Petőfi, a lánglelkű forradalmár nevét is zászlajukra tűzték azok az ifjú emberek, akik a mostanság reneszánszát élő zenei műfaj, a rock segítségével akarják kifejezni a trianoni területcsonkítás okozta magyar fájdalmat, az elmúlt időszakok káros jelenségeinek élő kritikáját, a rendszerváltozás nemkívánatos hatásainak visszautasítását. A nemzeti rock elnevezés azt takarja, hogy szövegben és a dallamvilágban egyaránt érvényesüljön a hagyománytisztelet, az ősök üzenetének fontossága, a régi dicsőséges századok máig élő eleven példája. December 26-án a budapesti Petőfi Csarnokban azok a zenekarok hallatják hangjukat, akik a szeretet ünnepének hangulatára alapozva, A nemzeti dal ünnepe Fehér Karácsony címen hirdették meg az egész estét és a hajnalt is betöltő programjukat.

Ha végignézzük a hazai rock fejlődését, akkor láthatjuk, hogy az 1970-es években a Lajtán túliról a vasfüggönyön keresztül hozzánk átszakadt angolszász hang jeles magyar képviselői a KISZ-től eltávolodó fiatalok életérzését fogalmazták meg. A tűrt-tiltott időszakban a hanglemezgyár önkényével dacolva, s nemegyszer a kompromisszumok kereszttüzében morzsolódva arra fektették a hangsúlyt, hogy legalább a sorok közé rejtett igaz tartalommal szólhassanak a felhívásukra felébredőkhöz. A zene közvetített valami olyasmi életérzést, amely alapvetően távol volt attól, ami vörös, kommunista, ami a látszólagos nyugatmajmoláson túl már valódi belső, mondhatni nemzeti érzelmeket is gerjesztett.

A ’70-es évek végén a Schuster Lóránt vezette P. Mobil már a magyar nép eredetéről, vándorlásáról, az őshaza szeretetéről, eleink dicsőséges tetteiről énekelt. A kultúrkommunizmus koporsójába ezek a zenészek is beleütöttek egy-egy szöget, hiszen a több tízezres tömegrendezvények szemmel láthatóan ráébresztették az akkori vezetőséget, hogy ezek a fiatalok máshogyan szeretnének élni, mint amit a vörös tagkönyvek szabályaiban felsoroltak.

A ’80-as években egy agresszívnak tűnő zenei hullám hatolt át a szellemi-fizikai dróthálókon, majd az irányzat kettészakadt. Bizonyos követői teljes munkásságukat, dalszövegeiket sajátos eszközeikkel a vonalas történelemórák ellensúlyozására kívánták felhasználni. Ezek a jobbára kis klubokban fellépő, de hatalmas rajongótáborral rendelkező zenekarok öltözködésükben kifejezték ugyan a militáns szellemet, de a külsőségek valójában a szabadság és a rend összefüggésének, fontosságának és hirdetésének szolgálatában álltak.

Jogos igényként fogalmazódott meg, hogy a koncerttermek látogatói a turulmadárról kaphassanak zenei és szöveginformációt, Erdély, Felvidék és a Délvidék jajszava csengjen ki a rockos dübörgésből. A szövegírók központi témája lett a hun-magyar rokonság kérdése, a honfoglalás kori történetek regék és mondák újszerű feldolgozása, a múltba kapaszkodóan az új lángba kapó szél előrejelzése. Építsünk együtt egy szebb, jobb hazát  hangzott el a programbeszéd, ezen a területen is mutatva a pár év múlva bekövetkezett változások szükségszerűségét.

A ’90-es évek elejétől a zenekarok ráéreztek a rablóprivatizáció népnyúzó hatására, a gazdasági köntösbe bújt hatalomszerzők nemkívánatos tevékenységére, a tankokat váltó bankok profitorientált idegen érdekeket szolgáló nyerészkedésére, és hangosan tiltakoztak ezek ellen koncertjeiken.

A rendszerváltásnak elnevezett valami után következő időszak ejtőernyősei, egykori politikai hatalmukat gazdaságira cserélő utóvédharcosai, bizonyos pénz- és uralkodáscentrikus körök kiszolgálói természetesen nehezményezték, sőt tűzzel-vassal irtani próbálták ezt a zenei-szociológiai jelenséget, s az általuk befolyásolt média segítségével mindent megtettek lejáratásáért. A másság és a tolerancia felkent bajnokai kimutatván foguk fehérjét, koncentrált támadást indítottak ellene. Azok, akik a legszélsőségesebb önkifejezési, önmegvalósítási normák látványos engedélyezéséért szállnak síkra, azok, akik megnevezett kisebbségek magamutogató demonstrációinak engedélyezése nevében a többséget nem egyszer irritáló felvonulások és összejövetelek fontosságát és szükségességét hangsúlyozzák, a küllem és a megjelenés alapján próbálják megbélyegezni, társadalomellenes csoport jelzővel felruházni a nemzeti dalban gondolkodókat.

Pedig a történet a generációk közötti ellentétek feloldásáról, a közös éneklésről, a közös fájdalom miatti közös elégtételről, a szülői háztól kapott régi emlékek felidézéséről, a nagyapák és a dédapák dalainak újrahangszerelt bemutatásáról szól. Nem véletlen, hogy világhírű népzenészek, nemzeti érzelmű színészek is közreműködtek a korábbi lemezfelvételeknél, és emelik az előadás fényét a december 26-ai koncerten is. Bizonyára sokaknak ismerősek a Petőfi Csarnok színpadán, karácsony másnapján délután öttől fellépő zenekarok: a Magna Hungária, az Akcióegység, az Új Hajnal, az Egészséges Fejbőr, OI-KOR és a Magozott Cseresznye.

(Magyar Fórum, 2001. december)

G. Kirkovits István