- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Aggódnak a zsidók a TikTok miatt – Szerintük sok az antiszemita tartalom

A zsidóknak leleményességüknek köszönhetően szerencsére mindig van mitől rettegni. Újabban a kínai fejlesztésű TikTokra cuppantak rá, amit nem azért tartanak elfogadhatatlannak, erkölcsrombolónak, és a fiatalok kiforratlan, formálható személyiségére nézve károsnak, mert egyértelműen a magamutogatás, kelletés, szinte a szexuális felkínálkozás burjánzó melegágya. Nem, ez mellékes szál a szemükben, jóllehet, leginkább ettől lenne félnivaló. Szerintük ugyanis ott korlátlanul terjedhet a rasszista és antiszemita tartalom. Erre jutottak.

A The Jerusalem Post cikke egy új tanulmányt idéz, amely szerint a szélsőjobbosok új közösségi médiafelületet találtak a gyűlölködő tartalmak online terjesztéséhez a Tiktok-on, amelyet főleg gyerekek, kamaszok használnak.

Az elemzést Gabriel Weimann, a kommunikációtudomány professzora, a Terrorizmusellenes Intézet (ICT) vezető kutatója, a Haifai Egyetem tanára, valamint Natalie Masri, az ICT kutatója készítette, amelyet a Studies in Conflict and Terrorism című tudományos lapban készülnek publikálni.

Weimann a szakértője a terroristák online aktivitásának, 1998 óta tanulmányozza ezt a területet. Korábban az iszlám terrorizmusra fókuszált, jelenleg a szélsőjobbosok online jelenlétét vizsgálja. Azt mondja, azért, mert az elmúlt években ez terjed leginkább.

„A szélsőjobboldal jelenleg a terrorizmus legfőbb forrása a világban. A szélsőjobbosok több embert ölnek meg mostanában, mint az iszlám terroristák”

– mondta Weimann.

„A szélsőjobbosokat hagyományosan nem hívják terroristáknak, mert védi őket a szólásszabadság, a politika, egyebek mellett. De mostanság továbbmennek, mint a gyűlöletbeszéd, és elkezdtek nyilvános támadásokat végrehajtani”

– tette hozzá.

Weimannt sokkolta, amikor egyszer egy tanítványa egy ilyen tartalmú videót mutatott neki, ezért vágta bele a fejszéjét ebbe a hihetetlen mértékű tanulmányozásba.

A ByteDance nevű kínai cég által fejlesztett TikTok közösségi médiafelület 2016-ban indult Kínában és egy évvel később világszerte. Az alkalmazás lényege, hogy a felhasználók rövid, félperces táncos, tátogós videókat osztanak meg egy-egy zeneszám kivágott, kurta részletére. Ezek között van érdekes, vicces, bugyuta és ártalmatlan is jócskán, ám a legelterjedtebb, hogy tini lányok vagy akár még kisebbek is csücsörítő szájjal, sokszor nem életkori sajátosságokra jellemző mozdulatokkal próbálnak reflektorfénybe kerülni.

Na de jött Weimann, és felnyitotta a világ szemét, hogy itt nem ezzel van a baj, sokkal inkább azzal, hogy akad egy-két felhasználó, aki véleménye szerint gyűlöletkeltő üzenetek továbbítására használja, mi több náci propagandát terjeszt, vagy éppen erőszakra buzdít zsidók és színes bőrűekkel szemben.

A fiatalokat kitenni a gyűlölködésnek különösen veszélyes, mert előfordulhat, hogy megtetszenek nekik a gyűlöletbűncselekmények, és elcsábíthatják a szélsőséges nézetek irányába, akár még erőszakos cselekedeteket is elkövethetnek.

A TikTok tanulmányozása nem volt, könnyű feladat, az egyik legnehezebb volt a 22 éves pályafutása alatt, még a dark web vizsgálatánál is nehezebb volt, mondja Weimann.

A tanulmány szerint a szélsőjobbos gyűlöletbeszédet tartalmazó videók többségében antiszemita, holokauszt-tagadó tartalom volt. Például náci felvonulások képeivel, antiszemita üzenetekkel.

Egy másik trend, hogy a felhasználói fióknak adnak olyan nevet, amely egy ismert szélsőjobbosra, például Bernton Tarrantra, vagy a Klu Klux Klánra utal, vagy olyan kódokat használnak, mint a 88, ami ezekben a körökben a Heil Hitler megfelelője.

Annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak az üzemeltetőkre, hogy szabályozzák a platromot,  Weimann egyszerre politikai és gazdasági fellépést sürget. Bár Kínára nehéz politikai úton nyomást gyakorolni, a gazdasági nyomásgyakorlás sikerére már volt példa. A TikTok-ot 5,7 millió dollárra büntette az amerikai kormány 2019-ben, mert illegálisan gyűjtött adatokat 13 évnél fiatalabb felhasználókról.

Weimann szerint tudatosítani kell a TikTok jelentette veszélyt, ami nem könnyű, mert sokan még mindig úgy gondolnak az alkalmazásra, mint ami tiszta és csak gyerekeknek szól. Az első lépés a globális tudatosság növelése, hogy a TikTok nem tiszta.

neva – Hunhír.info, Neokohn nyomán