- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A Hugarica a Jobbik házi zenekara? Válasz a ferdítőknek, eddig nyilvánosságra nem hozott kulisszatitkok

A szélsőségesen és a csak simán liberális médiumok tudatlant játszó, illetve tudatlan bértollnokai különféle rocktörténeti ferdítések elfogadtatására használják fel azt az alkalmat, hogy a nemzeti rock-metált játszó Hungarica a MAHASZ eladási listáján az első helyen szerepel. A zenekart hamisan kiragadva az eredeti környezetéből nemcsak éveket tagadnak le, előzményeket hamisítanak meg, hanem úgy adják elő, mintha a história nem események láncolata, hanem csak úgy, a semmiből jött jelenség lenne.

Semmi értelme foglalkozni a különböző médiumok úgymond szakértőivel, az egyik egy régi róka, egy volt KISZ-es újságíró, a másik meg egy teljesen rosszindulatú, tudatlan libsi úgymond zenetörténész, aki azt sem tudja, hogy milyen témakörrel foglalkozik dolgozatában.

Nézzük tehát a konkrétumokat. Számos írás, cikk, tudósítás és publicisztika jelent meg az elmúlt bő évtizedben arról, hogy miként alakult meg és milyen módszerekkel az úgymond nemzeti rock irányzat, amelynek népszerűsítője és az egész gyakorlati kivitelezője, a közönség szondáztatója és a megszólalások biztosítója az egykori Pannon Rádió Rockszerda adásnapja volt. Az ezzel kapcsolatos apróbb részleteket, kiragadott történéseket megtalálhatók, és a történet nyomon követhető a HunHír.Hu nemzeti rock rovata archívumában és a GKI Retro-blogban.

Egyes idegen tollnokok ezt a tényt nem hajlandók figyelembe venni, s úgy gondolják, hogy az évek távlatából már nem szükséges az ok-okozati összefüggéseket keresni. Nem jött volna létre a nemzeti rock mint a korábbi szkinhed zenekarok felvételeinek szelektálva való bemutatásával gyakorlatilag létrehozott irányzat, ha nincs akkora sikere a Pannon Rádióban, és a közönség rajongása és elvárásai nem erősítik meg, hogy kereslet van az ilyen típusú muzsikára.

Térjünk vissza azonban a Hungaricához, hiszen ennek kapcsán írtak a napokban össze-vissza mindent a magyarok „új zenei kultúrájáról”, illetve elvárásairól. Amiket most olvasnak, az eddig így, ilyen szókimondó formában ez idáig még sehol sem kapott nyilvánosságot. A Pannon Rádió Rockszerda adásnapja repertoárján elég sokat szerepelt a soproni Moby Dick, a közönség is vevő volt a csapat felvételeire. Már régen megszűnt a rádió, viszont egyre erőteljesebb hatású lett határainkon belül és határainkon túl a nemzeti rock, film is készült a Romantikus Erőszak elnevezésű formációval, amikor megkereste szerkesztőségünket Gőbl György, a Moby Dick egykori menedzsere, illetve Mentes Norbert, a zenekar gitárosa. Ekkor már a Romantikus Erőszak frontemberének, jó barátunknak elmondásaiból, illetve a vele történt magánbeszélgetésekből tudtuk, hogy a Kárpátia sikere példáján felbuzdulva a metálosabb vonal képviselői számára is nemzeti és hazafias töltetű számokat játszó zenekart szeretnének létrehozni.

A HunHír.Hu elsőként és kezdetektől támogatta a kezdeményezést, illetve biztosította a zenekar számára azt a nyilvánosságot, amely aztán természetesen forrásmegjelölés nélkül jelent meg a fősodratú médiában. Az igazi áttörés Rúzsa Magdihoz köthető, aki egy zenekari tagon keresztül meghallotta az új banda Ide születtem című szerzeményét, és a zene és a szöveg egysége, a dal hangszerelése megtetszett a korábban rovásírásos gyűrűt is viselő délvidéki csalogánynak. Ez természetes, hiszen az egész dal olyan, amely az ő személyes sorsáról, történetéről is szól.

Készültek próbafelvételek is, sőt Rúzsa Magdi mindenképpen ezt a dalt akarta vinni az Eurovíziós Dalfesztiválra, így már a zenei betéteket, illetve a hegedűs részt is felvették a Sziva Balázs Romantikus Erőszak zenekarának hegedűsével, Tumbász Mártonnal. De a magyar pop- és rock életet kézben tartó, Árpád-sávos zászlót gyűlölő Presser Gábor – mint Rúzsa támogatója – megtiltotta az énekesnőnek, hogy ezzel a dallal induljon, így saját szerzeményét kellett elénekelnie, amit Rúzsa Magdi saját dalaként tüntetettek fel. Ezt természetesen tagadják az érintettek, de nézzük csak a bizonyítékokat.

Rúzsa Magdi a Hungarica-szerzeménnyel készül az Eurovíziós Dalfesztiválra, kész a komplett nóta, Presser megvétózza, így gyorsan kell egy új nótát keresni. Ez természetesen Pressernek már régebb óta a rendelkezésére állt, csak írtak hozzá egy kis körítést, hogy a szerzemény hosszú-hosszú idők óta ott van Magdi tarsolyában, ezért választották ki gondos előkészítés után versenydalként.

A Hungarica hatalmas negatív reklámot kapott nem sokkal első lemezük megjelenése után, a Hollán utcai jegyirodával kapcsolatos tüntetések, illetve az erről szóló tudósítások kapcsán, így a liberálisok lejárató kampánya ismételten azt eredményezte, hogy egyre többen lettek kíváncsiak a zenekar muzsikájára. A nagy áttörést pedig a Morvai Krisztináékkal közösen szervezett [1] és adott koncert adta 2009. február 13-án, amikor a Jobbik politikusa és Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő fővédnökségével és aktív közreműködésével adtak egy hatalmas sikerű budapesti koncertet a nemzeti jogvédelemért.

Sziva Balázs és a Hungarica több jobbikos rendezvényen is fellépett, éppúgy mint Balázs korábban előtte a MIÉP rendezvényeitől kezdve, a Jobbik nagygyűlésein keresztül a Domokos Endre Jánoshoz köthető mozgalmak és a HVIM bulijain is. az úgynevezett házi zenekar kérdés pedig nem új keletű jelenség, ezt az általunk is sokszor és sokat bírált Csurka István köre indította el a kilencvenes évek végén a külön erre a célra létrehozott Bocskai Színpad Trianon-emlékműsora kapcsán. Abban az időben jött az a direkt váltás az addig megszokott nagygyűlésekhez képest, hogy színészek, zenészek, konkrétan a Beatrice szolgáltatták egy-egy politikai összejövetel alaphangját és hangulatát.

A MIÉP – el kell ismerni – úttörő volt abban a kezdeményezésben, hogy zenészekből, színészekből álló szellemi-kulturális és az érzelmekre, lelkületre ható holdudvart hozzon létre, és ezen a példán okulva e sorok írója is mindig azt jelezte a HunHír.Hu hasábjain, illetve a nyomtatott sajtó különböző orgánumaiban, hogy az akkor alakuló, formálódó pártnak is elsőszámú feladata kell, hogy legyen ennek megvalósítása. Időközben még a MIÉP háza táján annyi változás történt, hogy a sikeres jazz-rock bandákban korábban a liberálisok mellett muzsikáló Papp Gyula és párja, Sárdy Barbara is feldolgozta a nemzeti rock egyik alapzenekarának, az Egészséges Fejbőrnek a felvételeit, illetve a tényleg kiváló zeneszerző új dalai és annak szövegei már hazafias töltést kaptak. De a Romantikus Erőszak is például több alkalommal fellépett MIÉP-rendezvényen, mint ahogyan például a Magozott Cseresznye is.

A Hungarica esetében házizenekart emlegetni azért gúnyos és lealacsonyító kifejezés, mert a történet arról szól, hogy egy egymással szimpatizáló politikai erő, illetve zenekar közös programokat csinál, egymást erősíti, és mindezeket úgy teszi, hogy a nyilvánosság előtt is felvállalja ezt a kötöttséget. Érdekes, hogy a Beatricére senki sem mondta, hogy a MIÉP házi zenekara, pedig ugyanaz volt a helyzet, mint most a Hungarica és a Jobbik esetében.

Szintén e sorok írójának rögeszméje a kezdetektől, hogy a Jobbiknak szüksége van egy olyan zenekarra, amellyel rendkívül szoros a kapcsolat, és funkcionál az a fajta együttműködés, amelynek jelentőségét már a MIÉP esetében is leírtuk, illetve hangsúlyoztuk. Főleg akkor vált ez égetően fontossá, és a gyakorlatban is megmutatta szükségességét, amikor egy helyszínen, a Kossuth téren egyszerre tartott rendezvényt a Jobbik és az MSZP. A nemzetrontó Károlyi-szobornál gyülekező MSZP-sek felől autentikus népzene szólt, a Jobbik térfeléről rock és egyéb muzsika. Sok jobboldali azt hitte, hogy a népzenés helyen gyűlnek a nemzetiek.

Ez a tendencia, amelyet most már tapasztalhatunk, Vona Gábor elnöksége alatt kapott igazán löketet, és akárcsak a HVIM, mint a Jobbik tömegrendezvényein meghatározó szerepet kapott a nemzeti rock.

Akit jobban érdekel ez a téma, a Wild motoros magazinban indult a HunHír-oldalon egy sorozat A Fejbőr-sztori egy rádiós szemével címmel, amelyben hónapról hónapra részletesen kibontva ismertetem összefoglalóan a nemzeti rock magyarországi történetét. A korrektséghez az is hozzátartozik, hogy mindenképpen megemlítsük: a Petrás János vezette Kárpátia együttes hanghordozói a megjelenésük után szinte minden alkalommal vezették a MAHASZ lemezeladási listáját, csak erről nem tudósított a liberális média.

A Dübörög a nemzeti rock [2] című filmben körülbelül egymilliósra taksáltam a nemzeti rock hallgatóságát. Ezt egy, a napokban Kossuth Rádióban elhangzott műsorban a résztvevők cáfolgatni próbálták. Ha nézem a Kárpátia, a Romantikus Erőszak, az Ismerős Arcok, a Hungarica, a nemrégiben felbomlott Fejbőr és a kemény vonalas zenekarok rajongótáborát határainkon innen és túl a Kárpátia ország- és elszakított területeink meghódítását ezen a téren, akkor az egymillióval nemhogy nagyot, hanem inkább keveset mondtam.

G. Kirkovits István – HunHír.Hu