“Most értettem meg, hogy miért akadályozták a lengyelek a Rend magyarországi felvirágoztatását! Azt is megértettem, hogy engem miért akartak mindenáron a rendből eltávolítani. Ezen felismerés után ismét Rómához fordultam.”

Mielőtt a Rend történetét kezdeném, kénytelen vagyok az elmúlt 10 év néhány eseményét is ismertetni, amelyek személyem körül történtek. Tizenöt-tizenhat éves korom óta a Boldog Özséb alapította Pálos rend tagja szerettem volna lenni. Megismertem a budapesti Sziklatemplomot, és boldog örömmel készültem a Pálos rendbe. De közbejött 1950-51, a szerzetesrendek feloszlatása.
Emiatt már nem léphettem be a Pálos rendbe. Ezért az esztergomi szemináriumba jelentkeztem. Itt ismerkedtem meg Puchovszky Istvánnal, aki két évvel fölöttem járt. Ő viszont kapcsolatba került Arató Lászlóval, aki Pécsett, mint pálos szerzetes végezte a teológiát. A feloszlatás után a váci szemináriumba került. Puchovszky közvetítésével én is felkerestem Arató Lászlót a váci szemináriumban. Ettől kezdve kapcsolatunk mind szorosabbá vált és rendszeresen találkoztunk. Természetesen a Rend jövőjéről beszélgettünk, én voltam a reálisabb szemléletű és állítottam, hogy a szovjet csapatok legalább ötven-száz évig hazánkban fognak tartózkodni, gondolva a törökökre is. Majd Pál atya kiszabadult a börtönből, így két pálos a fiatalok körében elkezdte megismertetni a pálos-lelkiséget. Ezek közül többen vállalkoztak arra, hogy az adott körülmények között is szívesen állnak a Pálos rend tagjai közé.

Tekintettel, hogy rendi teológia nem volt, sőt még az egyházmegyékben sem volt mindenütt, ezért ezeket a vállalkozó lelkű fiatalokat a meglévő egyházmegyei szemináriumban helyezték el. Közben letették a pálos szerzetesi fogadalmat. Pappá szentelésükkor már, mint pálosokat szentelték őket pappá, bár a szentelő püspöknek sejtelme sem volt erről. Így jutottunk el az 1989-es esztendőbe, amikor a szerzetesrendek ismét életre támadhattak. De már 1985-ben, amikor Ján Platek lett a generális Csensztochovában, problémák jelentkeztek a 12 magyar rendtaggal. Nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget ennek. De 1988-ban ugyanez a generális az egész magyar közösségünket meg kívánta szüntetni. Ezzel az üzenettel: “…fogadalmaitok érvénytelenek, mehettek, ahova akartok!”
Erre Rómába mentem, ahol egy magyar-szívű segítőre találtam. Aki a Szerzetes Kongregációban előadta az esetet, melyre a következő választ adták: “Menjen nyugodtan haza, ismerjük a csensztochovaiakat. ” Azt reméltem, hogy valóban nyugodt lehetek, de nem így történt. Az Antall-kormány alatt nem mertek nyíltan hozzám nyúlni. Valószínű a miniszterelnök személye miatt, aki engem jól ismert, sőt egy alkalommal személyesen is meglátogatott a Szikla-kolostorban. A Horn-kormány kezdetével nyíltan ellenem támadtak. Az új generális Jan Nalaskowski, az ún. kánoni látogatás alkalmával fél óra alatt döntött, miszerint azonnal hagyjam el a Rendet, vagy egyházmegyei szolgálatban, vagy menjek, ahová akarok. Három hónap gondolkodási időt kértem, amit meg is kaptam. A három hónap lejártakor azonban kértem, hogy mindent írásban küldjön meg a generális. Kb. egy újabb három hónap következett, mire megjött az utólag Csesztochovában felvett jegyzőkönyv, mely tökéletesen tartalmazta a generális részéről elhangzottakat. A jegyzőkönyvet\’ 1994. június 27-én Rómában a Szerzetesek Kongregációjához terjesztettem fel. A döntés: “A Rendből nem tehetnek ki, fogadalmaid érvényesek. “De mivel ennyire ellenséges a hangulat ellenem, a Kongregáció javasolta, hogy a rendi közösségi életből lépjek ki és csak a mindenkori Apostoli Nunciussal beszéljem meg, hogy hová akarok költözni. Még hozzátették, hogy “…püspöki joghatóság alá sem kényszeríthetnek, mert az büntető jellegű lenne. Márpedig én nem vagyok büntethető.”

Kozma Imre meghívására, majd az akkori Nunciussal megbeszélve, a zugligeti plébániára mentem két évre. Két év elteltével, ismét a Nunciussal való megbeszélés után, Pilisszántóra jöttem, ahol a mai napig, mint kisegítő lelkipásztor vagyok. De mielőtt a zugligeti plébániára kerültem, egy hónapos szabadságra mentem. Ami azt jelentette, hogy az 1934-1951 közötti időt szerettem volna feldolgozni. Döbbenetes adatok kerültek elő: a legfontosabb, hogy megtaláltam azt a dokumentumot, amelyből megtudtam, hogy ez a most működő Pálos rend nem azonos a Boldog Özséb által 1250-ben alapított Pálos renddel! “Ezt a rendet 1784-ben Vl. Pius pápa alapította Szaniszló Ágoston lengyel király kérésére, mint Lengyel Pálos Kongregációt!”

Most értettem meg, hogy miért akadályozták a lengyelek a Rend magyarországi felvirágoztatását! Azt is megértettem, hogy engem miért akartak mindenáron a rendből eltávolítani. Ezen felismerés után ismét Rómához fordultam. Előadtam: A kommunista rendszerben én a fogadalmaimat az Ősi, Boldog Özséb által 1250-ben alapított Pálos rendbe tettem le. Nem volt lehetőségem meggyőződni arról, hogy ez a Rend nem az Özséb által alapított Pálos rend. Ezért létrejött az error invicibilis (legyőzhetetlen tévedés), az Egyházjog szerint az így létrejött cselekedet érvényes, tehát az én fogadalmam a Boldog Özséb által alapított Ősi Pálos rendbe érvényes. Róma felterjesztésemet elfogadta, jóváhagyta. Így én vagyok az egyetlen tagja az Ősi Pálos rendnek. “De az újjászervezésre nem alkalmas az idő. ” Érthetetlen módon a Magyar Püspöki Kar nem járul hozzá az Ősi Pálos rend újjászervezéséhez. Végül eljutottam az Ősi Pálos rend alapításához. Sajnos a viharos magyar történelem és a magyarság ellenségei elérték, hogy a Boldog Özséb által alapított Ősi Pálos rend alapításáról egyetlen forrás maradt fenn, ez is csak másolatokban. Ez pedig Gyöngyösi Gergely: 1. Remete Szent Pál Remetetestvéreinek Élete című latin nyelvű kódex, melyet magyarra fordítva 1998-ban jelenttettem meg több más könyvvel együtt, az Ecclesia budapesti boltjában kapható. Sajnos az az érzésem hogy ezek a kódexmásolatok nem teljesek. Úgy tűnik, hiányosak. Sok olyan eseményről nem írnak, amikről elképzelhetetlen, hogy Gyöngyösi Gergely azokat ne írta volna le. Az eredetit nem ismerjük. Én nyolcféle másolatot gyűjtöttem össze, de mintha csak egy diktálással írták volna le. Ha a legősibbet elfogadnánk eredetinek, akkor fel kell tételeznünk, hogy még Gyöngyösi életében tudatosan, kivonatosan másolták le. De a kérdés: az eredetivel mi lett? Vagy elpusztult, amikor a törökök a budaszentlőrinci kolostort elfoglalták?

A megmaradt kódexmásolatokban Gyöngyösi szerint igen sok könyv elégett a budaszentlőrinci kolostor könyvtárában. De az is lehet, hogy a török magával vitte. Esetleg az isztambuli Top-Kapi Múzeum pincéjében a hat láda pálos-anyag valamelyikében rejtőzik. De a tudatos rövidítést sem szabad kizárni. Mohács után történetünk alakulása és szemlélete is megváltozott, később ez még nyilvánvalóbb lett, amikor a Habsburg-dinasztia vette át a hatalmat. Tehát a feltett kérdésünkre nem tudunk választ adni. De térjünk vissza a rend alapításához. Gyöngyösi szerint Esztergomban él Özséb kanonok. Hozzá járnak pilisi remeték. Özsébről még annyit ír a kódex, hogy előkelő szülőktől származott. Megszereti a remetéket, és Ő is a pilisi hegyekben szeretne remetéskedni. Azonban Váncha István, az akkori esztergomi érsek, Özsébnek ezt a kérését nem fogadja el. Így Özséb még továbbra is Esztergomban marad, de tervéről nem mond le végleg, mert néhány ismerősét is megnyeri a remetei életeszménynek. 1241-ben megérkeztek a tatárok. A muhi csatavesztés után a tatárok Esztergomot is megostromolták, de a fellegvárat nem tudták elfoglalni. Minden bizonnyal Özséb is ott menekült meg. Ezután Özsébre még nagyobb szükség volt Esztergomban. Végül is 1246 táján érseke elengedi, és hat társával Szántó közelében a Pilisbe, a Hármas-barlangba (de nem három barlang!) megy. Még azt is olvassuk, hogy a forrás közelébe, 1250-ben pedig hat társával és a nép segítségével egy kis kápolnát építenek a Szent Kereszt tiszteletére, a Hármas-barlang közelében. Némely források szerint Rómában Özséb segítségére volt Aquinói Szent Tamás. 11. Orbán pápa meghallgatta ugyan Özséb kérését, de nem hagyta jóvá, hanem Pál veszprémi püspököt bízta meg a szerzetesrend kolostorainak megvizsgálásával. Ezt Pál elvégezte, és a pápa felhatalmazása alapján Özséb rendjének működését jóváhagyta: I. Remete Szent Pál Rendje néven. Természetesen a jelentést IV Orbán pápának megküldte. Az 1256-os esztergomi egyházmegyei zsinaton, mint I. Remete Szent Pál Rendjének provinciálisa írta alá. Körülbelül ma az írott forrásokból ennyit ismerünk.

Feltűnő és érthetetlen, hogy az elmúlt évszázadokban kiváló történészeinknek sem tűnt fel néhány probléma Özséb személye és a rend alapítása körül. Végre napjaink egyik kiváló egyháztörténésze figyelt fel a problémák egy részére, de a megoldásig nem jutott el. Az első probléma Özséb neve és származása. Gyöngyösi a kódexben csak annyit ír, hogy nemes vagy előkelő szülőktől származott, ennél semmi több nincs, mégis egyes életrajzírói odáig mennek, hogy egyenesen a királyi családdal hozzák rokonságba. Semmi biztos adatunk nincs erre vonatkozólag, a lehetőség nincs ugyan kizárva, de bizonyítékok még nem kerültek elő.

(Folytatjuk!)

Megjelent a Dobogó folyóiratban, 2003-ban

HunHír.Hu