- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Csodálkoznak, hogy mocsos b***zzák őket, pedig tesznek érte jócskán

Újabb erőszakos elfogadtatás borzolja a kedélyeket. Két férfi amatőr pornófilmforgatást eszelt ki és a gondolatot tettek is követték, méghozzá turisták előtt, az Akropoliszon.

A görög kulturális minisztérium vizsgálatot indított, miután nyilvánosságra került egy rövidfilm, amelyben két férfi szexel az ókori athéni Akropoliszon. A 36 perces amatőr felvétel, amely “Departhenon” vagy “Xeparthenon” néven fut, decemberben került nyilvánosságra, de csak januárban jutott a hatóságok tudomására, miután széles körben elterjedt az interneten.

A klip két férfit ábrázolt, akik arcukat eltakarva szexeltek az UNESCO-listán szereplő helyszínen, a nyilvánosság szeme láttára, turisták által körülvéve – írja a Greek Reporter [1].

A film anonim készítői magukat egy nyilatkozatban LMBTQ-aktivistáknak nevezték és elmondták, hogy a Parthenont annak szimbolikája miatt választották. Szerintük a történelmi helyszín “sokak számára a nacionalizmus, a piacosodás, a tömegkultúra és a puritanizmus szimbólumaként él“.

A filmkészítők elmondták: “Néhányan közülünk fizikai és verbális erőszaknak vannak kitéve a választásaink és a szexualitásunk kifejezése miatt… úgy éljük meg a szerelmünket és a szexualitásunkat, ahogyan akarjuk, és megvédjük minden olyan szexualitás nyilvános létezését, de együttélését is, amely nem sérti az önrendelkezést.” A jelenetet “politikai aktusnak” nevezték.

A görög kulturális minisztérium tisztviselői közölték, hogy nem adtak engedélyt arra, hogy a filmet az Akropoliszon forgassák. A minisztérium közleményben közölte, hogy “a lehető leghamarabb meg akarja találni azokat, akik felelősek ezért az illegális forgatásért“.

Az Akropolisz régészeti helyszíne nem alkalmas aktivizmusra vagy bármilyen más olyan tevékenységre, amely sértő vagy a műemlék iránti tisztelet hiányát mutatja” – közölte a minisztérium. A görög hatóságok azt is vizsgálják, hogy az Akropolisz alkalmazottai részt vettek-e a film forgatásában.

Szpirosz Bibilasz, a görög színészek szövetségének elnöke az ANT1 televízióban sugárzott interjúban azt mondta, hogy “szégyelli” a filmet. “Senki sem használhatja az Akropolisz szent szikláját úgynevezett aktivista akciókra és forradalmi cselekményekre, amelyek valójában ostobaságok és erkölcstelenek is” – mondta Bibilas. “Nem tehetnek bármit, amit akarnak az aktivizmus nevében. Valójában én ezt nem tekintem aktivizmusnak… Görögként szégyellem magam“.

Hunhír.info – Humen