Mindég ritkábban vonultunk ki. Otthon maradtunk favágás, padlósikálás, takarítás ürüggyel, később már azt se csináltuk. Kértünk a szakaszvezetőtől embert, szívesen jöttek a vállalkozók, mert elláttuk őket cigarettával. Így ment ez, néha már a tisztek szóltak, hogy ma ki kell vonulni. Ők lóháton jártak és úgy tervezték, hogy gyalog jönnek haza, vagy valahova elrándulnak.

Kiértünk a terepre, odaadták a lovakat és mondták, hogy vezessük azokat haza. Mi csak az első kanyarig gyalogoltunk, ott aztán lóra! Jól kilovagoltuk magunkat, mikor beértünk, a lovász nem valami szép fogadtatásban részesített. Vibok honti fiú volt, mindég mondta, hogy majd megmondja a tiszteknek, de sose mondta.

Eljött a tavasz, közeledett a Húsvét. Azt mondta a szakaszvezetőnk: néktek el kell mennetek tisztes iskolára, de a tisztjeink azt mondták, hogy ha nem akarunk elmenni, nem muszáj, majd ők elintézik. De jött a csalét. Húsvéti szabadságra csak az mehet, aki tisztes iskolára megy.. Ezzel csábítottak el: jelentkeztünk.

Jött a nap, kiosztották a szabadságos levelet, irány Valóc. A vasútállomásra nótázva érkeztünk, tele honvággyal. Valócon már vártak bennünket, elszedték a szabadságos leveleket.

Búsan lehorgasztott fejjel mentünk visszafelé, és dühösen, hogy otthagytuk a jó helyünket. Két nap múlva ismét irány Valóc, ott volt a tisztes iskola.

No, ott aztán volt nemulass, jutasi őrmesterek és ludovikás tisztek keze alá kerültünk. Délelőtt kint terepen, délután bent az iskolában gyötörtek minket. Dolgozatírás, fegyvernem ismeretek, mindent belénk vertek, amit egy tisztesnek tudnia kell. Voltak olyanok is, akik fölakasztották vagy agyonlőtték magukat.

Volt egy karpaszományos ismerősöm, ő tudta mi készül. Volt neki civil ruhája, megkért, hogy azt vigyem haza, majd ő szerez szabadságos levelet. Így még sikerült hazajönnöm. Az ismerősöm édesanyja Pesten, vagyis Budán lakott, a Boglya utcában. Mikor a civil ruhát átadtam, nagyon megrémült. A menyasszonyának, aki a szappangyárban dolgozott, egy levelet küldött, azt is odaadtam a lánynak.

Mire visszaértem, már indulóban volt a zászlóalj.

Nemsokára kitört a háború.

Engem, mint címzetes őrvezetőt egy jugoszláv páncéltörőhöz osztottak be irányzónak. Állásba mentünk Rákócziszállásra a Vereckei hágónál. Parancsot kaptunk, hogy a hágóról lefelé mindennemű járművet semmisítsünk meg. Itt voltunk június huszonegyedikén hajnalig, mikor teherautók vonultak fel magyar csapatokkal a hágó felé. Hallani lehetett már a géppuskatüzet, az autók visszafelé sebesülteket hoztak.

Mi is elindultunk a hágó felé, ott már az őrépületek kiégve, romokban hevertek.
Az út mellett sátorlappal letakarva halottak feküdtek. Felhajtottam a sátorlapot és láttam véresen, sárosan a halottat. Megborzongtam és arra gondoltam: ez a háború.

becse – HunHír.Hu