Hallása nagy részét elvesztette a fronton, mert a kiütéses tífusz nem ismert kegyelmet. Terjesztették a tetűk, amelyek a negyvenfokos hidegben visszavonuló, a tisztálkodást kényszeredetten mellőző emberek ruhája alatt fokozták a magyar katonák szenvedéseit. Halláskárosodása miatt a későbbiek során is az írás maradt a legfontosabb kommunikációs eszköze.

Gyermekkoromban nem beszélhetett életének arról az időszakáról, amikor a négy per kettes tábori kórház kötelékében megjárta az oroszországi poklot. Mihályi István orvos-főhadnagy a doni áttörést követően kérte el jegyzeteit, hogy a katonaélet tárgyszerű bemutatása, a helyszínek pontos felvázolása alapján tájékoztathassa a honvéd vezérkart. Mert apám írt, és mindig csak írt. Minden este elővette a kátránypapírba csomagolt füzetecskéjét, a tintaceruzát, s lejegyezte a napi eseményeket, azokról kialakult benyomásait.

Leírta a farkasordító hideget, a huszonéves fiatalember személyiségét a későbbiekben is meghatározó negatív élményeket, a temetéseket, az oroszok invázióját és a háborúban résztvevő magyar katona hangulatát. Tanúskodnak ezek a sárga papírlapok a nagy visszavonulás előtti csendről, az orosz támadás megérzéséről, guggoló helyzetben megfagyott honvédról, s mindarról a sok testi-lelki kínról, amelyet a korábban a győzelemért indulók elszenvedtek. Szól a napló a jó barátról, Istl János pécsi fogtechnikusról, a szanitécként tevékenykedő apám főnökéről, dr. Huray belgyógyász-főorvosról, az életet biztosító, az orosz muzsikoktól kapott kartocskáról, s puskatussal leütött kezű bakáról, aki végső kétségbeesésében egy német teherautóra akart felkapaszkodni.

Apám lelkét, érzését, vívódását rejtő sorok nem tartoznak a nyilvánosságra, sőt még én sem kértem, hogy ezekbe a részletekbe belekukkanthassak. A kór-, és a korrajz érdekelt csupán, hogy egy született grafomán miként örökítette meg a negyvenes évek valóságát magának és az utókornak.

Most, a januári hidegben elcsoszogott a doni áttörés áldozatainak szombathelyi megemlékezésére. Egyedül állt az ünnepségen, nem ismerte azokat, akik valamilyen szempontok szerint az első sorban róhatták le kegyeletüket. Majd hazament, s elővette a gondosan szétválogatott, megsárgult lapokkal teli csomagocskát. A doni pokolból hosszú hónapok alatt hazakerült ember így tekintett vissza a keserű múltra, és a számára oly kedves bajtársakra.

2001.