Magyar! Élj bárhol is a Földön, téged a hazád, a Kárpát-medence most szólít, hazavár! Miért? Fogadalmat tenni, hogy az igazságosság, kölcsönösség, méltányosság jegyében – az itt élő többi nemzetbélivel – hogyan dolgozol azért, hogy legyen ez a Kárpát bércei által ölelt táj (remélve, hogy más nemzetbélieknek is példát ad) a tudásból eredő megértés, a megértésből fakadó szeretet hazája, a gyermeket ölelő anyák, a családok otthona.
Reményik Sándor (Végvári néven)
EREDJ, HA TUDSZ!
(Egy szívnek, mely épp úgy fáj, mint az enyém!)
Eredj, ha tudsz …
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lelsz majd a sorsot hordanod,
Eredj …
Szállj mint a fecske délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj,ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, az érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott,
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott,
Ha estenként a csillagok
Fürödni a Márványtengerbe jártak,
Meglátogatták az otthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték,
S hegyeken, tengereken túlra hordták …
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett: –
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha t eheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok!
Leszek őrző szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó, rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór.
A kanóc része, lángra lobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben,
Míg a keservek lőporához ér
És akkor …!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
1918.dec.29.
Reményik Sándor 1933-ban “Miért hallgatott el Végvári?”
című versben azt írja:
…………………………………………….
Elhallgatott, mert új parancsok jöttek,
Új rendelése az otthoni rögnek.
………………………………………….
Ő túl régi s mai határokon:
Zászlót bontott egy magyar csillagon.
Hisz abban, ami örökkévaló.
Fegyverrel, csellel ki nem irtható.
Aban, mi bennünk oly magyar s oly mély,
Hogy idegen kéz odáig nem ér.
Nem a mi dolgunk igazságot tenni,
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.
…………………………………………………
/Kállai Eszter Etelka:
Az én értelmezésem szerint ez az egyik
legjellemzőbb magyar tulajdonság: az örökkévalóságban
élve szemlélni a jelent — semmi kivételezettség, semmi
kiválasztottság, semmi jog — hanem csak a kötelesség
Egy másik erdélyi, egy most élt öreg székely/magyar
ezt így fogalmazta meg: azért vagyunk a világon,
hogy az velünk szebb legyen, mint nélkülünk.
————-
Most pedig a dolgunk, hogy elindítsuk a következő ötven évet
a 1956 – 2006 – 2056 A MÉLTÓ SZÁZADIKÉRT!
Évekkel ezelőtt megfogalmaztam, de most vált igazán időszerűvé:
Magyar! Élj bárhol is a Földön, téged a hazád, a Kárpát-medence most szólít, hazavár! Miért? Fogadalmat tenni, hogy az igazságosság, kölcsönösség, méltányosság jegyében – az itt élő többi nemzetbélivel – hogyan dolgozol azért, hogy legyen ez a Kárpát bércei által ölelt táj (remélve, hogy más nemzetbélieknek is példát ad) a tudásból eredő megértés, a megértésből fakadó szeretet hazája, a gyermeket ölelő anyák, a családok otthona. Nőjenek itt fel egészséges testű, lelkű, szellemű fiatalok, ki-ki a maga nemzeti mivoltában, a becsületben megöregedett méltóságban élhesse élete alkonyát, a természetet önhaszna érdekében senki ne pusztítsa, pusztíttathassa tovább.
HunHír.Hu