- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Morvai és Gaudi a Hungaricát is segítségül hívja a fordított világ ellen (+videók és képek)

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás ,a jogi eszközökkel folytatott nemzetvédelem kiemelkedő személyiségei szerint a nemlétező jogállam fordított világát a rendelkezésükre álló eszközök mellett a kultúra és a szellem segítségével kell visszatéríteni a helyes irányba. Ennek megvalósításához megfelelő partnerre találtak a Hungarica elnevezésű zenekarban, amely lemezbemutató koncertjének a fővédnökségét is elvállalták. Gaudi-Nagy Tamás amúgy nagy nemzeti rock rajongó, gyermekei is fellépnek a WigWam rock klubban tartandó rendezvényen.

A Nemzeti Jogvédő Iroda és a Hungarica együttes egymásra találása a dunaszerdahelyi események után erősödött meg. Korábban a szlovák hatóságok betiltották [1] a Hungarica és a Romantikus Erőszak elnevezésű nemzeti rock formáció tervezett koncertjét, de később Gőbl Gábor, a Hungarica zenekar menedzsere azt az információt kapta a hatóságoktól: nyugodtan mehetnek a rajongók a Dunaszerdahely – Slovan Bratislava futballmérkőzésre. Mint ismert, bekövetkezett a véres felvidéki tót rendőrattak [2], amelynek részesei voltak egy bizonyos szintig a zenekarok tagjai is. Őket már a határon feltartóztatták [3], így be sem jutottak a rabolt országba.

Gőbl Gábor folyamatosan tartotta a kapcsolatot Gaudi-Nagy Tamással, és az ő segítségével sikerült végül is az agyonvert és a vérig alázott magyarokat kimenteni a tót robotzsaruk karmai közül. Gaudi ismerte a Hungarica felvételeit, hiszen a Hollán Ernő utcai események után [4] – amelynek több sértettjét [5] pont a Nemzeti Jogvédő Alapítvány képviselte [6] – sokat foglalkozott a zenekarral. (Mint ismert, a tüntetést azért is szervezték, mert – amint arról a HunHír.Hu elsőként beszámolt [7] – a Hollán utcai Broadway jegyirodában nem szolgáltak ki egy fiatal lányt, aki Hungarica-koncertjegyet akart vásárolni.) Ezért is vállalta el Morvai Krisztinával együtt, hogy a nemzeti jogvédelemért rendezett koncertnek fővédnöke lesz.

Hungarica [8]

Morvai Krisztina jogász az egyik budai vendéglőben tartott ma délelőtti közös sajtótájékoztatón elmondta a jelenlévőknek, hogy az értékrend az egyik legfontosabb tényező, amely meghatározza a jelenlegi helyzetet, hiszen a rabszolga és a szabad közötti különbség jelenik meg a mindennapjainkban. Az értékrend színben változó, és fordítottan működik a mostani világban, mert azok beszélnek toleranciáról, jogról és értékekről, akik pont az ellenkezőjét képviselik. Ezt a helyzetet kell megváltoztatni, hogy helyreálljon a rend és vissza kell fordítani a megfordítottat.

Fotó: HunHír.Hu

A sajtóbeszélgetésen szó esett a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat eddigi szerepéről, a demokrácia és a szabadság nevében eljáró ügyvédek és érdekképviselők jóvoltából. Megtudhattuk, hogy azok a koncepciós perek, amelyekben az alapítvány ügyvédjei képviselték a vádlottakat, ez idáig mind felmentéssel, illetve a jogtalanul fogva tartottak, megvertek kártérítésével végződtek, és ezt a küzdelmet továbbra sem adják fel. A tegnapi nappal megalakult két olyan munkacsoport, amelyet Morvai Krisztina egyrészt bűnmegelőzőnek, másrészt a lopott holmi visszaszerzőjének jellemzett. Ebben a kérdéskörben megszólalt az a jogásznő, aki szerint a privatizációnak nevezett folyamat során 12 ezer milliárd forintot loptak el azok, akik a privatizáció közelében voltak. Ez az összeg IMF-hitelnyi pénznek felel meg.

Zétényi Zsolt jogász törvényelőkészítő és egykori országgyűlési képviselő a megrendült jogállamiságot emelte ki megszólalásában, és kijelentette, hogy egy szellemileg-erkölcsileg és testileg megújult egészséges magyar társadalomra van szükség. Egyébként ő is előadta azokat az eredményeket, amelyeket védencei képviseletében elért a koncepciós- és a kirakatperek során.

Zétényi Zsolt
Fotó: HunHír.Hu

A HunHír.Hu kérdésére, Zétényi rávilágított az izraeli Simon Wiesenthal Központ embervadászának, Efraim Zuroffnak hazugságaira az igazságtalanul meghurcolt Képíró Sándor története kapcsán. Zuroff a napokban ugyanis ismételten azt hangoztatta [9], hogy Képíró háborús bűnös. Ezzel szemben Zétényi kijelentette, Képírót a Budapesti Nyomozó Ügyészség még tanúként sem hallgatta ki, és a mai napig nem indított ellene eljárást. Azt sem verte nagydobra a magyarországi liberális média, hogy Zétényi feljelentette rágalmazásért ez ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróságnál a hamisan vádoló Zuroffot.

HunHír.Hu (Tudósítónktól)