- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Trump: Soha nem volt Izraelnek olyan jó barátja, mint ő

Donald Trump szombaton Floridában beszélt az Israeli-American Council (IAC) rendezvényén. Az elnök 4000 ember előtt fejtette ki véleményét Barack Obama rossz kormányzásáról, a demokratákról és saját Izrael-barát tevékenységéről — számolt be a The Jerusalem Post. 

Trump az IAC rendezvényén. Fotó: Youtube

Az Israeli-American Council egy non-profit zsidó szervezet, amely az amerikai-izraeliek és az amerikai zsidóság kapcsolatát próbálja erősíteni.

Trump a beszédében kijelentette, hogy „egyes amerikai zsidók nem szeretik Izraelt eléggé.” Hasonló megjegyzéseket már korábban is tett, hiszen augusztusban nagy port kavart, hogy beszólt azoknak az amerikai zsidóknak, akik a demokratákra szavaznak.

Trump „még négy év” kántálás közben lépett színpadra majd azzal kezdte a beszédét, hogy értetlenségét fejezte ki, hogy miért szavazott olyan sok zsidó Obamára.

Egy nap meg kell, hogy magyarázzátok nekem ezt, mert nekem nem úgy tűnik, mintha annyira szerették volna Izraelt. Bocsi

— mondta Trump.

Az elnök szerint Izraelnek soha nem volt olyan jó barátja, mint ő.

Trump kritizálta a demokraták radikális ágát. Megemlítette Ilhan Omar és Rashida Tlaib kongresszusi javaslatát, amely támogatta volna a BDS mozgalmat. Az elnök szerint ilyesmi 10 éve még elképzelhetetlen lett volna.

A demokraták szocialista terveire is tett pár gúnyos megjegyzést.

„Nem fogtok Pocahontasra ( Elizabeth Warren) szavazni az tuti. Nem szavazhattok az ő gazdag adójára. Vegyük el a teljes vagyonotokat! Nem, nem. Még ha nem is bírtok engem, mert van aki nem kedvel engem közületek, van akit pedig én nem kedvelek, de ti lesztek a legnagyobb támogatóim vagy az üzleteiteknek annyi lesz”

— jelentette ki Trump.

Az elnök a beszéd nagy részében a saját Izrael-barát politikáját dicsérte. Felidézte, hogy mindenki gyáva volt áthelyezni a nagykövetségét Jeruzsálembe, de ő megcsinálta. Trump azt mondta, hogy a döntés belebegtetésekor annyi államfő és kormányfő hívta őt teljes pánikban, hogy nehogy meglépje az áthelyezést, hogy egy idő után már fel se vette a telefont.

A halogatott közel-keleti béketervről azt mondta, ha a veje „Jared Kushner nem tudja megoldani az izraeli-palesztin kérdést, akkor senki.”

Trump elbüszkélkedett a Golán-fennsík elismerésével is.

„Ötvenkét éven át állandóan konferenciákat tartottak a Golán miatt. 52 év, aztán bumm meg lett oldva”

— mondta az elnök.

Donald Trump az izraeli politikáról ezúttal hallgatott. Korábban ugyanis kiszivárgott, hogy az elnököt bosszantja Netanjahu sikertelensége a választásokon.

Hunhír.info – Neokohn