Gróf Czegei Wass Albert nem nyugodhat se romántól, se magyartól. Nem elég, hogy éltében nem kaphatta vissza az ő hegyeit, nem elég, hogy a román régi-új politika mindent elkövet, s hamis színben feltüntetve az íróóriást továbbra sem rehabilitálja, eltávolíttatja szobrait, iskolákat kötelez a névhasználat mellőzésére, még itthon sem nézik jó szemmel megbecsülését, tiszteletét, emléke nyilvános megőrzését szorgalmazó kezdeményezéseket. Olyannyira nem, hogy magyar politikusok hihetetlen, de a románok kvázi engedélyét kérik az eredeti tervek szerint június 5-én, a budapesti Vérmezőn felállítandó Wass-szoborhoz. Valóra vált volt gazdatisztje, Balázs András leányához 1996-ban írt levelének pár sora, az Úr lehetőséget adott neki, hogy időnként kísértet lehessen. Jól megriasztotta Erdély, a Mezőség hű szerelmese a bocskorosok leszármazottait.

Fájdalmas arculcsapások, félelem, reménység, és újabb meg nem érdemelt ott maradsz kiáltás, de az elhallgattatáshoz ennél több kellett. Soha nem szűnt meg hinni az igazat, szeretni hazájának feltámadását, soha nem feledkezett meg népéről, noha azt sokáig nem hagyták emlékezni rá. Bizakodott és akart. Úgy harcolt Erdélyért, s értünk, hogy sokan nem is tudtak róla. Nem az ő Magyarországa volt a törpehaza 1996-ban sem. És most sem az. Idegen nemzet és idegen magyarok, (magyaridegenek?) törtek feje fölött pálcát, mondanak felette ma is ítéletet. Életét Erdélyen kívül élte, mégis végig Erdélyben, egy pillanatra sem feledkezett el róla. Ez a valódi sorstalanság.

Wass Albert úgy írt, hogy szégyenkezés és kisebbségi komplexus nélkül kevesen bátorkodhatnának közelébe. De nem talált haza, majd átadta nemes lelkét teremtőjének, s most fentről és csak édes hegyeire tekinthet békés szeretettel. Az elbitorolt Erdélyt egyelőre továbbra is románok igazgatják, s az “anyaország” eldobja magától messzire árva, hontalan gyermekét.

Szülőföldjén az új birtokosok, a háború csinálta honfoglalók 1945-ben kimondták a verdiktet. Bűnös. S hogy mennyire féltek és tartanak ma is e bűnös igazságától Erdély erőszakos szerzői, jelzi kitartó, vérszomjas hajszájuk a távoli Amerikából is minduntalan a magyarság felemelkedésén rendíthetetlenül munkálkodó író után. Mert Wass Albert tollából folyamatosan kiáltott a szó, hogy a hamis történelmet írók hagyta téves nyomokat eltávolítsa a nyugati tudatból.

Wass Albertet 1946. március 13-án távollétében kiáltotta ki a kolozsvári népbíróság háborús bűnösnek, a halálos ítélet kihirdetéséről később szerzett tudomást. Az író már 1945 tavaszán elhagyta az országot. Előbb Németországba emigrált, majd 1951-ben Amerikába érkezett. A tengerentúlon háromszor is vizsgálódtak háborús bűnösségével kapcsolatban, a vádakat megalapozatlannak találták. Megállapították, hogy soha nem volt a Nemzeti Szocialista Párt tagja, és semmilyen más szervezeté, amit szélsőségesként tart nyilván az Egyesült Államok Főügyészsége.

A románok 1979 őszén akciót indítottak ellene könyvei, tanulmányai és egyáltalán személye hitelének rontására a sajtóban, s mint “háborús bűnös” kiadatását követelték. Fabó Lászlóhoz címzett, 1979. szeptember 17-én kelt levelében Wass Albert így fogalmaz: “

Engem tettek felelőssé minden állítólagos atrocitásért, amit 1940 szeptemberében az Észak-Erdélybe bevonuló honvédek állítólag elkövettek. Tanúik azonban nincsenek, mivel nem is lehetnek.”

A folyamatosan a Ceaușescu-rezsim embertelenségére és törvénytelen kisebbségi politikájára rávilágító írót többször is megpróbálták “hatástalanítani”. Erről számol be Wass Albert Szeleczky Zita művésznőnek 1986. január 22-én:

“Még ősz elején értesítést kaptam az INTERPOL-tól, hogy Ceaușescu tizenkét Securitate terroristát küldött át, mint “diplomatákat” a Washington-i követség és a Clevelandi konzulátus mellé és ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól. Két hétre rá a floridai FBI iroda képviselője is fölkeresett és tudtomra adta, hogy Clevelandben merénylet készül ellenem és arra kért, hogy ne menjek el az erdélyi napra.”

Levelében elbeszéli még, hogy pár napra rá egy rendszám nélküli teherkocsi elütötte. A járművet egy szerelőműhelyben lelték meg két nappal később, a jobboldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet, ahol a térdét érte a sárhányó ütése. A kocsi a román követséghez tartozott. Wass Albert sérülése miatt lemondta az utat, az FBI kívánságára azonban szobát foglalt szokott helyén. Itt kapták rajta a román konzulátus két emberét amint TV szerelőknek álcázva álkulccsal bementek a számára lefoglalt szobába és bombát próbáltak elhelyezni. “Egyebet nem tehettek, minthogy kizsuppolták őket az országból, mivel diplomáciai mentességük volt” – írja.

A hetvenes években is többször próbálkoztak eltávolításával a Secu ügynökei. Fegyvereikből származó golyónyomokat még a vele készült, 1996-ban forgatott riportfilm során is meg tudta mutatni.

És ha már a meghurcoltatásnál és 1996-nál tartunk, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Wass Albert az év júniusának 24. napján a Horn-éra Belügyminisztériumához fordulva, amelynek vezetői székében Kuncze Gábor üldögélt, kérte magyar állampolgárságának visszajuttatását.

“Uraim! Nyolcvannégy éves vagyok, magyarnak születtem. Alapítványom célja irodalmi munkásságomat hazámnak bemutatni. Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig mint román vagy amerikai. (…)”

A szaktárca válasza magáért beszél:

“(…) Sajnálattal értesítem arról, hogy magyar állampolgárságát, az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján elveszítette, így a magyar állampolgárság fennállását tanúsító bizonyítványt kiállítani nem tudok. (…) Kérem, a fentieket megértően fogadni szíveskedjék. dr. Ugróczky Mária, főosztályvezető Budapest, 1997 január 11.”

Ügyét felkarolva Kunczénál közbenjárt Tar Sándor tiszteletbeli washingtoni konzul és Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke is, amelynek hatására fél évvel később, június 26-án nagy kegyesen kiállították Wass Albert magyar állampolgárságát kinyilvánító bizonyítványát, amely a lábjegyzet tanúsága szerint a “kiállítástól számított egy évig érvényes”. Később próbálták megmagyarázni, hogy az egy év csupán a dokumentum és nem az állampolgárság érvényességére vonatkozik.

Hát így. Ennél jobban aligha lehet belegázolni egy igaz magyar lelkébe. Kilencvenévesen, 1998. február 17-én távozott el örökre. Állítólag önkezével vetett véget jobb sorsra érdemes életének, de ezt sokan kétségbe vonják. Így vagy úgy, a lélek szárnyán hazatérve erdélyi hegyei közé, végre megpihenhet. Talán így van, talán csak a szépet látja, az erdőket, hegyeket, tisztásokat, régi vadászhelyeit, patakok lágy sodrását, szarvasok szökkenését. Talán megkíméli őt az Úr mindazon mocsok tapasztalásától, amit mi fejcsóválva figyelni kényszerülünk. Erdélyi szobrai kivégzését, bedeszkázását, letakarását, rehabilitációjának elmaradását, a népbírósági ítélet érvényben tartását. A bögözi Wass Albert-iskola nevének hatalmi szóval követelt radírozását, vagy legújabban az emlékére rendezett 24 órás felolvasóestet ért acsargó támadásokat.

Persze, a mi kisvezérinkkel sem jeleskedhetünk, hiszen az itthoniak sem a példamutatás bajnokai. Mostanság ugyanis a Wass Albert Vérmezőn felállítandó szobrához a változatosság kedvéért úgy tűnik, most Bukarestből várjuk az utasítást.

A fővárosi önkormányzathoz tavaly decemberben érkezett civil kezdeményezők kérelme a Wass Albertet ábrázoló szobor engedélyeztetésével kapcsolatban. Az I. kerületi önkormányzat két szakbizottsága támogatta a kezdeményezést, amelyet az MTA Irodalomtudományi Intézete is üdvözölt. Tavaly szeptemberben el is juttatták véleményüket a főpolgármesteri hivatal kulturális ügyosztálya vezetőjének, amelyben kifejtették, hogy igen nagyra becsülik Wass Albert irodalmi munkásságát. “Az a véleményünk, hogy az irodalomtudományi szakma oldaláról semmiféle akadálya nem lehet a szobor felállításának”.

A románbarát Kovács László külügyminiszter közvetítésével vélhetően most Bukarestből várják a szót, mi legyen. A kulturális bizottság SZDSZ-es elnöke szakvéleményeket kért az 1946-os népbírósági ítéletről a külügyi tárcától, valamint az Igazságügyi Minisztériumtól. Melyik győz vajon, a posztkommunista román “igazság”, vagy az Igazság?

A mellszobrot június 5-én avatnák a Vérmezőn. Az eseményen részt venne az egyik Wass-fiú, Huba, az amerikai hadsereg tábornoka is, aki 1941-ben született Kolozsváron 1964-ben évfolyamelsőként végezte el a West Point-i Katonai Akadémiát. Harcolt a vietnámi háborúban is. Az utóbbi években az amerikai hadsereg harcászati kísérleteinél volt tanácsadó, emellett a Fort Riley 1 Hadosztály parancsnok-helyettese, és az Európai Szövetséges Erők főparancsnoka.

Mindezek ismeretében több lenne érdekesnél, ha a háborús bűnösök megítélésében nem a rendkívül szigorú Amerika, hanem a helyenként bizony magyargyűlölő román politika véleményét tekintetnék itthon mérvadónak, ha már maguk nem tudnak, nem akarnak, nem mernek dönteni az olwassatlanok.

Talán poraiban Wass Albert megkíméltetik, s ma már csak nekünk fáj szűnni nem akaró kálváriája. Ez az ország hagyta elmenni, hagyta idegenben egyetemen tanítani, eltaposta, elhallgatta. Ne engedjük szánkat betömni, kezünket lebilincselni tovább!

G. Németh Éva – 2004. március 9.

***

2004-ben nem volt avatás. A szobrot végül több mint egy évtizeddel később, 2015. szeptember 12-én a Margitszigeten helyezték el.