Egyelőre beláthatatlan politikai és anyagi következményei lehetnek annak a pernek, amelyben az amerikai legfelső bíróság arról dönthet a következő hónapokban, hogy perelhetik-e az Egyesült Államokban a magyar államot a nem Magyarországon élő holokauszttúlélők az őket több mint 75 éve ért sérelmek és károk miatt? – írja a Magyar Nemzet. Richard Weisberg, a túlélők egy csoportjának egyik ügyvédje – aki Franciaországot több tíz millió dolláros kártérítésre kötelezte – a Magyar Nemzetnek azt mondta: a megoldás a magyar állammal is a peren kívüli megegyezés lenne. A periratokban egyelőre csillagászati összegek jelentek meg potenciális kárigényként.
– Ez alapvetően csődbe vihet egy külföldi országot – mondta Elena Kagan főbírónő az amerikai szövetségi legfelső bíróság decemberi meghallgatásán, amelyen a Magyar Köztársaság (sic!) kontra Simon és társai ügyet tárgyalták – derül ki a periratokból. Ezzel Kagan alsóbb bírói szinteket már megjárt perekre utalt. A MÁV ellen – a vidéki magyar zsidóság 1944-es deportálásában játszott szerepe miatt – 2010 februárjában indított chicagói keresettel kezdődtek a magyar érdekeltségekkel szembeni amerikai holokausztperek. Az államvasutak után magyarországi bankokat is bepanaszoltak zsidó vagyonok utáni kártérítésért, Chicago mellett Washingtonban is per lett. De 11 év elteltével sem egyértelmű a jogi helyzet. A fellebbezéseket követően ellentmondásos döntések születtek másodfokon a joghatóság bonyolult érvekkel kifejtett, mégis tömören megfogalmazható kérdésében: perelhetők-e egyáltalán ezek a kárigények az Egyesült Államokban?
Csillagászati összeg, nemzetközi súrlódás
A periratokban visszatérően szerepel – erre utalt Kagan is –, hogy 2011-es árfolyamon a követelések a magyar gazdaság éves teljesítményének negyven százalékára rúghatnak. Azaz – elméletileg – öt hónapon át egész Magyarország a holokauszttúlélők kárigényének teljesítésén dolgozhatna.
– Vegyük tekintetbe, hogyan reagálna az Egyesült Államok, ha egy külföldi bíróság elrendelné, hogy az amerikai pénzügyminisztérium vagy [az amerikai jegybank szerepét betöltő] Federal Reserve fizesse ki felperesek egy csoportjának az USA éves GDP-jének negyven százalékát, azaz durván hatezer milliárd dollárt? Vegyük tekintetbe továbbá, mi lenne a reakció, ha mindezt olyan eseményekre alapoznák, amelyek nemzedékekkel korábban történtek az Egyesült Államokban, mégpedig anélkül, hogy erőfeszítést tettek volna, hogy méltányos kártérítéshez jussanak amerikai bíróságokon? – vetette fel korábban a chicagói fellebbviteli bíróság bírói tanácsa. De Washingtonban másképp látták ezt ugyancsak másodfokon; a szövetségi legfelső bíróságtól most jogegységi döntést várnak az alsóbb fórumok.
Kagan főbírónő mindennek lehetséges következményeit veti fel, amikor azt mondja, ordít az ügyről, hogy súlyos nemzetközi súrlódáshoz vezethet. Az amerikai kormány – az angolszász jogban megszokott módon – amicus curiae beadványban, a „bíróság barátjaként” megfogalmazva fejti ki érveit, lényegében az amerikai joghatóságot kétségbe vonó magyar álláspontot támogatva. Nem részletesen, de kitér a beadvány az amerikai külpolitikai érdekekre is.
Miért nem magyar bíróságon?
A magyar államot Gregory Silbert jó nevű New York-i ügyvéd képviseli. Megkeresésünkre nem kívánt érdemben nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó. De elmondta, a következő ítélkezési szünet előtt, azaz június végéig számít ítéletre a legfelső bíróságtól. A periratokból kiderül, milyen érveket sorakoztatott fel. Silbert elmondta többek között, nem amerikai bíróságok a legalkalmasabbak az ilyen kártérítési ügyek elbírálására, a károsultak a sérelmeiket nem amerikai állampolgárként, nem amerikai földön és nem az amerikai államtól szenvedték el. Ezt az érvelést a jogászok a forum non conveniens doktrínájának hívják, így szerepel a periratokban is. Silbert is utal arra, az ügynek (Magyarország szempontjából) „gazdaságot bedöntő” hatásai lehetnek. – A panaszosoknak először magyar bíróságon kellene benyújtaniuk a kárigényüket, az ügyet Magyarországon kellene lefolytatni – mondta. Brett Kavanaugh kérdésére – akit jelölését követő meghurcolása világhírűvé tett még azelőtt, hogy a főbírói talárt felölthette volna – az ügyvéd megerősíti: igen, a panaszosok Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulhatnának, ha kimerítenék a magyarországi jogi lehetőségeiket.
Tárgyalóasztalhoz ülnének
A panaszosok ügyvédei szerint a csillagászati összeg egyelőre pusztán spekulatív, nem lehet tudni, hogy végül hányan, mekkora konkrét kárigénnyel állnának elő. (Az 1941-es népszámlálás szerint mintegy nyolcszázezer zsidó, illetve zsidónak született kikeresztelkedett élt Magyarországon.) – Ez sokkal inkább retorikai, semmint valós probléma jelenleg, nem következik ebből az összeg, amennyit kerületi bíróságok előtt majd tételesen bizonyítani lehet a későbbiekben – mondta a Magyar Nemzetnek telefonon Richard Weisberg, a New York-i Yeshiva Egyetem jogászprofesszora, a panaszosok egyik ügyvédje. – Legalább két ügyfelemet kényszerítették marhavagonokba [tudniillik a magyar hatóságok]. De számos panaszos már amerikai állampolgár, és 1995 óta régi hagyománya vannak annak, hogy európai országokkal szembeni kereseteket amerikai bíróságokon adtak be holokauszttúlélők. Az Európában beadott keresetek nem voltak eredményesek, és a tapasztalataink szerint az európai bíróságok sem szívesen fogadnak be ilyen ügyeket – mondta Weisberg arra a kérdésre, miért nem Magyarországon perelnek az ügyfelei. Szerinte az lenne a legjobb, ha tárgyalóasztalhoz ülnének a magyar állam képviselőivel, majd peren kívül megegyeznének, úgy, ahogy Franciaországgal is tették.
Franciaország hatvanmillió dolláros alapot hozott létre a holokausztot elszenvedetteknek az állami vasúttársaság, az SNCF a deportálásokban játszott szerepe miatt, hogy mentesüljön a további amerikai pereskedéstől. A francia bankok pedig egy ötvenmillió dolláros alaphoz adták a jóváhagyásukat peren kívüli megegyezés részeként. Az egyezményt Washingtonban írták alá, az egyik aláíró a károsultak nevében Richard Weisberg volt.
„Alaposan megvertek annak idején”
Tizenegy éve az alábbi telefoninterjút készítettük az egyik, azóta is Kaliforniában élő felperessel, aki magyarországi ismertségére hivatkozva neve elhallgatását kérte. Az interjú azóta sem jelent meg nyomtatásban.
– Miért csatlakozott a perekhez?
– 1944 májusában vittek el Auschwitzba, és 1945 májusában szabadultam fel az ausztriai Günskirchenben. Meg is van a Vöröskereszttől kapott szám, csak nem tudom, hol. Még a férjemnek adták át az igazolást, ő azóta meghalt. Nem tudom, mit lehet ebből az egészből kihozni. Megkerestek azzal, hogy talán ki tudok szedni valamit a magyarokból, de azért nem rágom a körmömet emiatt.
– Ki kereste meg? Hogy hallott a lehetőségről?
– Weisberg úr keresett meg.
– Ki az a Weisberg úr?
– Azt hittem, ő mondta magának, hogy hívjon fel.
– Nem. Ön írta nekem a múlt héten, hogy hívjam fel. (Richard Weisberg a New York-i Yeshiva Egyetem jogászprofesszora, a bankperben beadott kereset egyik szerzője – a szerk.)
– Vagy úgy. Rendben. Nem is tudom, mit mondjak.
– Mennyire ismeri a mai magyarországi viszonyokat? Ezek az ügyek nagy port vertek ott fel. Önök dollármilliárdokat követelnek ezektől a vállalatoktól. Mit várnak tulajdonképpen a perektől?
– Nem, egyáltalán nem vagyok képben. Nem is tudom, mit mondjak, mert annyi más dolog köt le. Özvegyasszony vagyok, támogatom a fiamat, dolgozom közben, nem csak ülök itt, hogy a magyarokról olvassak. Alaposan megvertek annak idején, azóta is nagyon fáj a hátam…
– Ön szerint a magyarországi zsidóság miért nem csatlakozik e perekhez?
– Ezt tőlük kellene megkérdeznie. Megértem, hogy a magyar zsidók, a fiatalok nem foglalkoznak ezzel. Élik az életüket, és nem nagyon érdekli őket a holokauszt.
Magyar Nemzet
