- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kijevben bezárnak az iskolák

Átmenetileg szüneteltetik az oktatást, és korlátozzák a tömegrendezvényeket csütörtöktől az ukrán fővárosban a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében – jelentette be szerdán Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester.

A korlátozó intézkedésekről Klicsko a Facebookon videoüzenetben tájékoztatott, szavai szerint az intézkedéseket egyelőre március végéig tartják érvényben.

Kifejtette: a korlátozás kiterjed az óvodákra, az iskolákra, beleértve valamennyi oktatási intézményt, az alsó-, közép- és felsőfokúakat egyaránt, valamint a sport, kulturális és egyéb képzéseket is. Korlátozzák továbbá a tömegrendezvényeket, azaz a koncerteket, a konferenciákat, a filmvetítéseket és hasonlókat. Zárva tartanak majd a bevásárlóközpontokban lévő szórakoztató létesítmények is. Utóbbiakban megerősített egészségügyi felügyeletet vezetnek be, orvosok tartanak majd ügyeletet.

Hozzátette, hogy a tömegközlekedés egyelőre változatlanul fog működni, a járatok a szokott rendben közlekednek.

Ukrajnában mindeddig egy személyről állapították meg, hogy koronavírussal fertőződött meg. A 39 éves délnyugat-ukrajnai Csernyivci megyei férfi február végén tért vissza Ukrajnába Olaszországból, kórházban ápolják a megyeszékhelyen, Csernyivciben, állapota stabil.

MTI