- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Feloszlott a Fejbőr

Tisztelt Közönségünk! 2009. július 24-én, pénteken, a siroki koncert előtt pár órával Zorán részegen és cinikusan közölte, nem lép fel a továbbiakban, befejezte, csináljunk amit akarunk. Konkrét indoklás nem volt, késő estig próbálkoztunk beszélni vele, mindhiába! – közölték az Egészséges Fejbőr honlapján a zenekari tagok.

“Arcon köpte, semmibe vette zenésztársait és titeket a közönséget. Elnézést kérünk tőletek, de a további kellemetlenségek elkerülése végett, lemondtuk az idei fejbőr koncerteket. Annyi bizonyos, mi még Nem adjuk fel! A hosszú évek során belefektetett munkát, a megért életérzést, erőt, emlékeket nem hagyjuk elveszni és tovább szeretnénk folytatni, járni a régi utat, zenélni, egy másik zenekarral (nem fejbőr), immár egy olyan ember nélkül aki mindannyiunkat semmibe vett egy pillanat alatt. Szerintünk a “nemzeti” oldalon játszó zenész egyike sem teheti ezt közönségével, barátaival!” – olvasható a tájékoztatóban, amelyet Czimmer, Toi, Koszta, Taki írtak alá.

Képek a zenekar életéből. [1]
Hírek a zenekar életéből. [2]
Dalok a zenekar életéből. [3]

A HunHír.Hu várja nem feltétlen újságíró(k), de mindenképpen írástudó(k) jelentkezését, aki(k) nyugodt szívvel, felelősségteljesen gondozná(k) az utóbbi időben méltatlanul elhanyagolni kényszerült Nemzeti Rock rovatunkat. Ha Te is tagja szeretnél lenni a HunHír.Hu csapatának, írj nekünk az info@hunhir.hu címre egy bemutatkozó levelet.

HunHír.Hu

Feloszlott a Fejbőr

Szerző: Hunhír.info - Kategória: Nemzeti Rock | A hozzászólás ezen a helyen nem engedélyezett.

Tisztelt Közönségünk! 2009 július 24-én, pénteken, a siroki koncert előtt pár órával Zorán részegen és cinikusan közölte, nem lép fel a továbbiakban, befejezte, csináljunk amit akarunk. Konkrét indoklás nem volt, késő estig próbálkoztunk beszélni vele, mindhiába! – közölték az Egészséges Fejbőr honlapján a zenekari tagok.

“Arcon köpte, semmibe vette zenésztársait és titeket a közönséget. Elnézést kérünk tőletek, de a további kellemetlenségek elkerülése végett, lemondtuk az idei fejbőr koncerteket. Annyi bizonyos, mi még Nem adjuk fel! A hosszú évek során belefektetett munkát, a megért életérzést, erőt, emlékeket nem hagyjuk elveszni és tovább szeretnénk folytatni, járni a régi utat, zenélni, egy másik zenekkarral (nem fejbőr), immár egy olyan ember nélkül aki mindannyiunkat semmibevett egy pillanat alatt. Szerintünk a “nemzeti” oldalon játszó zenész egyike sem teheti ezt közönségével, barátaival!” – olvasható a tájékoztatóban, amelyet Czimmer, Toi, Koszta, Taki írtak alá.

Képek a zenekar életéből. [1]
Hírek a zenekar életéből. [2]
Dalok a zenekar életéből. [3]

HunHír.Hu