Én előtte már önként be akartam vonulni, mert időközben eljegyeztem magam egy lánnyal, és amikor megmondtam apámnak, ő azt felelte, hogy kifogása nincs ellene, de előbb le kell töltenem a katonaidőt. Így bomlott fel az eljegyzésem.

Eljött a bevonulás napja, öten voltunk egyidősek, apám vitt Ipolyszakállasra minket kocsival. Kettőnek Rétságra, egynek Kassára, egynek Nagybereznára, nékem Vezérszállásra kellett eljutnom. Mindenkinek megmondták, hogy kinek hol kell leszállnia, nékem Valócon, ahol már vártak. Felsorakoztattak és elosztottak bennünket, a harmadik századhoz tartozók Valócon maradtak, mi pedig – kuffert fogj! – fel a szerpentinen gyalogmenetben. Lefelé már könnyebb volt.

Elértünk Felsővereckére, ott levált az első század, mi mentünk tovább Alsóvereckére. Ott leállítottak és azt mondták, a Vezérszállási laktanya még nem készült el, ideiglenesen itt szállásolnak el minket. A mi szakaszunk a Földműves Szövetkezet udvarán lévő valami üres terembe került. A földön szalma, sátorlap, pokróc. Este értünk oda, így ruhástul feküdtünk le, mert meleg az nem volt.

Másnap reggel a Latorcában mosdottunk, ami a szállásunk előtt ötven-hatvan méterre folyt.
Aztán megkaptuk a felszerelést és beosztották a rajokat. Parancsnokul egy őrvezetőt kaptunk.
A civil ruhát becsomagoltatták és hazaküldték.

Eztán jöttek a nehéz napok. Reggel félmeztelen mosdani a Latorcában, utána csuklóra sorakozz, még fel sem öltöztünk, már reggeliért sorakozó, de a derékszíj már csattogott a hátunkon. Át a hídon, a szembe parton volt egy iskolaféle, ott volt a többi szakasz, a törzs, és a konyha is. Reggeli egyszer fekete víz, másnap zupa és egy szelet kenyér. A reggelit meg sem ettük-ittuk, már hangzott a parancs: „Felszerelni, sorakozó!” Egy jó órát álltunk a hidegben, mire jött a tiszt és kiadta a parancsokat, hogy melyik szakasz hova vonuljon gyakorlatozni. És kezdődött a jobbra át, balra át, feküdj, fel, befelé, nóta. Ha nem jól ment, kezdődött elölről a feküdj, kúszás: borzasztó napok voltak.

Este a körletben nótaszóra lefekvéshez előkészülni, bakancsot kisubickolni. Megtörtént az is, hogy tűzriadót fújtak, világítás nélkül kellett felöltözni, a szalmát kihordani az udvarra. A tűzriadó elmúltával a szobát újra rendbe kellett rakni, igaz, akkor már világítás mellett. De csak petróleum lámpa volt, vagy gyertya. Tíz perc múlva pedig szobarend ellenőrzés.

Nékem lett egy szerencsém, a szakaszparancsnokom, Moldványi Valér nevű szakaszvezető, megkedvelt, és ha este kitolást akart csinálni, engem elküldött cigarettáért az üzletbe, és odasúgta, hogy ne siessek vissza. Mikor visszaértem, a fiúk panaszkodtak, mesélték, hogy micsoda kitolás volt, jó, hogy nem voltál itt.

Karácsonytájban szólt a szakaszvezető, hogy jön egy új főhadnagy századparancsnok és egy zászlós parancsnokhelyettes. Kérdezte, volna-e kedvem csicskásnak elmenni. Dehogyisnem volt! Azt mondta, én a zászlóshoz menjek, ő ösmeri őket, az jobb, mint a főhadnagy. Ahhoz egy szabolcsi fiú került.

Eljött a nap, mikor az esti busszal megérkeztek a tisztek. Aznap ki sem vonultunk gyakorlatozni, rendet teremtettünk a szobáikban. A főhadnagy a törzsnél kapott szobát, a zászlós a közvetlen szomszédban egy magánháznál. Befűtöttünk, hogy jó meleg legyen.

Este meg is érkeztek, vártuk őket a busznál, a csomagjaikat elszedtük, és a szálláshoz vezettük őket. Mikor belépett a zászlós, már meg is dicsért, hogy milyen jó meleg van. Elkezdett vetkezni, én odaugrottam, kifűztem a birgerijét és lehúztam. Elég fiatal volt még, tetszett neki, hogy kiszolgálják. Megmondta: csuklóra nem kell mennyek, azt is, hogy mikor ébresszem. Eleinte akkor értem a szakaszhoz, mikor már indulni készültek, de már később ki se vonultunk. Be kellett vásárolni néki citromot, kockacukrot, finom dohányokat, mivel a zászlós elrendelte, hogy az éjjeli szekrényén állandóan legyen egy három decis pohár tele vízzel, benne három kockacukor és egy fél citrom. Töltött cigaretta is legyen mindég bőven.

Először, mikor vásárolni mentem, odaadta a pénztárcáját, én amit bevásároltam mindenről blokkot kértem. Mikor hazajött, odaadtam a blokkokat és a pénztárcát. Ő erre azt mondta, hogy többet néki blokkot ne hozzak.

becse – HunHír.Hu