Válságos, viharos évtizedeket élt meg Európa és Franciaország 1789-1830 között. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, érdemes lehet kitérni néhány mostanában felmerült érdekes szempontra és aktuális történelmi évfordulóra.
Hazánkban is minden év július 14-én megemlékeznek a nagy forradalom kezdetéről, a Bastille elfoglalásáról. Ez még elfogadható ünnep is lenne mint a forradalom nyitánya, ha nem árnyékolta volna be az erőd parancsnoka, De Launay csőcselék általi megölése.
A forradalom ezt követően újabb-újabb, egyre radikálisabb irányzatokat, társadalmi erőket hozott fel a történelem színpadára, melyek egymás ellen is kegyetlen küzdelmet vívtak. Csak az 1799-ben megszületett konzulátus, majd 1804-től a császárság fogta fel a nemzeti integráció szükségességét. Természetesen itt nem térhetünk ki részletesen e periódusokra (alkotmányos royalisták, girondisták, jakobinusok, thermidor), azonban jelenleg felmerülő történelmi érdekességekre és aktuális évfordulóra szeretnénk kitérni.
Pár hónapja körbejárt az interneten egy kilyukadt vért. A viselője egy 23 éves katona, Francois Antoine Favreau (1792-1815) volt. Ismeretes, hogy Napóleon 1815. március 1-jén visszatért Franciaországba az Elba szigeti száműzetése után. A XVIII. Lajos király által ellene küldött csapatok egymás után álltak át hozzá. Michel Ney (1769-1815) marsall például letérdelve ajánlotta fel szolgálatait, pedig pár nappal azelőtt még megígérte a királynak, hogy ketrecben viszi elé a császárt. A francia tömegek ünnepelve fogadták a visszatérő császárt, azonban egész Európa összefogott ellene. 1815. június 18-án a belgiumi Waterloo mellett az angol, porosz és holland csapatok végérvényes vereséget mértek Napóleon csapataira. A császár haderejében hisztérikus önfeláldozás jelei nyilvánultak meg. Az említett Ney marsall lovasroham közepette így buzdította katonáit: „Nézzétek, így halnak meg Franciaország marsalljai!” Ez nem sikerült neki, a Bourbonok bírósága ítélte halálra.
Tehát az említett vértes katona a császár gyors mozgósítása következtében vett részt a Grande Armée utolsó hadjáratában. Az eredetileg tejesember egy hét kiképzés után lépett be a hadseregbe, egy magaslat elleni lovasroham már majdnem győztes pillanatában érte a Royal Artillery közel négykilós golyója, nyilvánvalóan azonnal életét vesztette.
Sok esetben hajlamosak vagyunk életsorsok felett átsiklani. Az érintett 23 éves tejesemberből lett vértes katona az élet előtt állt, minden bizonnyal várták vissza. Szülők, talán kedves, vagy feleség? Személyes sorsáról keveset tudhatunk, emlékét a párizsi Hadtörténeti Múzeumban található átlőtt vértje őrizte meg.
A következő másfél évtizedet Franciaországban a száműzetésből keserű emlékekkel visszatért Bourbonok határozták meg. Először a kivégzett király öccse, XVIII. Lajos (1814-24) aránylag mérsékelt formában, egyensúlyteremtéssel próbálta a dinasztiát elfogadtatni. Már 1814-ben egy viszonylag akceptálható alkotmányt bocsátott ki. Utóda, X. Károly (1824-30) jóval keményebb formában akart visszatérni az abszolutizmushoz. Csak zárójelben említjük, 1824 májusában, Reimsben történt koronázásán a Habsburg-birodalom képviseletében részt vett gr. Széchenyi István is.
X. Károly helyzetét a gazdasági körülmény is rontotta, az 1820-as évtizedben közel 50 százalékkal növekedett a gabona és a kenyér ára, ez forradalmasította a párizsi plebejus tömegeket. Ő viszont hatalma erősödéseként fogta fel, hogy csapatai 1830 július elején elfoglalták Algírt.
Charles március közepén elutasította a képviselőház 221 mérsékelten liberális képviselője ultraroyalista kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványát. Május 16-án feloszlatta a képviselőházat, amelyet június 13-án a hivatalos lap, a Le Moniteur hasábjain azzal indokolt, hogy a képviselőház többsége félreismerte törekvéseit, és nem tudnak együttműködni, majd összehívta a megyék választói kollégiumait. Jules de Polignac (1780-1847), az ultraroyalista kormányfő közreműködésével július 26-án 6 rendeletet adott ki. Ezek lényege a sajtószabadság felfüggesztése, az alig megválasztott képviselőház feloszlatása, a választójog további korlátozása volt. Az ellenzéki lapok (Le Contitutionnel, Le National) megjelent példányait, nyomdagépeit lefoglalták. Ez kiváltotta a nyomdászok sztrájkját, melyhez azonnal csatlakoztak a külvárosok elégedetlen tömegei, a munkások, a diákok, a republikánus polgárság, a nemesség liberálisabb csoportjai, de a bonapartisták is.
A főváros stratégiai pontjain (Palais Royal, Saint Honore utca stb.) barikádok emelkedtek, az egyébként az 1814. március 31-ei párizsi csata elvesztése miatt népszerűtlen Marmont tábornok nem tudott úrrá lenni a népi felkelésen. A hadsereg egy része átállt a felkelőkhöz, a király és kormánya Tuiliériák palotájába menekült.
Július 29-ére a felkelők elfoglalták a Városházát. A három dicsőséges nap (Trois Jours Glorieuses) harcaiban 800 felkelő és 200 katona vesztette életét. Talán egy nevet érdemes megemlíteni: Louis Vaneau 19 éves egyetemista, a forradalom ifjú hőse, az Ecole polytechnique hallgatója egy laktanya megtámadása közben vesztette életét. Nevét a párizsi metró egyik állomása őrzi halála helyszíne közelében.
X. Károly lemondott a trónról, az orleansi királyi ágból a Városházára érkező, a képviselők által támogatott Lajos Fülöp lett Franciaország királya. Ezzel megszületett az úgynevezett júliusi monarchia, bővült a választójog, növekedett a képviselőház hatásköre.
A radikális köztársaságiak, a munkásmozgalom, vagy a bonapartisták győzelmének sem a belső, sem pedig a külső feltételek nem kedveztek.
Talán egy érdekes momentum, e napokban akár Párizsban, akár Kecskeméten is tomboló hőség volt. Városunkban a járványos betegségeket kitűnő orvosok: a katolikus Bábicky Imre és a zsidó Milhoffer István próbálták megfékezni, figyelmük a legszegényebb rétegekre, a gyermekekre is kiterjedt. De ez már egy nagyon távoli világ, kevés a közvetlen kapcsolata a jelennel.
Lajos Fülöp egyébként kedves, barátságos ember volt, az utcán sétálgatva kezet fogott plebejus, egyszerű emberekkel, a korban népszerű foglalkozást űző utcai cipőpucolókkal, betért üzletekbe. Rendszerét 1848-ban a szintén a gazdasági válság által felerősödő elégedetlenség buktatta meg.
Franciaország a XIX. század folyamán meghatározó szerepet töltött be, példát, mintát mutatott az európai alkotmányosság, a nemzeteszme, a művészet, a kultúra megformálása tekintetében.
Sajnos a mai Európa a szabadkőművesség szélsőséges irányzatai terveinek megfelelően lényegében felszámolja nemzeti és polgári hagyományait. Tényleg érdemes azonban végiggondolni: létezett, működött-e egyáltalában valaha is a Liberte, Egalite, Fraternite? Ellenben a Travail, Famille, Patrie elveivel, melyek konkrétabbnak bizonyulnak.
Tragikus viszont, hogy a mai magyar oktatás szerencsétlen, „kompetenciaközpontú” elvei szerint e rendkívül fontos európai és világtörténelmi eseményt már nem kell tanítani.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
