- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Erdélyi “honfoglalás” a Kárpátiával

Pénteken és szombaton két székelyföldi sportcsarnokban mutatkozik be a magyar rock, illetve nemzeti rock színe-java. A csíkszeredai és a marosvásárhelyi helyszínen koncertet ad a P. Mobil és a Kárpátia, valamint az István, a király című rockopera leghíresebb dalai is felhangzanak egy társulás előadásában.

A korábbi nagysikerű koncertturné tapasztalatait felhasználva a Kárpátia együttes idén is összeköti a székelyföldi fellépést a tájegység egy-egy érdekes szeletének megismertetésével. Jól bevált gyakorlat ez, hogy a rajongók ne csak kedvenceiket hallhassák, hanem megismerhessék azt az elszakított országrészt, amelyről szólnak a dalok, az indulók és a balladák.

A mostani produkció lényege, hogy a történelmi témákat, a magyar rockzenében először feldolgozó P. Mobil a Honfoglalása, az István, a király című rockopera részletei, illetve a módszerváltás utáni kirobbanó sikerű rockbanda, a Kárpátia a múltat és a jelent körbejáró dalai egy színpadon szólnak a székelyföldi embereknek. Az egész előadás egy folyamat, amely jelzi, hogy Magyarországon a szocializmus eresztékeinek lazulásával egyre inkább a nemzeti sorskérdések felé fordult az emberek figyelme, és mostanra már ott tartunk, hogy dalban, szóban nagyon sokszor előtérbe kerül a magyarokat ért világméretű igazságtalanság.

A koncerttúráról a HunHír.Hu fényképes riportot közöl.

Kapcsolódó:
Képek a Kárpátia zenekarról [1]
Dalok a Kárpátia zenekartól [2]

HunHír.Hu

Erdélyi “honfoglalás” a Kárpátiával

Szerző: Hunhír.info - Kategória: Nemzeti Rock | A hozzászólás ezen a helyen nem engedélyezett.

Pénteken és szombaton két székelyföldi sportcsarnokban mutatkozik be a magyar rock, illetve nemzeti rock színe-java. A csíkszeredai és a marosvásárhelyi helyszínen koncertet ad a P. Mobil és a Kárpátia, valamint az István, a király című rockopera leghíresebb dalai is felhangzanak egy társulás előadásában.

A korábbi nagysikerű koncerttrurné tapasztalatait felhasználva a Kárpátia együttes idén is összeköti a székelyföldi fellépést a tájegység egy-egy érdekes szeletének megismertetésével. Jól bevált gyakorlat ez, hogy a rajongók ne csak kedvenceiket hallhassák, hanem megismerhessék azt az elszakított országrészt, amelyről szólnak a dalok, az indulók és a balladák.