Nagysikerű, teltházas koncertet adott múlt szombaton a Kárpátia zenekar. A budapesti Wigwam klubban megtartott rendezvényen képviseltette magát a motoros társadalom, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, és ott volt nagyon sok fiatal, illetve középkorú. Képriportunkban megpróbáljuk visszaadni a Kárpátia-koncert hangulatát, mert mára eljutottunk odáig, hogy a nemzeti rock koncertek jelzik a legfigyelemfelkeltőbben a magyar társadalom nemzetben gondolkodó részének hozzáállását a múlthoz és a jelenhez. Ezért is kell foglalkozni ezzel a zenei irányzattal, mert jóval többet ad az egyszerű szórakozásnál.
A rock, ez az ekkor oly lázadó műfaj meghatározó jelentőséggel bírt a letűnt évtizedekben is, hiszen sugározta azt az életérzést, amely eltért a hivatalos irányvonaltól. A szabadság szeretete és tisztelete az 1990 előtti időszakban egyértelműen az úgynevezett fejlett nyugat felé irányult, a magyarországi nyíló szeműek onnan vártak kulturális, ideológiai bíztatást, amelyet a zene közvetített az akkor még lezárt határokon keresztül.
Nem foglalkozom az államilag engedélyezett beat-zenekarokkal, mert ők ugyebár már a kezdeti időszakban is hanglemezekkel rendelkeztek. A szabad magyar hangot azok a külvárosi bandák jelentették, amelyek öltözködésükben, megnyilvánulásukban is a keményebb nyugati vonal magyarországi prófétái kívántak lenni. Radics Béla csillagkirályra emlékeznek még az idősebbek, egyes motoros klubokban fellép még Mogyorósi László, a gitárvirtuóz Mogyi, a hetvenes évek zenész szakmája által a legkiválóbbnak tartott ördöngös kezű.
A Piramis térhódítását már sokan ismerhetik, és ma is hirdetik a régi mondást, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan a nyolcvanas évek nagy feketebárány zenekarai. A mai motoros rendezvények megbecsült fellépői a nyolcvanas évek nagy arcai, a P. Mobil, a Beatrice, a HBB, a P. Box, és természetesen a kicsivel fiatalabb rockzenész generáció képviselői, a Pokolgép, a Kalapács, vagy még előbbre ugorva az Ossian, vagy ki ne felejtsem Blörót és a Blues Companyt.
A rock tehát mindig tükrözte az adott társadalmi állapotokat, még azt is megkockáztatom, hogy az egyik legfontosabb alkotóeleme volt a szocialista falak lebontásáért folytatott küzdelemnek. Nyugati hatást tükrözött, ami mint említettem egyenlő volt a szabadsággal, de már megjelentek azok a dalszövegek, amelyek speciálisan a hazai helyzetet vették górcső alá, vagy éppen a magyar múltból próbáltak ihletet meríteni.
A P. Mobil Honfoglalása úttörő jellegű volt a maga idejében, és még az István, a király című rockoperát megelőzve a rockzenei szvit először részesítette a közönséget zenei és történelmi élményben egyaránt. Az elmúlt időszakokban a régi megbecsült nagyok mellé újabb bandák is felsorakoztak, és ennek a csapatnak egy meghatározó szeletét alkotják azok a zenekarok, amelyek az úgynevezett nemzeti rockot képviselik.
A motoros fesztiválokon egyre többször tűnnek fel ezek az együttesek, amelyek időszakunk globalista kihívásai közepette sajátos eszközökkel próbálják bemutatni a hiteles magyar múltat, és megéneklik a XX. század magyarság számára fájdalmas, döntő sorscsapásait. A zene és a szöveg összhangja a titka ezeknek a csapatoknak, mert a hovatartozás érzete, a saját magunk és népünk elfogadása egyre több embernél lesz fontos, meghatározó tényező.
Az Ismerős Arcok, a Kárpátia, a Romantikus Erőszak más-más megközelítésekkel fordul a közönséghez, hiszen zenéjük is más, de egyben mindenképpen azonos. Áthatja a hazaszeretet, és bármilyen furcsán hangzik is, tükröződik a pártsemlegesség. Nem a balról, vagy a jobbról szól a történet, hanem politikai hovatartozás nélkül a magyarságról, annak jelenéről és remélt jövőjéről. Mert ezekkel a zenekarokkal is otthon lehetünk a fesztiválokon, a koncerteken itt, Európa közepén, és otthon lehetünk, mert ezer éve odatartozunk – Európában.
G. Kirkovits István – Rockszerda