- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Eddig ezer azonos nemű pár kelt egybe

2019 januárjától házasodhatnak a szomszédos Ausztriában az azonos nemű párok, sőt, tavaly márciusban az osztrák evangélikus egyház a templomi esküvőket is lehetővé tette számukra.

Az Osztrák Statisztikai Hivatal adatai szerint az első évben csaknem ezer leszbikus és meleg pár kötötte össze hivatalosan is az életét. Egészen pontosan 997 pár mondta ki a boldogító igent, köztük 529 női és 468 férfi páros.

Az országos megoszlást nem meglepő módon Bécs vezeti 343 esküvővel, utána a fővárost körülvevő legnagyobb tartomány, Alsó-Ausztria következik 161, és Stájerország 130 azonos nemű házaspárral. A legkevesebb ilyen házasságot a Magyarországgal határos Burgenlandban kötötték, szám szerint tizenhármat, írja az osztrák GGG portál.

Az egyenlő házasság bevezetésével a korábban csak az azonos nemű párok számára elérhető regisztrált élettársi kapcsolatot a heteroszexuális párok előtt is megnyitották. Közülük 1269 pár élt is a lehetőséggel Tobias Thomas, az Osztrák Statisztikai Hivatal igazgatójának tájékoztatása szerint.

A számokból az is kiderül, hogy Ausztriában a női párok valamivel nagyobb arányban választják a házasságot, mint a férfiak. A hölgyek 92,2 százaléka az esküvő mellett döntött, míg 7,8 százalékuk megelégedett a regisztrált élettársi kapcsolattal. A férfi pároknál ugyanezek az arányok 84 és 16 százalék volt.

Bár az azonos nemű párok előtt megnyílt a lehetőség a házasságkötésre, összességében még ezzel együtt is csökkent Ausztriában házasságok száma, közel egy százalékkal – írja a Humen.

Hunhír.info