- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Elmebajosok: Kizárta soraiból a Csajkovszkij-versenyt a Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetsége

A Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetségének (WFIMC) tagjai szavazással döntöttek a nagy múltú, de az orosz kormány támogatását élvező moszkvai Csajkovszkij Nemzetközi Zenei Verseny kizárása mellett.

WFIMC április 19-én tett közzé állásfoglalást, melyben az azonnali hatályú kizárás mellett döntöttek. A szövetség elnöke, Peter Paul Kainrath és Florian Riem főtitkár úgy fogalmaztak, hogy bár a Csajkovszkij-verseny korábbi díjazottjai korunk és minden idők legnagyobb művészei közé tartoznak, a szervezet elhatárolódik attól az erőszakos háborútól, amit Oroszország Ukrajna ellen indított, ennek fényében pedig a jelenlegi orosz vezetés által támogatott nemzetközi verseny kizárása mellett döntöttek.

A szervezet vezetője ezzel együtt hozzátette, hogy elsődleges feladatuk a fiatal tehetségek támogatása, ezért fenntartják korábbi álláspontjukat, miszerint ellenzik az orosz művészek nemzetközi versenyektől való eltiltását.

A világ talán legrangosabb nemzetközi zenei versenyét négyévente rendezik meg, melyre legutóbb 2019-ben került sor.

Papageno – Hunhír.info