- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Nem győz bocsánatot kérni a zsidóktól a Ghost médiuma

A holokauszt nem a fajról szól, hanem az embertelenségéről az emberrel szemben jelentette ki Whoopi Goldberg színésznő. A megnyilvánulása hatalmas botrányt keltett, azóta sűrűn kell szabadkoznia.

Felháborodást keltett Whoopi Goldberg nyilatkozata az ABC kereskedelmi televízió The View című műsorában, amelyben a műsorvezetők arról beszélgettek, hogy egy Tennessee állambeli iskolai tanács megtiltotta, hogy az intézményben Art Spiegelman holokausztot feldolgozó képregénykötetével foglalkozzanak az órákon, mert az trágár szavakat, meztelenséget, erőszakot és öngyilkosságot tartalmaz — olvasható [1] a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.

A megszólalók egyöntetűen ellenezték a testület döntését, szerintük a Pulitzer-díjas alkotás továbbra is a tanterv részét kellene képezze. A színésznő azonban különvéleményt fogalmazott meg abban a kérdésben, hogy pontosan miért is kellene a holokausztot tanítani a diákoknak.

“Ha már megtesszük, akkor legyünk őszinték: ezek [a zsidók és a nácik] két fehér embercsoport”.

Goldberg úgy vélte, hogy

“a holokauszt nem a faji hovatartozásról szól”, hanem inkább “az ember emberrel szembeni embertelenségéről.”

Joey Behar társműsorvezető tiltakozott a kijelentések ellen, azzal érvelve, hogy a nácik “a zsidókat más fajnak tekintették.” Anna Navarro vendég-társműsorvezető kijelentette, hogy a zsidókkal és romákkal szembeni “fehér felsőbbrendűségről van szó”, ám Goldberg tovább folytatta a gondolatmenetet. Megjegyezte,

amint faji kérdéssé változtatják ezt, nincs visszaút.

A műsor producerei e közben zenét kevertek a szavai alá, majd reklámszünetet tartottak.

A színésznő megjegyzéseire többen is reagáltak az interneten. Az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum egy holokausztról szóló online kurzus linkjét ajánlotta Goldbergnek, míg Ellie Cohanim, az Egyesült Államok antiszemitizmus elleni korábbi különmegbízottja úgy fogalmazott [2], hogy

“szégyellje magát Whoopi Goldberg, úgy tűnik, ráférne egy holokausztoktatás”.

Asaf Zamir, Izrael New York-i főkonzulja meghívta Goldberget egy túrára a New York-i Zsidó Örökség Múzeumba, “hogy több ismeretet szerezzen a holokausztról és az antiszemitizmusról”.

David Harris, az Amerikai Zsidó Bizottság vezérigazgatója azt írta: “

Whoopi Goldberg abszurd módon azt állítja, hogy a holokauszt ‘nem a fajról szól’. A náci Németország minden zsidót »alantas fajnak« tekintett. Ezért akarták kiirtani az egész zsidó népet, beleértve a családomat is, és majdnem sikerült is nekik. Kérem Goldberget gondolja át és kérjen bocsánatot.”

Az Auschwitz Múzeum eközben tweetelt egy linket egy hét fejezetből álló online kurzushoz a holokauszt történetéről, és gondoskodott arról, hogy Goldberget megjelölje.

Whoopi Goldberg hétfő este bocsánatot kért [3] a kijelentéseiért.

“A mai műsorban azt mondtam, hogy a holokauszt ‘nem a fajról szól, hanem az embertelenségéről az emberrel szemben’. Azt kellett volna mondanom, hogy mindkettőről szól”

– írta.

“A zsidó népet világszerte mindig is támogattam, és ez a támogatásom soha nem fog megszakadni. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam”

– tette hozzá, majd így zárta:

“Őszinte bocsánatkérést írtam”.

Kedden Goldberg a harmadik nyilvános bocsánatkérését adta ki, ebben arról írt, hogy a holokauszt a kijelentésével ellentétben faji kérdés volt, hiszen a nácik azért gyilkolták le a zsidókat, mert alacsonyabb rendű népnek tartották őket.

BBC [4] beszámolt róla, kedd este az ABC News elnöke, Kim Godwin azt írta a stábnak, hogy azonnali hatállyal, két hétre felfüggeszti Goldberget „rossz és fájdalmas megjegyzéseiért”.

Hunhír.info – Neokohn, 444.hu