Azelőtt, ha cigányok fordultak be a falu felé vezető útra, mesélik az öregek, Tésa apraja-nagyja kaszára, kapára, baltára kapott, úgy űzték el a „telepeseket”.

Tésa egyutcás falu, a keresztútnál álló gyönyörű, faragott barokk Jézust már sok évvel ezelőtt lelopták a keresztről. A mai pléhkrisztus talán már nem is őrzi annyira a kis községet, mint az a régi. Ma már Szűz Mária siratja a falut, Mária, akinek még ezen az aprócska településen is óriási kultusza van. Azelőtt, ha cigányok fordultak be a falu felé vezető útra, mesélik az öregek, Tésa apraja-nagyja kaszára, kapára, baltára kapott, úgy űzték el a „telepeseket”. Nem is lakott a faluban egy árva szál cigány család sem, zsidó is csak egy volt, a szatócs. Jeles vendége azonban akadt Tésának, járt itt Petőfi Sándor és Jókai Mór is.

Tésa ősi magyar település. A falut fennmaradt írott forrás először 1211-ben említette, Tyse néven, de 1288-ban már mai nevén említik. A török dúlás idején a falu elnéptelenedett. A XVIII. században újra települt, ekkor az ország távolabbi vidékeiről is telepítettek ide magyar családokat. Az új falu az eredeti helyétől keletre költözött, de ez csupán azt jelenti, hogy Tésa a helyi, talán névtelen patak egyik partjáról átköltözött a másikra. A trianoni diktátum miatt Tésa árván maradt, elvesztek piacai, családok váltak ketté. Az Ipoly folyó országhatárrá válásával megszűntek a kulturális, gazdasági és emberi kapcsolatok. Az országhatár közelsége miatt nem történtek fejlesztések, nem épültek jelentősebb ipari létesítmények. Felszámolták az iskolát, és most megszüntetik a buszjáratokat is.

A község fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségű volt a Foglár család. A XVIII. század első felében kastélyt építettek és a Majori-dűlőben kis templomot emeltettek, alatta családi kriptával. Mivel ezt a templomot az Ipoly áradásai veszélyeztettél, 1775-ben a kastély közelében Foglár György, egri kanonok felépíttette a ma is álló templomot.

A templom mellett fontos szerepet tölt be a falu életében a Mária kápolna. Szűz Máriának nagy tisztelete van még ebben a „világvégi” falucskában is. Az eredeti, a helybeliek szerint emberemlékezet óta meglévő kápolnát nemrégiben újították fel, helyesebben építették újjá.
A régi, romos kápolnában kallódott az a két szobor, amit most áthelyeztek a templomba.

A templomot díszítő barokk freskókat az egykori tanácselnök lemeszeltette. Máig nem tudták az olasz mester munkáját restaurálni.

A kastélyt a szovjet hadsereg kifosztotta, még a vakolatot is leverték belül. A gulyáskommunizmus éveiben KISZ-esek táboroztak benne, majd megvette egy „idegen”, de a kastély helyreállítása évek óta húzódik, állapota nem hogy javulna, inkább romlik.

A templom alatt húzódó kriptát is kifosztotta a Vörös Hadsereg, ami megmaradt, az csak csoportos látogatások alkalmával tekinthető meg.

A XIX. században a falu a Boronkay-, majd a Jankovich-család birtoka lett.

A jeles Hont megyei nemesemberről, Boronkay Lajosról Gyürky Antal írt találó jellemzést 1874-ben. Ebben olvashatjuk többek közt a következőket: „Egyike volt a megye legkitűnőbb, legszebb jellemű, munkás és hazafias érzelmű férfiainak, ki polgári erényei és lángoló honszeretete által oly nevet szerzett magának e megyében, melyet a késő nemzedék és mindenkor hálával és tisztelettel fog említeni.”

Boronkay házassága révén került a tésai kastélyba, de már ezt megelőzően is a megyében,Lontón lakott. Szabadelvű politikus volt, a honti ellenzéki párt tagja. 1848-ban Kossuth kormánybiztosa lett, s komoly munkát végzett a hadsereg élelmezése terén.
Amint Gyürky írta: „Lelket tudott önteni nemcsak a tisztikarba, de a csüggedő polgárokba is. Leírhatatlan volt öröme a nemzeti ügy diadala felett.” (Gyürky,1874.)
Boronkay a szabadságharc ügyét Világosig követte. S bár megtehette volna, hogy a bukás után külföldre menekül, itthon maradt. Elfogták őt, s hosszú ideig raboskodott. Később házi fogságra változtatták a büntetést, melynek értelmében Tésáról nem mozdulhatott ki.

Boronkay nem publikált önálló köteteket, nem alkotott maradandó művészi munkákat, mégis sokat tett Hont megyéért és Magyarországért. Támogatta a haladó eszméket, mecénása volt a
kultúrának, barátságban állt többek között Petőfivel és Jókaival is.

Arról, hogy a magyar irodalom két óriásával is kapcsolatba került, a megye helytörténészei először Pongrácz Lajos könyvéből értesültek. Ebből tudjuk, hogy egykor nála vendégeskedett Tésán Petőfi Sándor és Jókai Mór. A két vendég 1846. június 15-e után érkezett Tésára, s néhány napot itt töltve június 20-án utazott el. Közben az Ipolyság melletti Szalatnyafürdőt is felkeresték.

Boronkay a Bars megyei Füssön született 1810. április 21-én. Édesanyja korai halála miatt nagyanyjánál nevelkedett az ugyancsak Hont megyei Felsõterényben. Selmecen és Léván végezte középiskoláit, majd jogot tanult. 1834-ben már a tiszteletbeli aljegyző posztjára jelölték őt. 1835-ben a Selmeci járás alszolgabírája. Tevékeny részt vállal a Honti Kaszinó munkájában is, s rövidesen a megye második főjegyzője. 1861-ben még megválasztották az ipolysági választókerület országgyűlési képviselőjévé. Sajnos, már nem sokáig élvezhette az életet: 1863. november 20-án Tésán elhunyt. Az ottani római katolikus templom kriptájában pihen.

Jankovich Béla (1865-1939) kiváló közgazdász, 1912-17 között vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává is választották.

Tésa a Trianon előtti 300 fős településből mára apró, 98 fős falucskává lett. A hagyományos kocsma, mellette a kisbolt is hébe-hóba van csak nyitva. A főbb élelmiszereket úgy hozzák megrendelésre a környező nagyobb falvakból, tisztes felárral. Munka nincs, fogy a lakosság, a legnépesebb a temető. Pusztulnak az ősi, romlatlan magyar értékek, egyedül Szűz Mária siratja a falut, de csodát nem tesz érte. Talán az ide költöző államtitkárok, bankárok is majd egyszer úgy gondolják, hogy ők hajlandóak lesznek tenni is valamit a településért.

Források: Csáky Károly: Jeles Elődeink – Tésa honlapja

pig@ – HunHír.Hu