,,Midőn e sorokat olvassa, már ‘nem vagyok többé szabad . . . Becsületem szeplőtlenül hozom vissza, mint elvittem, s érjen bármily csapás, nem rettegek, mert csak önkény s erőszak büntetnek” – írja Lovassy László, Társalkodási Egylet szellemi vezéralakja törvénytelen bebörtönzése után.

A feltételezett forradalmi mozgalom tömegbázisának megfélemlítésére a kormány az országgyűlés eloszlása után elfogatta az országgyűlési ifjúság legális Társalkodási Egyletének vezetőit. Lázító beszédek és izgató levelek miatt felségsértés vádjával fogták perbe a négy fiatalt. A jogsértő eljárás miatti megyei tiltakozások ellenére, a jakobinusok perének mintáját követő eljárás végén, Lovassy Lászlót, az ellenzéki ifjúság népszerű vezérét 10 évi várfogságra ítélték. Az 1840. évi amnesztia révén szabadult, a magánzárkától megőrülten. Két társa enyhébb büntetést kapott, a negyedik, aki árulójuk volt, látszatítélettel tűnt el a nyilvánosság elől.

Lovassy és négy társának elfogatása az egész országban nagy izgalmat keltett. Az elkerülhetetlen tiltakozó hadjáratot Kossuth indította el a Törvényhatósági Tudósítások hasábjain. A közhangulatot tükrözték a megyegyűlések is. Feliratokban bélyegezték meg az elfogatás törvénytelen voltát. 28 megye, köztük Veszprém megye is küldött feliratot, Pest és Bars megyék küldöttséget is menesztettek Bécsbe, de eredmény nélkül. Valamennyiüket a legsúlyosabb államellenes bűncselekménnyel, összeesküvéssel, felségárulással vádolták, ezért került a per már első fokon a királyi táblához.

Az udvar bizonyítani akarta a felségsértés tényét, ezért Ferstl Lipót udvari tanácsos hajtóvadászatot indított hamis tanúk után, s néhány személyt sikerült is terhelő vallomásra bírni. Parniczky Mihály azzal vádolta Lovassyt, hogy forradalmi elveket vallott, amelyek a trón és a vallás ellen irányultak. A szembesítéskor Lovassy elismerte arisztokrácia-ellenességét, de a felségsértés vádja ellen a leghatározottabban tiltakozott: “Hogy a főtáblának ellenkezését, mely önkénye szerint visszadobálta a nemzet legigazibb óhajait, nem szeretem, hogy én az arisztokráciának barátja nem vagyok, az igaz: mivel azonban a törvény csak tetteket, nem pedig véleményeket büntet, ugy hiszem, ez nekem vétekül nem tulajdonittathatik”. Az áruló Lapsánszkyval való szembesítésekor beismerte:”. . . ha Isten éltet ezentul is a kormány ellen fogok beszélni, ha le nem tér eddig követett útjáról”.

A Társalkodási Egylet – Lovassy László tevékenysége és büntetése

1834-ben a francia “Société des droits de 1’homme” mintájára “Társalkodási Egyletet”-et alapítottak Pozsonyban, melynek szellemi vezére Lovassy László volt. A Társalkodási Egyesület céljaként “az emberi jogok terjesztését” tűzték ki. Programja elveket fogalmazott meg, a közvetlen kormányellenességtől tartózkodott. Az egyesület szelleme demokratikus és köztársasági volt, bár a republikánus szót nem használta. Ülései nyilvánosak voltak, ezeken politikai értekezéseket, beszédeket olvastak fel, demokratikus reformokról, a jobbágykérdés megoldásáról, az 1789. évi francia forradalom tanulságairól vitatkoztak. Segítséget nyújtottak a lengyel menekülteknek is.

Lovassy és társai kézzel másolták az Országgyűlési Tudósításokat, amelyeket megküldtek a megyéknek, hatásukra pezsgő politikai élet bontakozott ki. A tudósításokat felhasználva a megyegyűlések koordinálhatták tevékenységüket. Ő volt a szerzője annak a levélnek, amelyet a Társalkodási Egyesület az erdélyi országgyűlési ifjúságnak elküldött. Ebben a szabadságért vívott közös küzdelemre szólított fel.

Lovassy László a demokratikus reformokat, az alkotmányos szabadságot követelő ifjúság példaképévé vált. Az erdélyi országgyűlés erőszakos feloszlatása után 1836. január 29-én a Pestre érkező Wesselényi ünneplésére rendezett tüntetésen lelkes, forradalmi hangvételű beszédet mondott. Megemlékezett arról, hogy Wesselényi Erdélyben a “törvénytelen és nemtelen erőszak ellenére” kőnyomdát állított fel a szabad sajtó szolgálatára. Dicsérte Wesselényi küzdelmét a “sötétség és a korlátot nem ismerő hatalom ellen”. Wesselényi üldöztetéséről szólva azt mondta, hogy a “karakter nem retteg vissza pallostul . . . és vérpadon leghatalmasabb”.

A pozsonyi országgyűlés berekesztésekor Lovassy az alsótábla üléstermében nagyszámú hallgatóság előtt elmondott beszédében a királyt és a kormányt vádolta a jobbágykérdés egyes részleteinek megoldatlansága miatt.

Metternich rossz szemmel nézte a demonstrációkat, és megkísérelte, hogy erőszakkal fojtsa el a magyar reformmozgalmat. Az 1832-36. évi országgyűlés berekesztése után az udvar leváltotta Reviczky Ádám kancellárt, és helyére a még nála is reakciósabb, magyarul sem tudó Pálffy Fidél grófot ültette, aki az ellenzék megfélemlítése érdekében elsőként az országgyűlési ifjakra csapott le.

Lovassy László több hétig rejtőzködött, de 1836. május 30-án betegen, önként jelentkezett Thurzó főszolgabírónál Nagyváradon. Döntéséről levélben értesítette apját: ,,Midőn e sorokat olvassa, már ‘nem vagyok többé szabad . . . Becsületem szeplőtlenül hozom vissza, mint elvittem, s érjen bármily csapás, nem rettegek, mert csak önkény s erőszak büntetnek”.

Törvénytelen módon, a polgári hatóság mellőzésével, rabszállító kocsin, megbilincselve, katonai karhatalommal szállították Pestre. 1836.június 2-án már ő is a pesti Újépület foglya volt.

Lovassy Kossuth Lajost választotta ügyvédjéül, de a királyi fiskális nyomására elállt szándékától. Ezután választása Perger Jánosra esett “ugy is mindegy, bárki védje ügyemet; a védelem nem lesz itt valóság, csak puszta formalitás”. A királyi tábla titoktartási esküt követelt az ügyvédtől, hivatkozva az 1795-ben, a Martinovics-féle perben hozott udvari rendeletre. Ez ellenkezett a magyar törvényekkel, melyek szabad védelmet biztosítottak a vádlottnak. Perger János nem tette le az esküt. Lovassyt törvénytelen módon megfosztották attól, hogy maga válassza meg védőjét. Az udvar Spányi Andrást, a szegények védőjét rendelte ki hivatalból, akit viszont ő nem fogadott el, így ügyvéd nélkül maradt. Kossuth Lajos ugyan magára vállalta Lovassy László nem hivatalos jogi képviseletét, és Lovassy apjának aláírásával beadványokat szerkesztett, de eredményt nem ért el. További törvénytelenséget jelentett a titkos eljárás és a feljelentő nevének elhallgatása.

Lovassy a vizsgálati fogságot kezdetben türelmesen viselte, levelében ezt írta szüleinek: “. Egy államfogoly nemcsak a fiscusé, nemcsak a királyi tábláé. Személyemben a nemzeti jogot sértették meg; a nemzetnek kell tulajdonát védelmeznie; én erre képtelen vagyok, mert fogoly vagyok”.

A királyi tábla a törvényellenesen lefolytatott vizsgálat és tárgyalás után 1837. február 22-én hozott ítéletet, amit 1837. február 27-én hirdettek ki. Lovassy Lászlót tíz évi várfogságra ítélték. Az ítélet indoklása szerint “a vádlott minden törvényes renddel ellenkező, romlott erkölcsű, minden társadalmi renddel ellentétben lévő veszedelmes elveket s véleményeket ápolt”.

A felségsértés vádat a tények hiányában nem sikerült bizonytani. A Wesselényi üdvözletére elmondott beszédében megfogalmazott “veszedelmes elvek és vélemények” miatt tízévi várfogságra ítélték. E beszédében hitet tett a demokrácia, az alkotmányos szabadság, a reformok, a nemzeti átalakulás törvényes eszközökkel való megvalósítása mellett.

Lovassy László fellebbezett a hétszemélyes táblához, ahol 1837. március 8-án helybenhagyták az ítéletet. A fellebbezésen kívül az utolsó lehetőség a kegyelemkérés volt. Az ifjút édesapja nehezen tudta rávenni a kérvény aláírására. József nádor 1837. márciusában felküldte Bécsbe a periratokat a királyhoz a kegyelmi kérvénnyel együtt. A király, V. Ferdinánd leiratban tudatta a nádorral, József főherceggel, hogy az ítélettel egyetért, a kegyelmi kérvényt elutasította.

Lovassy Lászlót titokban Spielbergbe szállították. A monarchia rendőrfőnöke értesítette gr. Ugarte-t, Morvaország és Szilézia kormányzóját, hogy az elítéltet “. . . a felségárulási rabokra vonatkozó legfelsőbb szabályzatnak teljesen megfelelő elbánásban kell részesíteni”.

Morvaország kormányzójának utasítása szerint “. . . Lovassy Lászlót külön kamrában, egyedül és az olasz felségárulási raboktól elkülönítetten . . . kell elhelyezni, . . . hogy a többi rabokkal semmiképpen sejuthasson érintkezésbe”. A büntetést azzal súlyosbították, hogy “. . . ugy, mint a többi felségárulási rabot, őt is el kell látni lábbilincsekkel”.

A szülők kérelmét, hogy fiukat meglátogathassák, vele levelezhessenek, ruhára és élelmezésének megjavítására pénzt küldhessenek, elutasították.

1839 őszén Lovassy László lelkiállapotának rendellenességeire figyeltek föl. “. . . a magyar felségárulón néhány nap óta feltünő lelki és testi változás vált észlelhetővé, . . . ami pszichikai és fizikai állapotában betegesen rendkivüli izgatottságként nyilvánul meg”.

Megdöbbentő cinizmussal nyugtázta a kormányzó a monarchia rendőrfőnökének küldött jelentésében a rab állapotát “. . . a változások oka . . . kétségkivül az, hogy Lovassy a több esztendős elkülönítés következtében kezd magába szállni. Erre vezetendők vissza a régi életkörülményeire való, gyakran fájdalomterhes nyilatkozatok által kísért visszaemlékezései, az atyjával való együttlét és a vele való beszélgetés utáni vágyódása”.

E jelentés ellenére már mindenki, aki felelős volt sorsáért, látta és tudta, hogy milyen nagy pusztítást végzett benne a börtön, a magány. 1840. január közepén a rendőrigazgató nem hallgathatta el tovább, hogy “Lovassyt rögeszme foglalkoztatja, . . . arckifejezése zavarodott . . . Rendetlenül étkezik; a szabadba való mozgásjótéteményét nem veszi igénybe”.

Lovassynak az a vágya, hogy szabadon bocsássák, és hazatérhessen, nemsokára megvalósult. 1840-benLovassy László, az országgyűlés közbenjárására megkapta a királyi amnesztiát.
A kegyelem azonban későn jött. A nagy tehetségű ifjút a spielbergi magány lelkileg összetörte. Raboskodás alatt megtört, rögeszméssé vált, szervezetét pedig a skorbut tette tönkre.

Szabadulása után a pozsonyi Irgalmasok kórházában gyógykezelték, átmeneti javulás következett be állapotában. A kórházi kezelés után visszatért Nagyszalontára, majd 1860-ban a közeli Erdőgyarakon telepedett le. Magányosan élt. Hivatalt nem vállalhatott, közéleti tevékenységet nem tudott kifejteni.
Tisza Kálmán kormánya évi 600 forintnyi kegydíjat állapított meg számára.

A Nagyszalontán élő Lovassy-rokonokkal kapcsolatot tartott fenn, esetenként régi barátok is felkeresték. Idős korában visszaköltözött Nagyszalontára, s ott halt meg 1892. január 6-án. Szén Kálmán, Arany János veje, a nagyszalontai lelkész búcsúztatta.

Magyar Életrajzi Lexikon, Révai Nagy Lexikona,
Lovassy László Gimnázium 1986-os jubileumi évkönyv

pig@ – HunHír.Hu