.

Rendjén van ez így? Nem ez egyáltalán nincs rendjén, ez egy abnormális világ. Talán, egy haszna van az egész Isten és ember elleni tortúrának, hogy kétségbeesésünkben még mélyebbre ásunk, még mélyebben keressük töveinket, gyökereinket.

Mindenekelőtt – a teljesség igénye nélkül – tekintsük át világunk valós, vagy valsnak vélt sarokköveit. Vegyük például a több könyvtárnyi irodalommal, népes kutatógárdával, tekintélyes támogatókkal rendelkező evolúciós elméletet. Mi tagadás, az iskolai szemléltető ábrákon meglehetősen meggyőzőnek és hitelesnek tűntek a darwini tanok, mégis mintha repedeznének az egykor öröknek és állandónak vélt építmény falai. Azt ugyan (még) nem állíthatjuk, hogy baj van az alapokkal, de tény, ami tény – a nagy természetdúlásoknak köszönhetően napvilágra került sokmilliónyi fosszília ellenére -, a folyamat jelentős része mind a mai napig csak a rajzokon létezik.

Ellenben százával jelentek meg, mindennemű előzmény nélkül álló teljesen kifejlett lények, sőt bizonyos állatok, állatfajok millió évekkel ezelőtt is pontosan a mai állapotukban voltak fellelhetőek.

Problémák mutatkoznak a kezdeteknél is, egyes tudósok szerint, az atomokból véletlenszerűen létrejövő fehérje molekula esélye a 10 a 950-ediken. A matematikában az ennél nagyságrendekkel nagyobb valószínűségek is gyakorlatilag nullának számítanak. Avagy kicsit profánabban fogalmazva, az élet véletlenszerű létrejöttének annyi az esélye, mint egy üres sivatagban a homokvihar által „teremtett” számítógépnek.

Mindemellett, furcsa képződményei vannak az élő szervezetnek (pl. az emberi szem), amik több száz „alkatrészből” állnak, amelyekből, ha egy is hiányzik, vagy nem a megfelelő sorrendben fejlődik ki, az egész felépítmény értelmét, funkcióját veszti.

Csak játszunk el a „darwini” gondolattal, miszerint az egysejtűből kifejlődött lény „rájön”, hogy fennmaradásához még szükségeltetik valamilyen képesség, majd szép lassan kifejleszti a több tucatnyi, különböző sejtet. De nem ám úgy, hányaveti módon, szépen tervszerűen, egyiket a másik után, és úgy 43 ezer év múltán az utolsó simításokat is elvégezvén felkiált: „Jé, emberek, látok!”

Komolyra fordítván a szót, nem tisztünk eldönteni a vitát, bizonyára léteznek még érvek pro és kontra, csupán a tudomány, az általánosan elfogadott dogmák, a tekintélyből, egzisztenciális elkötelezettségből épített birodalmak gyengeségeire, sebezhetőségére próbáltunk rávilágítani. Nézzük mi a helyzet a teremtéspárti területeken, pontosabban a hozzánk közelebb álló zsidó, és keresztény hittanokban, elméletekben. Mindenekelőtt kezdjük a Bibliával, helyesebben a Biblia mint isteni kinyilatkoztatás, a szó szerint értelmezés dilemmáival.

A teremtést ellenzők, az írás terjedelméből adódóan számtalan ponton emelnek kifogásokat, mutatnak ki ellentmondásokat. Főként a teremtés következetlenségeit (Isten az állatok után teremti meg a növényeket), az élet, a teremtés időpontjának bibliai meghatározását (egyes Biblia-kutatók alig több, mint 5 ezer évben állapították meg) támadják.

Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Isten mindenhatóságát, korlátlan hatalmát elfogadva (milyen más lehetne egy Isten?) sem értelmezhető szó szerint a Biblia. Ppártállástól függetlenül, felnőtt emberhez illően el kell ismernünk, hogy a Bibliát emberek írták, akik nagy valószínűséggel az alapvető emberi gyarlóságoktól sem voltak mentesek. (Lásd a kiválasztott nép, a nekik kijelölt terület, a „kezükre” adott népek teóriái.)

Az egy másik kérdés, hogy a fentiektől mentesített vázat, a Biblia magját vajon milyen forrásból, isteni kinyilatkozásból, netalán az ősi múltba vesző népek mondáiból, történeteiből szerezték. Akár így, akár úgy történt, csak hálásak lehetünk a szerzőknek az információk átmentéséért, továbbadásáért.

Az Újszövetség gyakorlatilag kiterjeszti Isten gondoskodását, „fennhatóságát” az egész emberiségre, magyarán a héber Jahvét „valódi” Istenné változtatja. Manapság egyre többen kérdőjelezik meg a két szentirat közös tőről történő eredeztetését, elsősorban a „fogat fogért”, a haragos, büntető, illetve a szerető, a megbocsátó istenképek összeegyeztethetetlenségére hivatkozva.

A kereszténységről tudnunk kell, hogy már a kezdeteknél sem volt egy egységes, homogén vallás. Több irányzata létezett, ilyenek voltak a gnosztikusok, vagy a nesztoriánusok. A Bibliában szereplő négy evangéliumot több mint harminc evangélium közül válogatták ki az utókor számára. Tekintettel a sajátos ókori cenzúrára, valamint az Ószövetséghez hasonlóan, az evangéliumírók emberi mivoltára, itt sem lehetünk bizonyosak a különféle érdekkörök semlegességét illetően.

A jelenlegi meghatározóbb keresztény irányzatok közül a katolikus vallás az, ami a szempontjaikat illetően további vizsgálatok tárgyát képezheti, ugyanis, mint terjeszkedő, expanzív vallás a kereszténység előtti vallásokból (többek között a magyar ősvallásból is) számtalan elemet vett át tanaiba, szertartásaiba.

Példa erre a perzsa gyökerekkel bíró Mithra-kultusz, ahol az istenség feláldozza a szent bikát, majd az áldozat testéből teremtek a növények, véréből a szőlő, vagyis áttételesen a misztériumok szent itala, a bor. Folytatván a sort a Földanya átváltozásának emlékére tartjuk tavasszal a feltámadás, a húsvét ünnepét. Bizonyára az sem írható a véletlen számlájára, hogy a csángók Babba Máriája (a „Napba öltözött asszony”), illetőleg Szűz Mária a holdsarlón állva várja a felkelő napot.

Igaz, a tudományt már Darwin tanai kapcsán érintettük, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül a metafizika, a thermodinamika határterületein felmerült újabb elméleteket. Konkrétan a természet folyamatos változása következtében rendezett struktúrák spontán kialakulásából egyesek azt a következtetést vonták le, hogy léteznie kell egy sugárzó erő-, vagy intelligenciaközpontnak, ami befolyásolja az anyagi lét mezsgyéjén történteket. Innen már csak egy lépés, hogy az „önmagától” szerveződött hullám, vagy méhsejtszerű alakzatok mintájára keletkezhetnek agyunkban a teremtő (netalán romboló) gondolatok, majd ennek következtében a tettek, a megvalósulás.

Mivel manapság is születnek csillagok, galaxisok, a teremtés nem lehetett egy egyszeri esemény, sokkal inkább folyamat.
Ennek következtében (még, ha néha nagyon is úgy látszik), Isten nem hagyott magunkra, csak meg kell találnunk a hozzá (törvényeihez) vezető utat.

A későbbiekben egy ősi szótövekből, szóbokrokból álló csodálatos csokor, az anyanyelvünk segítségét kérve próbálunk továbbmeni a megkezdett titokzatos úton. Bízom benne, hogy továbbra is velem tartanak.

B. Kántor János – HunHír.Hu