Egy jelentős érzelmi, anyagi többlettel zajlott le a máriaremetei fénykorona szertartás és fogadalomtétel. A szertartás részeként a jelenlévők elhelyezték saját szűkebb régiójukból hozott földjüket a Szent Korona emlékdombon, s gyertyákat gyújtva emlékeztek meg a Kárpát-medence egységének szükségszerűségéről, Mária egyetemes országáról és fogalmazták meg a jelenlegi határainkon átnyúló nemzetegyesítés elsőrendűségét.

A polgári körök és a Hargitay András vezette Ember Fia Közhasznú Alapítvány rendezte a máriaremetei ünnepséget. Minden tiszteletem Hargitay Andrásé, a világhírű sportolóé, aki országos népszerűségét is a Szent Korona-tan szolgálatába állítja. Kevésbé rokonszenvezem viszont az úgynevezett polgári körös dolgokkal, mert az MDF példáján vallom, hogy nehezen fér meg egy bokorban nemzetinek mondott liberális, a rendszerváltást kolbászból lett kerítésnek elképzelő nyugodt habozó, és a mindent vissza elvet valló radikális.

Nehezen fér meg egy táborban az, aki fasiszta zászlót lát az Árpád-sávos lobogóban és az, aki ezt még a piros-fehér-zöldnél is fontosabbnak tartja. Ott, Máriaremetén legalábbis a fürkésző tekintetek alapján azért látni lehetett, hogy ki tartozik az egyik, ki a másik táborba. De a politikainak tűnő ellentéteket hál Istennek feloldotta a hit, feloldotta az a csoda, amelyet Szent Korona-tannak nevezünk. Van egy szakrális tárgyunk, amely jóval több egy anyagi eredetű képződménynél, van egy ehhez kapcsolódó jogrendünk, amely a világ változásaitól függetlenül minden korban lehet útmutató, irányt adó, a törvénykezésnek, a törvény-előkészítésnek eszmei, ideológiai és politikai segítséget nyújtó jogalap. Ez viszont túlnő a körökön, és ott Máriaremetén is kiderült, hogy elsősorban egyet akar. Azt, amiért 1920. június 4-e után szinte egy emberként dobogott minden szív.

Lehet, hogy a körök ezt még így nem fogalmazták meg, ódzkodnak is tőle, hiszen beszéltem már olyan hozzájuk tartozóval, aki MIÉP-jelvénynek nevezte a Nagy-Magyarország sziluettet. Na nem az a baj, hogy annak gondolta, hanem az, hogy nem tudta, hogy mit jelent, és milyen érzelmi, társadalmi és történelmi tartalmat hordoz az emberi agyhoz hasonlítható alakzat.

Mi is ott álltunk a dombnál, piros-fehér gyertyát szúrtunk a földbe, és elmorzsoltunk arcunkon egy-egy könnycseppet, amikor a kicsi papírzászlókon az odakerült föld származási helyét olvastuk Vereckétől a Gyimesekig. Most, amikor korbács helyett tömegkommunikációs méreggel, bájitallal és átlátszó ígéretekkel taszítanak bennünket az unióba, most a legfontosabb érezni, hogy Európa közepén vagyunk, és önmagunkkal vagyunk határosak. Nyolcvanhárom év parányi porszem a világórában, de az alatta lezajló folyamatok a későbbi évszázadokra is rányomhatják a bélyegét.

Ezért kell Kárpát-medencében gondolkodni, Kárpát-medence egységében gondolkodni, és ezért kell Kárpát-medence magyar egységében gondolkodni. Ezért, meg azért, mert amiről nem mondunk le, az mindörökre a miénk marad.

Az már politikai kérdés, hogy miként valósítható meg a gúnyhatáron átnyúló nemzetegyesítés, senki sem gondol arra, hogy feléledhet a rongyos gárda, és kicsi csapatok vívják elszánt, hősies harcukat az idegen túlélővel szemben. Senki sem gondolhatja, hogy azok, akik megkaptak valamit, önmaguktól visszaadják, és nem tesznek meg mindent azért, hogy már a kérésnek se legyen társadalmi, demográfiai alapja. Ezért fontos, hogy mindenki boldogulhasson a szülőföldjén. Ezért kutya kötelessége csonka Magyarországnak, annak minden állampolgárának, hogy a rendelkezésére álló anyagi eszközökkel segítse a határon túl élők helyben maradását, kapcsolattartását, és autonómiájának kivívását.

Ott álltunk tehát a hármas zászló alatt, kicsit kiríva a tömegből. Na nem azért, mert annyira mások vagyunk, hanem azért, mert mégiscsak ebben a világban megint mi leszünk mások. Éppúgy, mint a hatvanas, hetvenes években. A kisebbség, mert a többség most elvadított, elbutított és robottá nyomorított.

Egy fogadalomtétel és egy szertartás, benne Szántai Lajos kiváló, hasznos és identitástudat-erősítő rövidke előadásával, mindenképpen bíztató jel. Jelez valami egymásra találást, de utal arra is, hogy ti, azon többség, akik ott voltatok velünk, fogadjatok el bennünket. Mi nem azért vagyunk radikálisok, mert az erő az eszközünk, és mindenkit magunk alá akarunk gyűrni. Mi azért valljuk ezt az eszmét, mert vannak olyan alapkérdések, amelyekben nem engedhetünk. Legyen ez Európa közepének és a magyar múlt fontosságának elsőrangúsága, vagy a nyugati kultúra, hatás leigázásvággyal szembenálló magyar identitástudat kifejezése.

2003. szeptember 16.

G. Kirkovits István