- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Nem csurgott elég sékel a Pfizerért

Vasárnap 700 ezer Pfizer-vakcinának kellett volna érkeznie Izraelbe, de ezt blokkolták, amíg az ország nem fizet – írja [1] a Jerusalem Post.

A Jerusalem Post szerint a Pfizer azért állította le a szállítmányt, mert még nem kapta meg az összeget a 2,5 millió korábban leszállított vakcináért.

A cég vezetői állítólag aggódnak, hogy az átmeneti kormány nem fog fizetni, ők pedig nem akarják, hogy kihasználják a céget.

Izrael kifizette az első 10 millió vakcinát, eddig 2,6 milliárd sékelt költve az oltásokra. A pontos árak nem ismert a titoktartási szerződések miatt, de úgy tudni, Izrael sokkal többet fizetett a többi országnál az oltásokért.

Az egészségügyi minisztérium állítólag nyomást gyakorolt a kormányra, hogy fogadja el újabb 3,5 milliárd sékel elköltését 30 millió vakcinára peszách előtt, de a döntés elmaradt a politikai csatározások miatt: Beni Ganz lemondta a találkozót Benjamin Netanjahuval, mivel Netanjahu nem nevezett ki új igazságügyminisztert.

Juli Edelstein egészségügyi miniszter vasárnap találkozott Ganzcal, hogy meggyőzze. Ganz szóvivője szerint a politikus „nem fog semmit tenni, ami hatással lenne az izraeliek egészségére a vakcina megtagadásával”.

Nahman As, az ország covid-ügyi megbízottja szerint ha Izrael nem szerződik le gyorsan, nem lesz elég vakcinája az ellenálló mutációkkal szemben, mivel „valódi verseny zajlik” a világ országai között az oltásokért.

Hunhír.info – Neokohn